Kisgyerek

Magával vitte a babáját az állásinterjúra – cuki videó

Ha nincs kire bízni a kicsit, nem tudunk mást tenni, magunkkal kell vinni. Még egy állásmegbeszélésre is.
2021. Július 14.

Egy édesanya, Maggie Mundwiller nehéz helyzetbe került. Behívták állásinterjúra, de nem tudta kire bízni a kisfiát, ezért gondolt egyet, és egyszerűen elvitte őt is a megbeszélésre. És lássatok csodát: ajánlatot kapott! Az interjúról készült videó pedig felkerült a netre, és akik megnézték, imádják – írja a Today.com.

Ám az egész történet egy komolyabb problémára is rávilágít: a dolgozó anyák nehézségeire, arra, hogy hogyan “szakadnak szét” a családi és a munkahelyi elvárások feszítésében.

Mundwillernek tavaly, a pandémia közepén született meg második kisfia, Mylo. Még csak hathetes volt, amikor a nőt elbocsátották tizenhárom év után. “Nagyon szerettem a munkámat, és ez a döntés teljesen összetört – mondta. “Fogalmam sem volt, most mit fogok csinálni… tudtam, hogy elölről kell kezdenem mindent, de ez eléggé lehetetlennek tűnt.”

Az édesanya elkezdett munkát keresni, de nem volt könnyű dolga, hiszen egyrészt világjárvány volt, másrészt egy csecsemőt gondozott éppen.

Amikor állásinterjúra hívták, először lemondta, mert nem sikerült bébiszittert szereznie. Ám meglepetésére a cég azt válaszolta: “gyermekbarát vállalat vagyunk” – még emojival is kiegészítették az üzenetet. Erre Maggie nem is mondhatott mást: “Ott leszünk!”

Nem is akárhogyan. Az édesanya ugyanis kisfiát is az alkalomhoz illően öltöztette fel: Mylo elegáns öltönyt viselt, sőt, saját, játékos önéletrajzot is vitt.

Az interjú nagyszerűen sikerült, nem volt gond a kisfiú jelenléte. Maggie videót is készített erről, és közzétette a TikTokon. A felvétel virálisan terjedni kezdett, és már több mint tízmillió megtekintésnél jár.

 

@314handcraftedEver been to a toddler friendly interview? ##companyculture ##toddler ##fyp ##foryourpage ##PrimeDayDealsDance ##toddler ##covidbaby ##job ##interview ##cute

♬ original sound – Cody V.

Mundwiller azóta igyekszik felvállalni a hozzá hasonlók problémáját. Azt mondja, minden olyan anyát képvisel, aki otthon van, és nem tud elmenni egy állásinterjúra.

Persze a kritikusok itt is megérkeztek, akik nehezményezték, hogy magával vitte a gyerekét. Maggie azonban elmondta, hogy anyagi szempontból sem volt más választása.

A nő fel akarja hívni a figyelmet a befogadóbb és támogatóbb munkahelyek szükségességére. Még családbarát cégek nevét is elkezdte gyűjteni, hogy másoknak segítsen megtalálni ezeket.

Lauren Smith Brody, az “Az ötödik trimeszter” című könyv szerzője elmondta a Today.com-nak, egyetért azzal, hogy több vállalatnak kellene nyitottnak lennie az olyan lehetőségekre, mint például a “kisgyermekbarát interjú” és hasonló módszerekre, amik azt segítik, hogy a szülők visszatérjenek a munkaerőpiacra.

Mundwillernek végül felajánlottak egy állást, és bár nem volt megfelelő a számára, azért azt mondja, hálás ezért az élményért.

Brody pedig rámutatott: “Ha Maggie Mundwiller képes volt átvészelni az egyik legnehezebb pillanatot: interjúzni gyerekkel a kezében, az olyan készségekre vall, amik bármilyen stresszes munkahelyi szituációban jól jöhetnek. Bizonyította, hogy alkalmazkodókész és igen kreatív.

Az Egyesült Államokban nincs országosan garantált szülési szabadság, viszont a több mint 50 embert foglalkoztató cégeknek kötelességük, hogy legalább 12 hetes szabadságot ajánljanak fel a szülő nőknek, mindezt fizetés nélkül. 

Mi a helyzet itthon?

Magyarországon van szülési szabadság, melynek időtartama maximum 24 hét, vagyis 168 nap. A szülési szabadság már a szülés tervezett időpontja előtti négy hétben is megkezdhető. A 24 hét alatt vehető igénybe a csecsemőgondozási díj (CSED) nevű juttatás.

Ennek ellenére sem könnyű egy dolgozó nő számára megtervezni a gyermekvállalást, mely sokszor még ma is hátrány a munkaadóknál. “Pedig elvileg nem számolhatnak ezzel a szemponttal. A munkáltató nem kérdezhet rá olyan adatra, amely a munkavállaló személyi jogait sérti, kivéve, ha az a munkához szorosan hozzátartozik” – mondta el korábbi cikkünkben Dr. Pethő Róbert munkajogász. “Így – ha az adott munkakör betöltését nem zárja ki – nem kérdezhet rá arra sem, hogy terhes-e a jelentkező, illetve hogy mikorra tervez gyereket. Ha mégis megteszi, köteles hozzátenni, hogy a válaszadás önkéntes, a választ pedig bizalmasan kell kezelnie.”

Ha a munkáltató ráadásul a jelölttől kér biztosítékot arra, hogy például öt évig nem vállal gyereket, akkor jogszabálysértést követ el. Ilyenkor nyugodtan rákérdezhet a jelölt, milyen jogkövetkezményei vannak, ha nem írja alá. És jó, ha tudja, hogy semmiféle következménytől nem kell tartania.