Kisgyerek

Lányból is megárt a sok!

Legalábbis a kutatók szerint! Vizsgálódásukból ugyanis az derült ki, hogy a boldog családi élet titka, ha két lányunk van: csendesek, jól kijönnek egymással, nem bosszantják a szüleiket, és mindig számíthatnak egymásra.
2011. Április 16.

Négy lány viszont állítólag katasztrofális helyzetbe hozhatja a családot. Hogy is van ez?

A kutatók több ezer 16 éven aluli gyereket nevelő szülőpárt kérdeztek ki arról, hogy véleményük szerint mi a harmonikus családi élet receptje. A két lánnyal rendelkezők mondták legnagyobb arányban azt, hogy gyermekeikkel könnyű bánni, segítenek a ház körül, és jó köztük a testvérkapcsolat. A négy lányt nevelő családokra azonban már átlagosan napi négy hangos veszekedés volt jellemző.

A felmérés szerint négygyermekes családok az utódok nemétől függetlenül nehéznek élik meg a mindennapokat. A szülők bevallottan elhanyagolják időnként egy vagy több gyermeküket, vagy legalábbis rendkívüli erőfeszítést kíván tőlük, hogy mindre egyformán oda tudjanak figyelni.

A kétlányos családmodell után a fiú-lány párosítás tűnik a legvonzóbbnak, az ilyenben élő szülők 86 százaléka látta úgy, hogy gyermekei jó barátai egymásnak. Ilyenkor a testvérek viszonylag ritkán kapnak hajba a játékokon, és könnyen kijönnek egymással, a közös érdeklődés hiánya azonban később eltávolíthatja őket egymástól.

A harmadik legnépszerűbb felállás, ha két fiú van a családban. Ők is jóban szoktak lenni egymással, a szüleik azonban már kevésbé vannak megelégedve a viselkedésükkel.

A kutatás vezetője, Faye Mingo, a Bounty.com munkatársa így vélekedik az eredményről: „Általánosan elfogadott nézet, hogy egy kislány valóságos angyalka, és ha kettő van belőle, az maga a csoda. Azonban minél többet nevelünk, annál nehezebb bírni velük – és ez a fiúkra is igaz. Elmondható, hogy a lányok számának növekedése jobban nehezíti a szülők dolgát, mint a sok fiú.”

„Azt gondoltuk, hogy kettő-négy fiúval a legnehezebb az élet, mivel ők rendkívül energikusak, de tévedtünk. Az igaz, hogy sok szülő fejében él valamilyen – helyes vagy helytelen – elképzelés arról, milyen nemű gyerekekkel lehet a legboldogabb a család, ezt azonban természetesen nem határozhatjuk meg.”

A kutatók 2 116 szülőt kérdeztek ki a családi életükről. A gyerekek száma és neme alapján 12 változatba lehetett őket sorolni, egykét egyikük sem nevelt.

Az eredmények alapján a variációk népszerűségi sorrendje a következő:

1. Két lány

2. Egy fiú, egy lány

3. Két fiú

4. Három lány

5. Három fiú

6. Négy fiú

7. Két lány, egy fiú

8. Két fiú, egy lány

9. Három fiú, egy lány

10. Három lány, egy fiú

11. Két fiú, két lány

12. Négy lány

Kapcsolódó cikkeink:

  • Miért nem engedelmeskedik a fiam, míg a lányom hallgat rám?
  • Tényleg azt akarod, hogy szófogadó legyen?
  • Forrás: Medipress