Kisgyerek

Kiságyból nagyágyba: mikor és hogyan szoktassuk át a gyereket?

Hatalmas lépés, amikor a rácsos babaágyból a "rendes" ágyba kerül át a gyerek. Mikor jön el ennek az ideje? Hogyan érdemes csinálni? Mire kell ügyelni?
2018. December 16.
Mikor költözzön át a nagyobb ágyba a gyerek?

Nincs pontosan meghatározható időpontja annak, mikor cserélhetjük le a rácsos babaágyat a hagyományos ágyra, de általában 1,5 és 3,5 éves kor között történik meg a nagy váltás. Sok kisgyereknél érdemesebb kivárni a harmadik születésnapot, addigra ugyanis a legtöbben már megérnek erre – persze, ha a kisgyerek nagyon aktív, vagy egyszerűen “kinőtte” a kiságyat, korábban is megpróbálkozhatunk ezzel.

Sokan akkor hozzák meg ezt a döntést, amikor a kicsi először mászik ki a rácsos ágyból, mert attól tartanak, hogy a mászást bizony esés is követheti. Azonban könnyen előfordulhat, hogy bár a mozgásfejlődésben már ott tart a gyerek, hogy ki tud mászni a kiságyból, mégsem elég érett még a nagy ágyra, és veszélyesebb lehet neki, ha éjszaka (mikor a család többi tagja alszik) kikerül az ágyából. Ebben az esetben praktikusabb, ha a lehető legalacsonyabb állásba tesszük a kiságy fekvőfelületét, így megnehezítjük a kis szökevény dolgát.

Az is gyakori, hogy a kistestvér születése előtt kapja meg a nagy ágyat a gyerek. Nem célszerű azonban csak azért átköltöztetni a gyereket a nagyobb ágyba, hogy a rácsos ágy felszabaduljon. Ha így döntünk, legyen az új jövevény érkezése és az ágyváltás között legalább 6-8 hét. Ezalatt az idő alatt a tipegőnk is megszokhatja az új ágyat, és kevésbé fogja úgy érezni, hogy a kisbaba “kitúrta” őt a helyéről. A gyermekünk korától, érettségétől függően várhatunk is néhány hónapot a kistestvér születése után, így a gyerek az új családtaghoz, a nagytesó szerepéhez is hozzászokhat, és könnyebb lesz a váltás a rácsos ágyból a rendes gyerekágyba.

A gyerekek nagyon eltérően reagálhatnak az ágyváltásra, van, aki könnyedén veszi, másoknak viszont hosszabb időre van szükségük. Megkönnyíthetjük a kicsi dolgát, ha az új ágyat ugyanoda tesszük, mint ahol a rácsos ágy volt, illetve, ha egy ideig még a régi ágyneműjét, kis takaróját használjuk. Az első időszakban célszerű leesésgátlót is felszerelni, nehogy leguruljon az ágyról a tipegő.

Lehetőleg vonjuk be a gyereket az ágy kiválasztásába! Hangsúlyozzuk, hogy az új ágy már a “nagy” gyerekeknek való! Minél izgatottabb a kicsi a váltás miatt, minél büszkébb magára (arra, hogy ő már nem kisbaba), annál nagyobb az esély arra, hogy könnyű lesz a váltás. A kedvenc mesehőssel díszített ágynemű is segíthet, mint ahogy az is, ha arra biztatjuk, mutassa meg az új ágyát a rokonoknak, barátoknak, dicsekedjen el vele a bölcsiben, játszótéren.

Ne essünk kétségbe, ha a kicsi nem akarja elfogadni az új ágyat, nem szívesen fekszik bele: ehhez is megfelelő kognitív érettség szükséges. Ha a korábban jól alvó gyerekünk többször felébred éjszakánként, nehezebben alszik el, esetleg gyakran kimászik az ágyból, valószínűleg még nincs felkészülve a gyerekágyra. Nyugodtan hozzuk vissza a rácsos ágyat, és egy-két hónap múlva próbálkozzunk újra. Nagyon fontos azonban, hogy a kiságy ne legyen a büntetés eszköze!

(via)

Ezt is érdemes elolvasni: