Kisgyerek

Kicsit szállj le néha a gyerekről!

Ha olyan szülő vagy, aki a játszótéren állandóan a gyereke körül legyeskedik, picit próbáld visszafogni magad. Megmondjuk, miért!
2011. Szeptember 17.

Ha most olvasnád a Tom Sawyert vagy a Pál utcai fiúkat, nem biztos, hogy a cselekményre figyelnél, inkább attól szorulna össze a gyomrod: mi történik ezekkel a felnőtt felügyelet nélkül, az utcán lófráló gyerekekkel? Ha így van, biztosan meglep az megállapítás, amit egy múlt század eleji bécsi gyerekorvos tett: sokkal több sérülést kell ellátni azoknál a gyerekeknél, akikre folyton vigyáznak a szülők, mint azoknál, akikért nem aggódnak annyira. Ez lélektani szempontból is igaz lehet!

A túlzott óvatosság hosszú távon árthat is

Az American Journal of Play folyóiratban megjelent tanulmányban kutatók egy csoportja azt állítja, hogy azok a szülők, akik folyton a kicsi nyomában vannak, és nem engedik, hogy úgy játsszon, ahogy ő akar, hanem mindig mindenben részt vesznek, inkább ártanak a gyereknek, mint segítik az érzelmi, szellemi fejlődését.

Peter Gray, a Boston College pszichológiaprofesszora szerint az elmúlt 50 évben folyamatosan és jelentős mértékben csökkent a gyerekek lehetősége a szabad játékra. Ez a tendencia napjainkban is folytatódik, és súlyos károkat okoz a gyerekek fizikai, mentális és társadalmi fejlődésére nézve. Gray esszéjében olyan kutatásokat mutat be, amelyek felfedik az összefüggést a szabad játék visszaszorulása és a depresszió, az öngyilkosság, a tehetetlenség-érzés és a nárcizmus között a gyerekek, kamaszok és fiatal felnőttek esetében.

Lenore Skenazy és Hara Estroff a közös tanulmányban elítélően ír a túlságosan védelmező szülőkről, a túlszervezett sportokról és az elektronikus játékok, illetve a társas média vonzó hatásáról, amelyek a kutatók szerint együttesen visszaszorítják a szabad játék mennyiségét a mai gyerekek körében. Szabad kültéri játékok nélkül pedig a gyerekek hajlamossá válnak az elhízásra, testi egészségük meggyengül, és képtelenek lesznek egyes társadalmi készségek kifejlesztésére.

Gray szerint ráadásul a gyerekek fejlődése szempontjából az sem ideális, hogy azonos életkorú csoportokba kényszerítik őket. A szakértő szerint a vegyes életkorú csoportokban az idősebb, ügyesebb résztvevők olyan keretet adnak, ami megemeli a fiatalabb gyerekek játékának színvonalát, és jobban fejleszti készségeiket.

Ez is érdekelhet:

Forrás: Medipress- babaszoba.hu