Kisgyerek

Kétévest aláztak a súlya miatt

Felháborító videófelvételt tettek közre amerikai szülők: egy kétéves kislányt aláznak a súlya miatt a bölcsiben.
2019. Január 05.
Súlya miatt bántottak egy kislányt (képünk illusztráció)

“Vidd innen a kövér s***-edet, a szüleidnek nem lenne szabad többet enni adniuk neked” – mondja a videóban egy ismeretlen felnőtt egy mindössze kétéves kislánynak azon a felvételen, mely egy philadelphiai bölcsődében készült. Jennifer Ortiz, a kislány nagynénje egy helyi hírműsornak azt mondta, néhány hete küldték el neki a videót az Instagramon, és bár nem tudja, ki beszél a gyerekhez, megismerte az unokahúgát, Auburey-t, és azt is, hogy abban a bölcsiben készült, ahová a kislány jár.

Az Amazing Kidz Academy LLC nevet viselő intézmény egyik tulajdonosa, Lisa Smith úgy nyilatkozott, “nagyon szomorú, hogy ilyen rosszindulatú és értelmetlen videó kikerülhetett a közösségi oldalakra”, de azt is elmondta, hogy nem bölcsődei alkalmazott készítette a felvételt. “Szeretnénk felvenni a kapcsolatot a kislány családjával, és megpróbáljuk helyre hozni ezt a hibát, hogy megtudják, milyen fontosak számunkra a gyerekek. Ugyanakkor ez egy rendkívül fontos lecke mindannyiunk számára, hogy igenis számít, mit mondunk” – írta egy közleményben.

Az ügy kirobbanása után egy anyuka – aki névtelen kívánt maradni – bevallotta, hogy ő készítette a felvételt, és bocsánatot is kért. “Nem akartunk senkit bántani. Szeretnék bocsánatot kérni a szülőktől, hiszen én is anya vagyok, és nem tudom elképzelni, hogy valaki az én fiammal viselkedik hasonlóképpen.” A névtelen anyuka ostoba hibának nevezte a videót, amit nem is akart feltenni a közösségi oldalra. Ortiz azonban nem hajlandó elfogadni a bocsánatkérést, és szeretné elérni, hogy a bölcsőde nagyobb felelősséget vállaljon, például abban, miért engedte egyáltalán, hogy egy idegen levideózza a kislányt.

(via

Ez is érdekelhet: