Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Két napig egyedül hagyta 9 és 2 éves gyerekeit egy buli miatt

Szerző: Babaszoba.hu

2020. január 6.

Forrás: babaszoba.hu

Egy anya két napra egyedül hagyta két kisgyermekét, amíg ő bulizott. A gyerekek 9 és 2 évesek, a nagyobb testvér kimászott az ablakon, hogy segítséget kérjen.

A 9 éves kislány és 2 éves öccse is lázasak voltak, amikor rájuk találtak a rokonok. Két napra a bezárt lakásban hagyta őket anyjuk, amíg elment bulizni - írta meg a The Sun nyomán kidspot.com.au. Az anyát korábban már gondatlanság miatt felelősségre vonták, ennek ellenére egyedül hagyta gyermekeit, amíg ő szórakozni ment.
Két napig egyedül hagyta a gyerekeit, amíg ő bulizott (fotó: iStock)
Az ügyész elmondta, hogy tavaly novemberben már magára hagyta a gyerekeit az anya, akkor azt mondta a nagyobbik gyerekének, hogy ez egy teszt volt.
Amikor a gyerekek felébredtek és észlelték, hogy egyedül vannak, a nagyobbik gyerek mindent megtett, hogy gondját viselje a kistestvérének: pelenkát cserélt és etette 2 napig. Közben levelet írt az anyjának arra az esetre, ha akkor érne haza, amikor ők alszanak.
"Felmentem az emeltre aludni, mert már nem bírom nyitva tartani a szemem" - írta a kislány. Majd így folytatta: "Szeretünk téged és nagyon hiányzol. Felébresztesz, amikor megjöttél? Egész éjjel sírtunk utánad és nagyon aggódok. Kérlek, gyere fel az emeletre, amikor megjöttél és aludj velünk."
A kislány végül kimászott az ablakon, hogy segítséget kérjen. Az anyát egy közelben lévő házban találták meg. Azt állította, hogy felfogadott egy bébiszittert, de a hitelkártyáján menet közben elfogyott a keret. A gyerekeket ideiglenesen elhelyezték máshol, de két hét múlva hazakerültek.
Az anya decemberben ismét bezárta a gyerekeit a lakásba, egyedül hagyta őket. A kislány megint levelet írt anyjának, azt írta: "Anya, hol vagy? Hiányzol. Sírtam. Ébressz fel, amikor megjössz. Köszönöm, Anya."
Amikor az anyát megtalálták, azt állította, hogy csak a gyógyszertárba ugrott el, de útközben ismerősökkel találkozott és velük beszélgetett. Az anya drogtesztje pozitív kokain mintát mutatott ki.
A bíróság nyolc hónapos börtönbüntetést szabott ki az anyára, 2 évre felfüggesztve, továbbá elrendelték, hogy egy 20 napos programban vegyen részt.
A bíró a tárgyaláson elmondta, hogy semennyire sem érez együtt a nővel, akinek hosszú időre börtönben lenne a helye. Az enyhe büntetésről pedig azt mondta: "Nem az ön kedvéért csinálom, mert őszintén szólva, semmilyen együttérzést nem érdemel meg a bíróságtól. Hanem emiatt a két kisember miatt."
(via)
Kapcsolódó cikkeink:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák

Legkeresettebb címkék