Kisgyerek

Jogtalanul kérnek kiszállási díjat az orvosok

Rendelet szabályozza, hogy milyen esetekben kérhetnek pénzt a háziorvosok a betegektől a házhoz hívásért, még sem teljesen egyértelmű a helyzet. A Népszava járt utána a kérdésnek.
2018. Május 07.
Jogtalanul kérnek kiszállási díjat az orvosok

Az orvosi kamara két évvel ezelőtt közölt ajánlást arról, hogy milyen esetekben kérhetnek a háziorvosok pénzt azért, ha a beteg házhoz hívja őket. Az úgy nevezett kényelmi szolgáltatásokért 2-5 ezer forint szerepel az ajánlásban, van olyan rendelő, ahol már ki is függesztették az árakat.

“Ha valaki azzal telefonál a rendelőbe, hogy 3 napja fáj a torka, de nem szeretne órákat ülni a váróban, vagy fáj a dereka, ám nehogy azonnal induljak, mert most még előbb el kell ugrania a közértbe, akkor azt szoktam mondani: vagy fizet 3 ezer forint kényelmi díjat, vagy bejön a rendelőbe” – meséli egy háziorvos. Vállalkozása honlapján több tucat szolgáltatást is felsorol, amiért térítési díjat számol fel a betegeinek. Köztük több olyat is, ami nem szerepel a térítésköteles ellátásokat fölsoroló jogszabályban: ilyen például a diétás étkezéshez, külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolások kiállítása vagy az elveszett receptek pótlása – írja a Népszava.

Az elmúlt hetekben a közösségi médiában ismét fellángolt a vita, hogy vajon jogszerű-e pénzt kérniük a háziorvosoknak, és ha igen, akkor milyen szolgáltatásért és mennyit. A fórumozók hozzászólásai alapján általánosságban ötezer forintot kérnek a háziorvosok a házhoz hívásért, de olyan kirívó esetről is beszámoltak, amikor 28 ezer forintot kért az orvos.

Az orvosok egy része úgy gondolja, hogy a kényelmi szolgáltatásokért kérhet pénzt, és az előre lefixált és akár a rendelőben vagy a háziorvos honlapján nyilvánosan megtekinthető tarifa még mindig sokkal jobb, mint a hálapénz.

“Nincs annál megalázóbb, amikor az ember 30 fokban, félórát kering, hogy parkolóhelyet találjon, majd fölmászik a negyedikre, és ezután azt kérdezik tőle, tud-e ötezresből visszaadni” – idézi föl saját tavaly nyári történetét az egyikük. Akkor már inkább viszem a számlatömböt, ahogyan ezt más mesteremberek is teszik – mondta egy háziorvos a Népszavának.

Az orvosok többsége úgy véli, ha kiírja a rendelőbe a tarifákat, akkor azt jogszerűen be is szedheti.

A Népszava cikke idéz egy dunántúli orvost, aki szerint a kamarai díj-ajánlás nem jogforrás és szerinte vannak esetek, amikor nehezen eldönthető, hogy valaki kényelemből vagy kényszerből hívja ki a háziorvost.

Hasonlóan vélekedik Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke is. Ő azt mondja, hogy a háziorvoslás kereteiről szóló jogszabályban az szerepel, hogy szükség esetén a beteget az otthonában is el kell látni. Eszerint egyértelmű, hogy a házhoz hívásért nem kérhető pénz. Ő úgy gondolja, hogy az alapellátásban nincs indokolatlan házhoz hívás. A páciens csak azt tudja, hogy nincs jól, de hogy mennyire beteg, azt az orvosnak kell megítélnie. Ezért, ha hívják, mindenképpen házhoz kell mennie. Ha valaki egy ilyen helyzetben, a vizsgálat után pénzt kér, számlát ad, jó ha tudja, hogy azt jogalap nélkül teszi. Így könnyen lehet, hogy meg is büntetik érte.

Selmeczi Kamill megjegyzi: van egy rendelet, amelyben a térítésköteles ellátásokról szerepel egy lista, ebben van felsorolva vagy tucatnyi orvosi tevékenység, amiért kérhető térítés. Ilyen például a lőfegyver-tartáshoz, a jogosítványhoz szükséges orvosi igazolás, vagy a látlelet is. Ezekről adhat számlát az orvos, de ami ebben nincs, azért nem.

Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogászt is megszólította a cikk, ő azt állítja: az egészségbiztosításról szóló törvény alapján a háziorvosoknak egyelőre nincs lehetőségük kényelmi díjat kérni az indokolatlan házhoz hívásért. Az a háziorvos ellátás része, hogy ha szükséges, az orvos a beteg otthonába is kimegy. Ha a háziorvos vállalja az orvosilag nem indokolt otthoni kezelést, ez hátráltathatja az amúgy kötelező feladatainak az ellátását. Joggal vetheti fel bárki, hogy megy ki az egyébként is túlterhelt orvos a biztosító által fizetett idejében olyan betegekhez, akik egyébként nyugodtan be tudnának menni a rendelésre?

Kovácsy Zsombor szerint, ha például a helyszínen állapítja meg az orvos a páciensről, hogy nincs is olyan rosszul, akkor már elég kínos lehet azt mondania, hogy ezzel a problémával akár be is jöhetett volna a rendelőbe, így fizessen most több ezer forintot. A szakjogász egyébként egyetért azzal, hogy, aki kényelmi szolgáltatást kér, az fizesse is meg, de szerinte ehhez még sok részletet tisztázni kéne és jogszabálymódosításra is szükség lenne.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Népszava