Kisgyerek

Játéktippek 3 éves korig: mit vegyünk a gyereknek?

Egyéves csöppségünk egy új és izgalmas életszakaszba lépett, és most fog igazán kinyílni számára a világ. Milyen játékokkal segíthetjük ebben a nagy kalandban?
2020. December 14.
A felhúzható kedves szörnyfigura is jó választás (fotó: Fisher-Price felhúzható szörnyjárgány)

Gyermekünk első szülinapja után már nem lesznek olyan jól elhatárolható fejlődési korszakok, mint korábban, ám kezdetét veszi a világ intenzív felfedezése, ami sok-sok kihívást tartogat számodra és számára is.

Ebben az időszakban elképesztően fontos szerepet fog betölteni a játék, hiszen a pici a játéktevékenység során fedezi fel a környezetét, és szerez nagyon fontos tapasztalatokat róla. Ez azt jelenti, hogy szinte minden keze ügyébe kerülő tárgyra játékként tekint, és ahányszor csak lehetősége adódik, játszik.

Az első önálló lépések

Bár a gyermekek fejlődési üteme eltérő lehet, de 12 hónapos koruk körül többnyire már megteszik az első önálló lépéseket, és egyre nagyobb területeket fedeznek fel a lakásban és a kinti világban is.

Mozgásra ösztönző játékok

Mivel ebben az időszakban állandóan mozgásban vannak, ezért főként a mozgásra ösztönző játékok lesznek hasznosak számukra.

Ez lehet egy tolható stabil járássegítő vagy fából készült, séta közben húzható-tolható játék, amivel szívesen indul útnak a gyerkőc. A klasszikus tili-toli játékok forgó, csattogó, hangot adó részekből állhatnak, amik szintén arra motiválják az apróságokat, hogy útnak induljanak velük.Később jöhetnek a finomabb mozgásösztönzők is: a madzagon húzható járművek, állatok, mókás figurák erősítik a picik egyensúlyérzékét és koordinációs képességeit, és finommotorikus képességeiket is igénybe fogják venni, hiszen az ujjak ügyességére is szükség lesz.

Nagyon népszerűek ebben a korosztályban a felhúzható játékok, amelyek nemcsak a nagymozgások ösztönzésében, de az ok-okozati viszonyok megértésében is segítenek, hiszen saját maguk hozhatják mozgásba őket.

Fisher-Price felhúzható szörnyjárgányok Egy kedves szörnyfigura, odébb gurul, ha a kicsi lenyomja a fejét. Fejleszti a kognitív képességeket és a nagymozgást, és stimulálja a tapintásos érzékelést is. 9 hónapos kortól ajánlott.

További nagymozgást segítő játékok

Mivel ebben az időszakban a nagymozgásos játékoknak van kiemelt szerepe, így fontos, hogy a gyermek minél többet játszhasson, szaladgálhasson szabad térben, hogy ezeket gyakorolhassa.Az életkornak megfelelő egyensúlyozó játékok, hinta, hintaló, tricikli majd futóbicikli kiválasztása ezekben lesz segítségére, de a lépcsőzés, alagútban mászás, mászókázás, csúszdázás és az ugrálás szintén elengedhetetlen mozgásformák lesznek.

Ügyesedő kezek

Az 1-3 éves gyermekek életében más újdonságok is lesznek. Kezdetét veszi az ún. gyakorló játékok ideje, amikor hosszú ideig képesek elmélyülten játszani egy-egy játékkal, eszközzel, számukra érdekes tárggyal, miközben megismerik azok összes fontos és jellegzetes tulajdonságát (méretét, színét, súlyát, tapintását).Ebben az időszakban a vízzel, homokkal való ismerkedés, tapicskolás, lapátolás, öntögetés óriás élményt jelent. Elkezdődik a kavicsok, faágak és levelek, termények begyűjtögetése is, és a különféle tárgyak szortírozása. Ez némi türelmet és önfegyelmet igényel a szülők részéről, hiszen ezek olyan kincsek, amiket otthon is őrizgetni kell.Engedjük meg nekik, hogy szabadon homokozzanak, sárral játszhassanak, pocsolyába ugrálhassanak és fürdőkádban pancsolhassanak, mert így tanulják meg, miként tudják a világ dolgait befolyásolni.

De nézzük, mire lehet még szükség a játékosdobozban!

Építő- és konstruáló játékok

Az apró kezek egyre ügyesebbé válnak, így a 14-15 hónapos gyerkőc már kisebb tornyot is tud építeni kockákból, óvodás koráig pedig akár 8-10 elemből is képes lesz építkezni.

Kezdetben nagyméretű (kb. babaökölnyi), könnyen megragadható kockákat adjunk a kezébe, amit egyszerűen össze tud illeszteni és szét tud szedni. Mivel a kézfejénél kisebb darabokkal nehezebben boldogul, ezért ezeket hagyjuk későbbre!

Formaillesztős játékok

Ahogy a gyermek kezdi felfedezni a formák, méretek közti eltéréseket és hasonlóságokat, a formaillesztős játékok is előtérbe kerülnek.

A formabedobó dobozok a méretek, formák és színek elsajátítását is lehetővé teszik, és egyúttal a fogó és forgató mozdulatok kivitelezésének megtanulásához is hozzásegítik az apróságokat.

A Fisher-Price Formaevő dobozka segítségével a kicsik megismerhetik a színeket és a formákat, miközben igyekeznek megtalálni, hogy melyik nyílásba való egy-egy forma. Fejleszti a finommotorikát és a problémamegoldást. 6 hónapos kortól ajánlott.

A gyűrűpiramis és az egymásba illeszthető poharas játékok szintén segítenek megérteni és megkülönböztetni a kisebb-nagyobb méreteket, és egyúttal a szem-kéz koordináció fejlesztését is elősegítik.

Kirakós játékok

A kirakós játékok a gyermek vizuális képességeit, logikáját és képzelőerejét fejlesztik, és 2 éves kortól hosszú időn át fontos szerepet töltenek majd be az életében. A kirakós segítségével értik és tanulják meg a kicsik a rész és egész fogalmát és viszonyát is.

3 éves korig elsősorban a 4 db-os mesekockákat, formaillesztős és szivacspuzzle-t részesítsük előnyben. Fontos, hogy a kirakó nagyobb méretű elemekből álljon, amivel a kisebb kezek is boldogulnak.

A finommotorika fejlesztéséhez kézműves tevékenységek

Az óvodáskor közeledtével egyre hangsúlyosabb szerepe lesz a finommotorikának is, így előtérbe kerülhetnek a kézügyességet fejlesztő játékok: gyurmák, nagyobb gyöngyök, fűzőcske játékok és persze a kréták, zsírkréták, ceruzák, festék és nyomdázós készletek is.

Minden, amivel megtapasztalhatja az alkotás örömét, jöhet bátran!

A szavak bűvöletében

Az 1-3 éves időszak nemcsak a mozgás, de a beszédfejlődés szempontjából is izgalmas lesz. Gyermekünk 18-24 hónaposan 2-3 szavas mondatokat mond, és mire az óvodáskor küszöbéhez ér, már képes összefüggően elmesélni élményeit.

Mesekönyvek

A sok-sok beszélgetés, dalok és ritmikus mondókák mellett 1 éves kor után egyre nagyobb szerepet kapnak a rövid, egyszerű mesék is. Jó, ha ezek a mesék elsősorban a hétköznapi élettel és a gyermek számára ismerős dolgokkal kapcsolatos rövid történetekről szólnak.

Ehhez kezdetben a legideálisabbak a keménytáblás lapozgatók, majd a vastagabb lapokból álló, szétnyitható mesekönyvek, aminek vannak aktivizáló részei (ablakot tud kinyitni vagy becsukni, bárány szőrét megsimogatni stb.) Nagyon kedvelik az úgynevezett nyitható ablakos könyveket, térbeli lapozókat is a picik.

2 éves kor után pedig jöhetnek a valódi papírból készült olvasó- és mesekönyvek.

Utánzó-és szerepjátékok

Ebben a korszakban jelennek meg az utánzó-és szerepjátékok is, amelyek lehetővé teszik a gyermeknek, hogy a környezetében látott mindennapi élet eseményeit maga is elismételhesse. Ez a korosztály – kreativitásának és képzelőerejének köszönhetően – szinte bármiből képes bármit varázsolni: így lesz a székből vonat, a zsebkendőből pizza vagy a tésztaszűrőből sisak.Nagyon fontos, hogy minél többet játsszunk velük, hogy minél több szerepet kipróbálhassanak kedvük szerint; de emellett saját jelmez-és eszköztárral (pl. orvos felszerelés, főzőcskés készlet) vagy bábszínházzal is segíthetünk nekik az önkifejezésben.

Nagy sikere van a különféle telefonos játékoknak is, amelyeken hosszú társalgást folytat a gyerkőc, ahogy tőlünk látta.A Fisher-Price Fecsegő telefon egy klasszikus húzós játék, ami bevezet a korai szerepjátékba, fejleszti a finommotoros készséget és megismerteti a babával a számokat. 12 hónapos kortól ajánlott.

A cikket a Fisher-Price támogatta. További Fisher-Price termékek: ITT. (X)