Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Így változik a gyerekek szókincse

Szerző: Babaszoba.hu

2021. június 1.

Forrás: babaszoba.hu

Mennyi szót kell tudni életkoronként? Egyáltalán miért olyan fontos a szókincs?

Így változik a gyerekek szókincse (fotó: Getty Images)
Mint minden gyermekfejlődési terület, a beszéd is egyénenként eltérő: míg vannak olyan gyerekek, akik másfél évesen néhány szavas mondatokban beszélnek, amit vadidegenek is megértenek, addig vannak olyan gyerekek, akik csak jóval későbbi életkorban kezdenek érthetően beszélni. Az egyéni eltérések mellett azonban a beszédtanulásban is létezik időablak, amit jó, ha ismerünk.

Beszédfejlődés dióhéjban

Átlagosan 10 és 14 hónapos kor között halljuk az első szót gyermekünktől. Ezt persze megelőzi a gügyögés, és szép fokozatosan jelenik meg az első szó. Érteni sokkal többet tudnak a babák ebben az életkorban, mint elmondani, átlagosan 50 szót értenek, de ennek száma rohamosan nő.
Ugrunk egy nagyot, mert a kétéves kor az, amikor látványosan elérkezünk egy mérföldkőhöz. Ekkor átlagosan 50-100 szót rendszeresen használnak már a gyerekek, és fokozatosan elkezdi összefűzni a szavakat mondatokká, rendszerint 2-3 szavas mondatokat alkotva. A szókincs elképesztő ütemben bővül ebben az időszakban.
Egy évvel később már 500 vagy annál is több szót használnak a három évesek. Ez a fecsegés igazi időszaka, elmesélik mi történt velük az oviban, kérdéseket tesznek fel, egyre szebben, érthetőbben beszélnek.
A négyévesek már komoly szókinccsel rendelkeznek, összetett mondatokban képesek beszélni, sokkal részletgazdagabban képesek történeteket elmesélni, amit bárki megért, nem csak azok, akik jól ismerik a gyereket. Megjelenhet a nyelvi humor is. A szókincsük szinte napról napra gazdagodik, könnyen megtanulnak bármilyen szót.

Miért olyan fontos a szókincs?

A szókincsről azért hallunk ennyit, mert ahhoz, hogy egy gyerek mondatokat alkosson, beszéljen, elegendő szót kell ismernie. Ha nincs miből építenie, akkor nincs mihez hozzáillesztenie a nyelvtani szabályokat, sajátosságokat - írja a logopedusbudapest.blog.hu. Így mire iskolába kerül egyfelől óriási hátrányból indul másfelől nyelvtanilag hibásan vagy legalábbis több hibával beszél. Mindebből egyenesen következik az is, hogy komoly nehézségek adódhatnak az olvasás tanulás során, mert nem mindegy, hogy mekkora szókincs birtokában kezdi el elsajátítani az olvasást. Sokkal több olyan szóval találkozhat, amit nem elég, hogy ki kell betűznie, de még a jelentése sem világos. Azaz nem fogja érteni, mit olvas.

Mire figyelj?

Már egészen pici korban beszélj a babához, akkor is, ha nem érti, mert olyan kicsi. Sokszor és tisztán kell, hogy hallják a szavakat ahhoz, hogy megértsék.Amikor már ovis, akkor mindennap beszéljétek meg, hogy mi történt veletek aznap.
Olvass, olvass és olvass mesét. Mindennap. Akkor is, amikor még nagyon kicsi. Nem baj, ha ugyanazt a mesét kéri mindennap, sőt. Jelentős szókincsbeli különbség van öt éves korra azon gyerekek között akiknek napi szinten mesélnek a szüleik és akiknek nem.
A szerepjáték alapjáték lesz több éven át, nagyjából egész óvoda alatt, sokszor kisiskolás korban is. Nagyon sok mindenre jó a szerepjáték, pl. a szókincs, a beszéd fejlődésére is jótékonyan hat.


Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák

Legkeresettebb címkék