Kisgyerek

Így segítheted a gyermeked az önálló játékban

Mert képtelenség, hogy egész nap tudj vele játszani.
2020. Május 13.
Így segítheted a gyermeked az önálló játékban (Fotó: Getty Images)

Vannak gyerekek, akik nem szeretnek egyedül játszani. Még ha el is vannak egy kis ideig, öt percenként meg akarják mutatni valakinek, hogy mit csináltak, hogyan haladtak a dolgaikkal. Ilyen esetben nem kell megijedni, van ennek jó oldala is: ezek a gyerekek ügyesen lépnek interakcióba a felnőttekkel és más gyerekekkel. Ez az érettség egyik pozitív jele Jane Hewes, az edmontoni MacEwan Egyetem korai tanulással és gyermekgondozással kapcsolatos programjának professzora szerint.

Azonban nem leszünk ott mindig mi vagy egy kis játszótárs a gyermekünk számára, így előbb-utóbb meg kell tanulnia egyedül játszani. Következzen néhány stratégia, amivel bevezethetjük a kicsiket az önálló játék örömébe.

Kezdjük fokozatosan

– Figyelmeztessük előre gyermekünket, hogy most egy kicsit magára hagyjuk (például mert el kell mosogatnunk), de ne menjünk túl messzire, és mindenképpen térjünk vissza akkorra, amikorra ígértük – magyarázta a todaysparent.com portálnak Chaya Kulkarni, a Torontoi Kórház csecsemők mentális fejlődésével foglalkozó részlegének vezetője. A szakértő szerint idővel a közelségünk iránti igény csökkenni fog a gyermeknél. Amit semmiképpen sem szabad tenni, hogy kiosonunk, amikor a gyermekünk nem figyel, hiszen ettől csak megijed, és csak növelni fogja a figyelmünk iránti igényét.

Cseréljük le a játékokat

Szedjünk össze néhány régi játékot, tegyük egy dobozba, és rejtsük el ezeket néhány hétre. A játékok újnak fognak tűnni, amikor visszakapja a gyermek, és jó elterelésnek bizonyulnak majd, amikor nem vagyunk ott. (Egy időre legalábbis.)

Párhuzamos játék

– A gyermek függetlenségét és az önálló játékot úgy tudjuk a legjobban elősegíteni, ha szülőként modellezzük ezt a magatartást a gyermekünk számára – mondja Hewes. Javasoljuk neki, hogy nézegessen egy könyvet, miközben mi olvasunk mellette, vagy adjunk neki színezőt, amikor mi az asztalnál intézzük az adminisztrációs dolgainkat. – Nagy előnye van annak, ha hasonló dolgokat csinálunk, vele egyszerre – állítja Hewes -, hiszen a gyermek figyeli, hogy mi mit csinálunk, és leutánozza a tevékenységünket, mert a szülőre szeretne hasonlítani.

Szervezzünk játékidőt más gyerekekkel, amikor már biztonságos

– Az “önszabályozott játék” ugyanis nem feltétlenül az egyedül való játékból merít ihletet, hanem a másokkal való interakcióból – mondta Hewes. Az olyan tevékenységek, mint az órák hosszat tartó sárkány vadászat, a bújócska, vagy a babázás más gyerekekkel együtt, feltöltik a kicsi képzeletét azokra az időkre, amikor egyedül játszik otthon. Másokkal együtt játszva a gyerekek megtanulnak felváltva dolgokkal foglalkozni, és persze türelmesnek lenni.

Vonjuk be

Azzal, hogy bevonjuk a gyermekünket a saját dolgainkba, kielégítjük a figyelmünk iránti igényüket. Segíthet a mosogatásnál, a tiszta ruhák hajtogatásánál, összeseperni a lehullott leveleket vagy leszedni az asztalt. Ezek a feladatok szórakoztatják és a végén elégedettnek érzi majd magát a teljesítményével, míg mi is haladunk a dolgainkkal.Emlékezzünk arra, hogy ez is egy folyamat, így nem szabad megijedni, ha a haladás beletelik némi időbe.Forrás: todaysparent.com