Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Így mesélünk mi!

Szerző: Babaszoba.hu

2008. január 26. | Frissítve: 2016. március 8.

Forrás: Kismama magazin

Kevés dolog akad a világon, amit nélkülözhetetlennek tartunk, de a mese közéjük tartozik - hiszen nemcsak szórakoztatás, hanem a kapcsolattartás különleges formája, az értelmi fejlődés egyik feltétele, a fantázia mozgatórugója is egyben.

Már egészen kicsi kortól fontos a meseolvasás

Mesében élünk

A kisgyereknek nagy öröm, ha leülünk mellé játszani, de még nagyobb, ha részt vehet a felnőttek munkájában. A szükség megadta a kicsiknek ezt az örömet: amikor a három nagytestvér iskolába indult, Rebivel és Danival nekiláttunk a házimunkának: együtt ágyaztunk be reggelente, hámoztuk a krumplit, almát, tököt az ebédhez, megvarrtuk az elszakadt ruhaneműket, sütöttünk mézeskalácsot, meglátogattuk a dédit. És közben meséltem. Így került elő Holle anyó, Hófehérke, Jancsi és Juliska, Piroska és a farkas meséje.
Minden tevékenységünkhöz kapcsolódott egy-egy mese, mindenről eszembe jutott egy történet. "Felrázzuk a paplant, párnát, hadd szálljon a sok pihe, de gyönyörű ez a piros alma, mint Hófehérke almája, viszünk a nagymamának egy kis finomságot, öreg is, beteg is szegény..."

Persze a gyerekek kaphatók voltak a játékra, azonnal beálltak Hófehérkének, vadásznak, Piroskának, királyfinak - a fiú-lány testvérpár szerencsés helyzet a szereposztáshoz. Érdekes, mindig én voltam a gonosz mostoha, boszorkány és farkas, Rebeka - jó érzékkel - csak a pozitív női alakokkal azonosult, Danira pedig kiosztotta a bátor vadász, hős vitéz és megszabadító királyfi szerepét.

Amíg oviba nem mentek négy-öt éves korukban, úgy éltek, mint Jancsi és Juliska, Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi. Már reggel beöltöztek a szerepükhöz illő öltözékbe, a lakást folyamatosan be- és átrendezték a mesehelyszíneknek megfelelően. A konyhaasztalunk körüli hét szék a hét törpe háza volt, de gyorsan ággyá változott, amire a megmérgezett Hófehérke elalélt, a hűtő és a tévé kartondoboza hol mézeskalácsház, hol vár, hol nyomorúságos viskó volt. Hogy haladt mindeközben a háztartási munka? Kicsit lassabban - nekem, a gyerekeknek észrevétlenül. Az a mese része lett.

Azért persze az esti mesemondás sosem marad el. Jó korán ágyba bújunk, hogy sok idő maradjon a kedvenc könyvek nézegetésére. Tény, hogy ezek a mama kedvencei is egyben. Gondolom, Kormos István, Gazdag Erzsi, Nemes Nagy Ágnes, Arany János, Móra Ferenc, Janikovszky Éva, Illyés Gyula versei, meséi, Réber László, Reich Károly illusztrációi időtálló értéknek bizonyulnak a kis mesehallgatók szívében. Mert a mese szívhez szól, mindig egy aznapi élményhez kapcsolódóan.
Balányi Klári

A meséhez mennyi unalom kell...

Ezt nem én mondom, hanem Weöres Sándor, és már megint egyszer igaza volt. Fiatal koromban el nem bírtam volna azt képzelni magamról, ahogy különböző kiságyak szélén üldögélve esténként újra és újra és újra, ezredszer olvasom a meséket, amelyeket már kívülről fújok, és amelyeket már elsőre is untam - úgy, hogy közben azt a benyomást keltsem, mintha nem is aludnék el közben, de legalábbis nem én horkolok.

Első kislányunknak rengeteget meséltem a legkülönbözőbb könyvekből, mert határozottan ragaszkodott a szó szerinti ismétlésekhez. Csakhogy igen hamar megszületett a húga, és bár két év talán nem nagy korkülönbség, mégse lehet ugyanazt mesélni nekik - különösen úgy nem, hogy a kettes számú gyermek viszont a változatossághoz ragaszkodott, és kifejezetten ingerelte, ha másodjára is ugyanazt hallotta. Hiába, az én lányom.

Akkortájt esténként kettő darab mese hangzott el, egy klasszikus és egy fordulatokban gazdag. Már majdnem minden rendben is volt, amikor megszületett a kisfiunk, aki - férfiről lévén szó - csakis a megnyugtató végű, kifejezetten "ismétlős" meséket kedvelte, amelyekben lehetőleg minél többször hangzanak el ugyanazok a mondatok, szavak, kifejezések. Hihetetlenül unalmas volt. Esténként párommal, a végeérhetetlen három és különböző mese után azért fohászkodtunk, tanuljanak meg végre olvasni, és hagyjanak minket békén a különböző mániáikkal.

Ez az idő gyorsabban jött el, mint gondoltuk, vagy pláne szerettük volna. Egy nap azon kaptuk magunkat, hogy a három gyerek magára húzza a három ajtót, és belemerül különböző könyvekbe - és kifejezetten zokon veszik, ha rájuk nyitunk álságos ürügyekkel, mint például, hogy mesélnénk tán valamit. Ekkor jött el a nagy esti beszélgetések ideje, amikor is szertartásszerűen rendbe raktuk a napot. Ennek helyszíne már rég nem a szobájuk volt, hanem ahol épp összeverődött a család, kertben, étkezőben, bárhol. Jó beszélgetések voltak, sokat tudtam meg az életről.

Ebbe az idillbe született bele kis kései gyerekünk, és már akkor tudtam, hogy ha nekem még egyszer az életben mondókázgatnom kell vagy bugyuta nyuszis meséket olvasgatnom, sikítófrászt kapok és emigrálok. De nem kellett. Három nagyobb gyerekem - mind a saját, kiskorukbéli monomániája szerint - szórakoztatja a legkisebbet, nagylányom szó szerint darálja a kötelező meséket, a ketteske fordulatokban bővelkedik, a kisfiú pedig mindig igyekszik, hogy nagyon megnyugtató hangsorokból álló, állandóan ismétlődő kis hülyeségeket ismételgessen.

A fordulatos típusú gyerekről jut eszembe: annyira megunta kétségkívül behatárolt fantáziámat, hogy fél éve megírta saját meseregényét Fülöpről, az életre kelt kismackóról, aki nekivág a világnak... Most kiadót keres hozzá, mert tudja, hogy vannak szülők, akik képesek éveken át ugyanazt olvasgatni esténként a gyerekeiknek.
Török Monika

González, a csodaegér

Gyerekkoromban sokat és sokfélét meséltek nekem, nagypapám fejből, állandó figurákkal, a papám könyvekből és németül, anyukám és nagymamám pedig könyvekből és magyarul. Mondanom sem kell, imádtam mesét hallgatni, s egyetlen estém sem telt el enélkül. Ha beteg voltam - márpedig ez elég sűrűn előfordult -, külön mese járt.

Ilyen előzmények után természetes, hogy saját gyerekeinknek is rengeteget mesélünk, jóformán csecsemőkoruktól kezdve. Eleinte játékfigurák, gyurmaemberek, bábok köré szövődtek az egyszerű kis történetek, melyeket szerepjátékszerűen, a gyerekekkel együtt adtunk elő. A valóságtól elrugaszkodott, felismerhetetlen állatokkal telegügyögött leporellókat utálták, a bennük olvasható, sokszor kritikán aluli versikék felolvasásával nem is próbálkoztunk. Általában három- és négyéves koruk közt érkezett el a könyvből felolvasott mesék kora.

A királyfis, királylányos mesék fordulatait nagyon élvezték, és rengeteg új szó ragadt meg bennük, ami hétköznapi szókincsünkből hiányzik. Mesék után jókat tudtunk beszélgetni: kíváncsi voltam, mit szólnak egyik-másik befejezéshez. A farkast például nagyon sajnálták. Ezért találtuk ki együtt a szelídített befejezést: miután a vadász világra segítette Piroskát és a nagymamát, az elaltatott farkas állatkertben tért magához, ahol a mai napig is felirat hirdeti, hogy ő az a bizonyos, aki...

Jó volt újra mesélni a régi, imádott történeteket, de csak egyszer-kétszer. Ekkor jött a fejből mesélés. González, a csodaegér hamar a gyerekek kedvencévé lépett elő. Gonzi magányos hős, az igazság bajnoka, a gyengék védelmezője, aki elsősorban ötleteivel, hallatlan ravaszságával, másodsorban példátlan bátorságával sorra leckézteti meg az óvodások játékait elrabló banditákat, a gátlástalan bálnavadászokat, az erdőirtókat, a hódok és békés rókák életére törő vadászokat.

Gonzi poénjai erőszakmentesek voltak, s rendszerint a gonosztevők jobb belátásra bírásával végződtek. Matyi, a legidősebb fiú hamarosan saját mesefolyammal jelentkezett. Őzike és Bika - így hívták főhőseit, akikről hosszasan és lelkesen mesél a mai napig is kisebb testvéreinek. A képet a papa bumfordi, agyalágyult, a nyers testi erőt előnyben részesítő Bórembukkja árnyalta, aki egyenest egy Jókai-elbeszélésből lépett elő, hogy gyerekeink dőlhessenek a nevetéstől.

A mesélés, mesehallgatás azóta is a béke, biztonság és nyugalom jelképe számomra, olyannyira, hogy utána legszívesebben odabújok a gyerekek mellé, és alszom. Akármennyi tennivaló is vár rám.
W. Ungváry Renáta

Csak a könyv és mi!

Már egészen kicsi gyerekeknél is gondoskodjunk arról, hogy a könyvek mindennap fontos szerephez jussanak az életében. Szakítsunk időt valamelyik nyugalmas időszakban a nézegetésre és beszélgetésre. Ebben az életkorban nem érdemes még felolvasni, mert ez nem köti le a kicsi figyelmét. Ne siessünk, időzzünk hosszasan egy-egy oldalnál, hozzunk szóba minden apró részletet, mutassunk is rá az ujjunkkal.

Kérdéseket is feltehetünk, vonjuk be a rajzok, fotók, egyszerű képek gondos tanulmányozásába. Kezdetben a nagyobb, áttekinthetőbb ábrákat szereti, csak az óvodáskor felé haladva képes zsúfoltabb, apróbb részletekkel teli képen eligazodni. A kemény táblás könyv jól bírja az igénybevételt, könnyebben boldogul a kisgyerek a lapozgatással.

Számos könyv kínál valamilyen ráadásnak szánt szórakoztatást: simogatható, nyomkodható, kihúzható, hangot adó részeket, miközben a kisgyerek nem igényli ezeket, nem is mindig boldogul velük. A könyv sokszor játékszer (például autóformára vágott lapok) is akar lenni egyben, ám nem ettől lesz népszerűbb a kicsinél. Inkább a meghitt helyzet győzi meg a dolog fontosságáról és szépségéről: amikor együtt nézegeti szüleivel a képeket, hallja a hangjukat, és ölükben ülve teljesen egymásnak és a közös nézegetnivalónak szentelik figyelmüket.

Kapcsolódó cikkeink:
  • A mese segíthet kitörni a szegénységből!
  • Ami megragad a meséből, az fontos üzenetet rejt
  • A mesélés fontosságáról
  • Mesés kapcsolat
  • A mese szárnyain
  • Mit olvassunk a gyereknek?

  • Hozzászólások

    Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

    Támogatóink ajánlatai

    h i r d e t é s

    Facebook

    Szponzorált hirdetések

    Legkeresettebb címkék