Kisgyerek

Így fejleszd a totyogó szociális készségeit

Minden szülő tudja, hogy egy kisgyermek szociális készségeit fejleszteni nem egyszerű. Mert bár a totyogók szeretnének barátságosak, kedvesek és jókedvűek lenni másokkal, a saját félelmeik és vágyaik sokszor az útjukban állnak.
2017. Május 04.

A szociális érzéküket is fejleszteni kell

Ezen nincs is mit csodálkozni, képzeld csak el a szituációkat: egy kislány elveszi a te gyereked homokozó lapátját a játszótéren. Hát persze, hogy emiatt mérges lesz. Egy másik kisfiú a te kisfiad előtt pattan be abba a kisautóba, amit mindketten kiszemeltek. A kisfiad ezért meglöki őt. Mit tegyél?

A mother.ly három lépése szerint az első, hogy megtanítod neki, hogyan kezelheti az érzelmeit. A második, hogy megtanítod neki, hogy mi az az empátia. A harmadik, hogy megtanítod neki, hogyan fejezhetik ki az érzelmeit agresszió nélkül.

Ha sikeres, boldog, kiegyensúlyozott felnőttet szeretnél nevelni a gyermekedből, az érzelmi intelligenciája fejlesztésére is oda kell figyelned, hiszen ennek segítségével tudja majd saját érzelmeit is kezelni és másokkal kapcsolatot teremteni. Hogyan csináld? Már most, kisgyermekkorában tartsd be az alábbi 15 lépést!

1. Empátia, empátia, empátia

Azok a gyerekek, akikkel empatikusak a szüleik, maguk is sokkal empatikusabbá válnak gyerektársaikkal szemben. Ez azért fontos, mert ha a gyermeked empatikus, sokkal jobb társas kapcsolatai lesznek.

2. Állj mellé!

Nagyon sok gyerek azért ütöget, csapkod játék közben, mert frusztrálttá válik és nem tudja, hogyan vezesse le másképp a dühét. Legyél a gyermeked mellett a játszótéren is, és mindig állj mellé. “Igen, a kisfiú elvette a vödrödet. Nem örülsz neki, ugye? Hát persze, mert az a te vödröd.” Ha elmondod neki, mit és miért érez, nem fog dühében csapkodni, hanem megnyugszik, mert tudja, hogy te mellett állsz és támogatod, megérted őt.

3. Ne kényszerítsd arra, hogy osztozkodjon

Valójában a korai osztozkodás nem segíti a gyerekeket a fejlődésben, sőt! Először azt kell megtanulniuk, hogy biztonságot nyújt az érzés, ha van valamijük. Inkább tanítsd meg várni a gyermekedet: “Most ő játszik a vödörrel. Azután pedig a te időd jön el és te játszhatsz vele. Addig segítek várni.”

4. Engedd, hogy ő döntse el, meddig akar a játékkal játszani

Nem tesz jót, ha a gyermeked játék közben folyton attól fél, mikor szólalsz meg, hogy “most add át a játékot a másik gyereknek”. Engedd, hogy ő döntse el, meddig akar vele játszani, így valóban élvezni fogja a játékot, és könnyebb szívvel adja majd tovább.

5. Így segíts neki várni

Ha megértő vagy, sokkal könnyebben viseli, ha valaki más játszik azzal a játékkal, amivel ő szeretne. “Igen, nehéz várni. Tudom, hogy te is a vödörrel szeretnél játszani” – miközben ezeket mondod neki, tartsd a síró gyermeked szorosan a karodban. Meg fogsz lepődni. Ha kimondod helyette az érzelmeit, talán sokkal könnyebben mond le róla és keres másik játékot magának.

6. Ne avatkozz közbe feltétlenül

Néha jobb, ha csak megfigyeled a gyermekeidet, amikor egy játékon vitáznak. Van, hogy az egyiket egyáltalán nem érdekli, ha a másik sírva fakad. De várj egy kicsit, mielőtt közbelépnél. Mert sokszor előfordul, hogy ha végre a gyerek megkapja a hőn áhított játékot, már nem is érdekli igazán, könnyedén eldobja egy perccel később. Kérdezd meg az egyik gyermekedet: “ha végeztél, odaadod a dömpert”? Akármi is legyen a válasz, mondd ezt a másik gyermekednek: “gyere, építsünk egy utat a dömpernek!” Valószínűleg ezzel el is érted, hogy közösen játszanak és ne vitatkozzanak.

7. Tedd magabiztossá!

Ha a gyermeked mindig hagyja, hogy elvegyék a játékait, de látod, hogy ez valójában nem tetszik neki, csak nem mer szólni, beszélj te helyette. “Ugye még akartál játszani a játékkal? Akkor mondd, hogy még nem fejezted be.” Gyakoroljatok otthon, akár plüss macik segítségével is játszd el neki a jelenetet. Amíg nem mer megszólalni saját védelme érdekében, legyél te a hangja, amikor másokkal játszik.

8. Ne azt mondd, hogy osztozni kell, hanem azt mondd el, miért jó osztozni

Attól, hogy azt mondod neki, osztozkodni kell, még nem fogja megérteni, miért is jó ez. Ha ezt mondod neki: “látod, hogy örül a kislány, amiért átadtad neki a hintát?”, akkor megérti és megérzi, milyen csodálatos érzés adni.

9. Mielőtt átjönnek a barátok játszani, nyugodtan tegyétek el a kedvenc játékokat

Ha a gyermekeid nem akarják, hogy a barátaik a kedvenc játékaikhoz nyúljanak, tedd el őket szem elől. A többi játékon így biztosan nem fognak összeveszni.

10. Soha ne engedd a fizikai agressziót

“Mérges vagy? Gyere, mondd el, mi az, ami bánt.” “Mérges vagy? Dobbants egyet a lábaddal, amilyen erősen csak tudsz. Kiálts nekem, és én segítek.” Az agresszió nem helyes. Még a legkisebb gyerekeknek is meg kell tanulniuk, hogy felelősek azért, amit a kezeikkel és lábaikkal csinálnak. A mi feladatunk, hogy megértessük ezt velük.

11. Soha nincs elég korán ahhoz, hogy az érzelmekről beszéljetek

Arra ösztönözd a gyermekedet, hogy szóban fejezze ki a dühét, ne pedig tettekben. “Tudom, hogy nagyon keményen dolgoztál azon a tornyon, persze, hogy mérges vagy, amiért leborult.”

12. Ne feledd, a harag mögött mindig fájdalom vagy félelem húzódik meg

“Utálom őt!” – mondja a kisfiad, mert a nagy valaki mással akar játszani. Mondd el a kisfiadnak, hogy menjen oda a nagyhoz és nyugodtan mondja el neki, hogy mérges rá, amiért nem őt választotta játszópajtásnak ezúttal. Ha lelökte a hintáról, és fájt neki, azt is mondja el a nagynak.

13. Próbáld meg rávezetni, mit érezhet a másik

“Látod, sír a kisfiú. Szerintem fájt neki, amit mondtál.” “Nézd csak, sír az a kislány. Vajon mi baja lehet szerinted?”

14. Maradj nyugodt

A kutatások azt igazolják, hogy a higgadt szülőknek a gyerekeik is higgadtak. Ha te meg tudod őrizni a hidegvéred és a gyermeked is meg tudod nyugtatni a kritikus helyzetekben, akkor nagyon hamar megtanulja, hogyan kezelje helyesen az érzelmeit.

15. Emlékeztesd magad arra, ők még csak gyerekek

Csak azért, mert a kisfiad megharapott egy gyereket, attól még nem ő a baltás gyilkos. Minden gyerek mérges, minden gyerek vitatkozik a barátaival. Fontos, hogy a gyermeked érezze, nem rossz gyerek, akkor sem, ha nem a legjobb formáját hozza.

Kapcsolódó cikkek: