Kisgyerek

Idén is lesz Gyermeknap!

A világ legtöbb országában június 1-én ünneplik, nálunk május utolsó vasárnapján a nemzetközi gyermeknapot. Az ünnep Törökországból ered, Magyarországon 1931-től tartjuk számon. Programajánló.
2016. Május 24.

Pár évtizeddel ezelőtt még gyerekhét volt, ma már csupán egyetlen napig tart a Gyereknap. A teljesség igénye nélkül néhány izgalmas program a hétvégére.

Budapesten számos helyszínen gondolnak a kicsikre. A Millenárison rögtön két napig tart a Gyereknap: Halász Judit koncerttel, Gryllus Vilmossal (vele a Csiliben is találkozhatunk vasárnap), tombolával, a Kolompos zenekarral és a Fabula bábszínház előadásában Mazsolával és Tádéval is találkozhatunk. A programok nem ingyenesek, érdemes előre jegyet vásárolni.

A Planetárium viszont ingyenes előadásokat tart a gyerekeknek, a felnőttek pedig kedvezményesen válthatnak jegyet.

A helyszínek között nosztalgia trolival, villamossal, esetleg hajóval is közlekedhetünk. Részletek itt találhatóak.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 1990 óta szervezi Budapest Főváros Önkormányzatával közösen a Városligeti Gyermeknapot. A Városligetben ingyenes és 2 napos a rendezvény: lesz kalandpark, Nemzetek utcája, koncertek, lovas terápia, és sok meglepetés.

Szalóki Ági Körforgás gyerekkoncertjét a II. János Pál pápa téren hallgathatjuk meg vasárnap, délután négytől.

Az Erzsébet téri Akváriumban fellép az Alma Együttes, Kovácsovics Fruzsina, MintaPinty Zenekar, a Kaláka és az Apacuka zenekar, de lesz kézműves sziget, ügyességi játékok és Pöttyöslabda Piknik is.

Nagyon vidám, mozgalmas vasárnapra invitálja a gyerekeket és szüleiket a Gozsdu Udvar. Ünnepi játéksarok, arcfestés, kézműves foglalkozások, zenés torna és kisállat simogató várja a gyerekeket. Profi oktatókkal együtt tornázhatnak is, vagy a trambulinon ugrálhatják ki magukat. Mindezen felül még zumbázhatnak is a kicsik! További információ itt található.

Budaörs, Kamaraerdőn, a Hosszúréti patak sétányon Tündéri Gyereknappal készülnek: tündér és manó felvonulással, állatsimogatóval, jelmezversennyel vagy póni lovaglással.

Kecskeméten vasárnap Mancsot rá! egy kutyaösvényen járhatjuk be a város főterét. Lesznek még furfangos fejtörők, tánc, zene, ének és kutyás bemutató is.

A Pécsi Városi Gyereknap szombaton várja a kicsiket elsősorban járművekkel a főszerepben: tűzoltóautó, rendőrautó, katonai veterán járművek, szippantós autó, autóbusz, kukásautó, mentőhelikopter, motoros – és rally bemutató, Segway és könyvtárbusz.

Akiket a mozgás hoz lázba, megismerkedhetnek a gólyalábakkal, lengőtekével, kötélkarikás célba dobással, óriás társassal, szögbeütés mókalapáccsal, diótöréssel, patkóhajítással. Itt lesz a Dél-Dunántúl legnagyobb Csillám Standja, több mint 400 mintával és 4 profi festővel!

Fellép a Szélkiáltó Együttes, a Fordan Táncklub, az Idance Stúdió is. És még cukorka ágyúzást is ígérnek!

További gyereknapi programokat találunk itt és itt.