Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Ideális nagymama: modernizáltuk a képet

Szerző: Vályi-Nagy Erika

2011. március 27. | Frissítve: 2014. szeptember 16.

Forrás: Kismama magazin

Természetes, hogy idővel változnak a családi szerepek és ezzel együtt a feladatok is. Mindez a nagyszülőket is érinti, hatalmas a különbség egy mai és egy előző nemzedékhez tartozó nagymama között. Persze van, amiben hasonlítanak: szeretik az unokáikat!

Nincs ebben semmi meglepő. A mai anyák se úgy élnek, mint harminc éve, kitolódott a gyerekvállalás, egyre több külső segítségre van szüksége a családnak, és már nem ritka az olyan nő sem, aki sikeresen egyezteti össze a karriert az anyasággal. Az apakép se a régi, elég, ha arra gondolunk, hogy mit szólt volna egy férfi az ötvenes években, ha kinyitják előtte a szülőszoba ajtaját, ha kettesben hagyják egy csecsemővel és egy pelenkával, vagy megkérik, hogy menjen most ő a játszótérre. Az elvárások is mások: nem akarunk tökéletesek lenni, megelégszünk az elég jóval. Már ami a saját szerepeinket illeti. A nagymamákat azonban más mérlegre helyezzük. Mintha nem számítana a múló idő, tőlük ugyanazt várjuk el, amit régen. Segítsen, ha kell, vállalja el az egész nyarat, tanítsa meg a gyereket palacsintát sütni, de közben ne szóljon bele az újfajta nevelési elvekbe. Felmerül a kérdés: nem kellene kicsit modernizálni az ideális nagymamákról alkotott képet?

Szerencsés kivételnek számítunk

Statisztikai tény, hogy a nők egyre később szülnek. Csak 1990-hez képest átlagosan négy évvel lettek idősebbek a szülők az első gyerek érkezésekor: a nők átlagéletkora 26-ról 30 év közelébe, a férfiaké 29-ről 33 évre emelkedett. Ebből többek között az is következik, hogy a nagyszülők is később válnak nagyszülővé. Az is előfordulhat, hogy alig egy-két év jut az unokázásra.

Somogyi Emese (a hatéves Fanni és a hároméves Máté édesanyja) kicsit másképpen áll hozzá a nagymamaság kérdéséhez, hiszen családjukban már csak az ő édesanyja lehet a gyerekeivel. Akkor is imába foglalná a nevét, ha messze volna az ideálistól, hiszen egyedül rá támaszkodhat. Az már csak bónusz, hogy anyukája megtestesíti mindazt, amit egy nagymamától várni lehet.
- Ő még az a klasszikus, régi vágású nagymama, aki süteményeket süt, elpakol a konyhában, és mindenben felajánlja a segítségét. Ha moziba megyünk, átjön, vigyáz a gyerekekre, közben természetes, hogy összedob egy vacsorát, vagy éppen elmosogat. Ahogy elnézem az ismerős családokat, szerencsés kivételnek számítok, hogy ilyen az anyukám. A legtöbb helyen inkább a folyamatos konfliktusok jellemzők.
- Anyukám debreceni, ezer szál köti a vidéki városhoz, mégis úgy döntött, hogy nyugdíjazása után feljön Budapestre. Egyértelműek voltak az indokai. Mi a húgommal már itt élünk, apu meghalt, és úgy gondolta, neki mellettünk a helye. Akkoriban nem tudtam, hogy ez biztosan jó döntés lesz-e. Nem okoz-e majd gondot a nagy közelség (néhány utcányira költözött tőlünk), esetleg nem fog-e túlságosan beleszólni a gyereknevelésbe, háztartásba meg úgy egyáltalán az életünkbe. Nem véletlenül merültek fel ezek a gondolatok, sok barátomnál emiatt romlott meg a kapcsolat a szülőkkel. De anyu finom kis érzékelőinek köszönhetően tökéletesen képben van, mikor mennyi segítségre van szükségem, mikor fontos, hogy ott legyen mellettünk, és mikor jobb, ha inkább magunkra hagy. És bár sokszor átjön, nem érzi magát felhatalmazva, hogy beleszóljon abba, amiben nem kértem a tanácsát.

Megértjük-e őket?
Elgondolkodtató, hogy miért őrizzük még mindig a fehér kontyos, káposztát töltő nagymama képét a szívünkben, ha már mi sem vagyunk olyan szülők, mint akik ezeken a megsárgult fotókon szerepelnek. A többgenerációs család már régen a múlté, a nők életét nem tölti ki a háztartás és a gyereknevelés. A mai harmincasok szülei a hatvanas-hetvenes években voltak fiatalok, azokban az időkben, amikor pont nem volt divat a háztartás területén brillírozni. Éppen ezért fogadja értetlenül a nagymama az afféle elvárásokat, hogy főzzön lekvárt az unokáknak, vagy kanyarítson komplett családi ebédeket. Ő már másik nemzedékhez tartozik, de ezt mintha senki nem akarná megérteni.
- A fehér kontyos nagymamaság, amit a média szokott felvillantani - mondja Szvetelszky Zsuzsanna szociológus, az ELTE oktatója -, főleg vidéken létezik.

A falusi nők még más szerepek szerint élnek, és ennek az is oka, hogy vidéken nagyobb a munkanélküliség. És mivel nem dolgozik, ez - a nagymamaság - a munkája. Városon a nagyszülők még hatvan felett is aktívak, így aztán természetes, hogy hétvégén pihenni szeretnének. Ezt a generációt már a shoppingmámor is megérintette, szeret utazni, és meg meri valósítani meg nem élt vágyait, álmait. Mielőtt azonban önzőnek titulálnánk őket, tudni kell: rettenetes teherként élték meg a szerepösszevonást. Ők voltak az elsők, akik húzták az igát, mint a lovak, dolgoztak, háztartást vezettek, önmegvalósítottak, gyereket neveltek, és közben senki sem tapsolt nekik, hogy milyen ügyesek. Nem csoda, ha nyugdíjas korukra elfáradtak, és nem akarnak még több munkát a nyakukba. Nem vágynak újabb szerepre - a nagymama szerepére -, amit, akár a többit, nem becsül meg senki.
Összehasonlítva a másik nemmel, óriási a különbség. A férfinak elég volt dolgoznia, a pénzt hazaadnia, utána ülhetett a tévé elé, kapta tálcán a meleg vacsorát.
Az is tény azonban, hogy ha a társadalomban nincs értékük a nagymamáknak, akkor annak számos következménye lehet, és ennek máris láthatjuk a jeleit. Negyvenévesen néhányan még tininek akarnak látszani, mert nem mernek felnőni. Aztán hatvanévesen meg nem mernek megöregedni, mert nincsenek kilátásaik, ugyanis a nagymamaság alig létező, csak elvétve megbecsült szerep.
Ki kellene mondani: a nagymamákra égető szükség van. De elvárások nélkül kellene hozzájuk fordulni, elfogadni a segítséget, amit adni tudnak, és élni a tudásukkal, bölcsességükkel.

Nagymama-elmélet

Mirkka Lahdenperä, a turkui egyetem biológus kutatója összehasonlító vizsgálatok alapján tette közzé úgynevezett "nagymama-elméletét". Lényege: a család gyarapodásához és boldogulásához jelentős mértékben járulnak hozzá a nagymamák. Egyházi anyakönyvek adatsorait elemezve jutott arra, hogy a magasabb kort megélt nagymamáknak több unokájuk született, és beszédes tény az is, hogy ha a fiatal család másik faluba költözött - ahol a nagyi már "nem volt kéznél, ha kellett" -, akkor kevesebb unoka jött a világra.

Nehéz volt elfogadni, hogy nem szupernagyi
Toleranciában mi, magyarok különösen gyengék vagyunk. Megdöbbentő, ahogy a fiatalok véleményt formálnak az idősekről, és iphone-nal, mosogatógéppel felszerelve arról papolnak, hogy milyennek is kellene lennie a klasszikus nagyinak.
Katalinnak is hosszú évek kellettek, mire el tudta fogadni férje szüleit, és megtalálta azokat a pontokat, amelyekkel újraélesztette kapcsolatukat.
- Hagyományos értékrendű családból jövök, és nem tagadom, nagyon idegenkedve fogadtam az anyósomat és apósomat. Már a férjem gyerekkorában elváltak, mindketten új életet kezdtek, az apósom már többször is. Eddig két nőt már én is megismertem mint anyósjelöltet, de úgy gondolom, a sornak még nincs vége. Anyósom se az a szupernagyi-típus, ötvenévesen végigjárta a caminót, újból férjhez ment, ötvenöt évesen tetoválást csináltatott a vállára, most pedig könyvet készül írni.
- Két éve született meg a gyerekünk, és én a kezdet kezdetén kerek perec megmondtam a férjemnek, hogy ilyen nagyszülőkre nincs szükségünk. "És miért?" - kérdezett vissza a férjem, én meg papolni kezdtem a léha életvitelükről, az erkölcsiségről, rossz és jó példákról. Nem tudtunk megegyezni. Így maradtunk abban, hogy a férjem néha elviszi a gyereket hozzájuk, de én inkább kimaradtam a látogatásokból. Csak a szüleimet vettem nagyszülőszámba.
- Aztán az élet sorsdöntő változást hozott, édesapám nagyon beteg lett. Anyukám őt ápolta éjjel-nappal. Nem jutott már ideje, energiája ránk, én ezt persze megértettem, de így meg teljesen egyedül maradtam a háztartással, a gyerekkel és a munkámmal, hiszen a férjem sokat dolgozott.
Már magam sem emlékszem, milyen apropóból, de felhívtam az anyósomat. Találkozgatni kezdtünk. Mi ketten mentünk a gyerekkel, ő meg egyedül várt. Azt sem tudom, hogy a férjét addig hova rejtette, de mivel tudta, hogy nagyon zavar az alternatív nagypapa létezése, nem akart vele terhelni. Sok idő kellett, mire el tudtam őt fogadni, és ott mertem hagyni a lányomat. De sikerült meggyőznie arról, hogy az unokáját nagyon szereti, és még ha nem is süt palacsintát, de remek félkész rántott húsokat készít neki, ha megéhezik. Még az "idegen" nagypapával is megbarátkoztam, pedig rémesen ellenséges voltam eleinte. Rájöttem, hogy a jó viszony főleg rajtam múlik. Ha nem támasztok követelményeket, akkor hatalmas segítség az anyósom, és persze az sem mellékes, hogy a lányom rajong érte.

Keress magadnak nagymamát!
De mit tegyen az, aki bármi okból, de nem tudja a nagymamához vinni a gyerekeit? Hogyan tudja nekik pótolni azt az élményt, ami egy életre meghatározó lehet a kicsik életében?
Heinold László és Szabó Gábor ezekből a kérdésekből kiindulva vágott bele a nagymamakeresésbe.

Szabó Gábor


A nonprofit vállalkozást személyes élmények hatására indították. Mindkettőjüknek megadatott a vidéki nagymamánál töltött felejthetetlen gyerekkori vakáció. A városba felköltözve azonban azt tapasztalták, hogy nyaranta egyre több iskolás kénytelen kulcsos gyerekként tengődni, és esélyük sincs olyan vidéki vakációra, amilyen annak idején nekik jutott.

- Hiába tennének meg a szülők mindent, hogy a gyereküknek ezt biztosítsák, nagymamát nem lehet csak úgy szerezni - mondja Szabó Gábor. - És ott a másik oldal is. A vidéken élő nyugdíjasok számára nincs munkalehetőség, bedolgozás. Helyette marad az elmagányosodás, kilátástalanság, a feleslegesség érzése. Ha a két oldalt összekötjük, abból csak jó sülhet ki. - Így indult a "nagymama.hu", ahol unokák nagymamát kereshetnek, nagymamák pedig unokát találhatnak. A vállalkozás csupán a kapcsolat létrehozásában segít, a többi a feleken múlik. Úgy vettük észre, hogy nagy az igény a szolgáltatásra. Nemcsak a nagymamák hiányoznak a városi gyerekek életéből, hanem a vidéki élet íze, szépsége is. Van olyan iskolás, aki nem látott még falusi portát, azt se tudja, mi fán terem a disznótor vagy a szőlőszüret. - Eddig közel kétszázötven jelentkezőnk van, túlnyomórészt unoka, illetve szülő, aki vidéki nagymamát keres, és közülük úgy ötven család már kapcsolatba került egymással. Az egyoldalúságot értjük, hiszen az interneten vagyunk jelen, ami inkább az unokák terepe. De próbálunk kapcsolatba lépni falusi polgármesterekkel, járjuk a vidéket, népszerűsítjük a programot. Hogy mi az elismerés a munkánkért? Például a múltkori sms egy perőcsényi nagymamától. "Köszönöm, hogy a nagymama-alapítvány segítségével megismerhettem Andreát és családját." Ilyenkor látszik igazán, hogy megéri.

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék