Kisgyerek

Hazánkban van a legtöbb túlsúlyos gyerek

Az Összefogás a gyermekek egészségéért programban részt vevők 2016-ot az elhízás elleni harc évének hirdették meg.
2016. Március 03.

Az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában Póta György – a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke – elmondta: hazánkban minden ötödik gyerek túlsúlyos, ezzel sajnos vezetjük az európai statisztikát.

Az Összefogás a gyermekek egészségéért kezdeményezésben a gyermekgyógyászat és betegségmegelőzés legismertebb szakmai szervezetei vesznek részt: a Magyar Gyermekorvosok Társasága, a Magyar Gyermek-gasztroenterológiai Társaság, a Házi Gyermekorvosok Egyesülete, a Magyar Védőnők Egyesülete, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet mellett a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége, valamint a Nestlé Hungária.

Póta György kiemelte: a gyermekkori elhízás nyomán a szív- és érrendszeri betegségek, illetve az ízületi betegségek jóval előbb, már a harmincas éveikben járóknál is jelentkezhetnek – tette hozzá.

A szakember kiemelte: hosszú távon a gyermekkori megelőzés lehet igazán eredményes. Céljuk, hogy a gyermekeket és a szülőket is egy sokkal egészségesebb táplálkozás felé tereljék – fejtette ki Póta György, külön kiemelve a szénhidrátok és az édességek visszaszorítását.

Babaszoba: kezdjük a cukorbevitel csökkentésével

Az elmúlt 20 évben gyakorlatilag megháromszorozódott az elhízott gyerekek száma Magyarországon. Szomorú statisztikai adat, hogy az elhízott gyerekek szüleinek a fele nem is észleli és gondolja, hogy a gyermekének a súlyával bárminemű probléma lenne. És nagyon sok családban tartja még magát az az attitűd, hogy a szeretetet az etetéssel lehet leginkább kimutatni. A szemléletváltásra tehát nagyon is szükség van. A szülők felelőssége hatalmas.

Az ételekhez hozzáadott cukor mennyiségének csökkentése elképesztően gyorsan, akár már 9 nap alatt is javíthatja a túlsúlyos gyermekek anyagcsere-eredményeit, s mindezt úgy, hogy a kalóriabevitelt érdemlegesen nem változtatjuk.

A sport, mozgás jelentőségét nem szükséges külön hangsúlyozni, hisz ezzel minden szülő tisztában van. Amit nagyon nehéz megtenni: a példamutatás, a saját életmód megreformálása. Ha nincs jó példa a gyerek előtt, aligha él majd aktív életet.

Ha a max. cukorbeviteli és kalóriabeviteli értékekre vagy kíváncsi, olvasd el a cukorbevitel korlátozásáról szóló cikkünket.

Kapcsolódó anyagok:

  • 5 ok, amiért kövér a gyerek
  • A kezdetektől próbáljuk meg az egészséges életmódra nevelni
  • 5 egyszerű tipp a gyermekkori elhízás ellen
  • A barna zsírszövet segít az elhízás elleni harcban
  • A reklámok szerepe a gyerekek elhízásában
  • A kövér gyerekek könnyebben megfázhatnak
  • Az is segíthet megelőzni a gyermekkori elhízást, ha együtt eszel a gyerekkel
  • Forrás: MTI- babaszoba.hu