Kisgyerek

Háromezer gyerek bölcsi nélkül maradt

Mert nem jutott nekik hely. Nagy területi egyenlőtlenségek vannak a bölcsődei férőhelyek megoszlásában.
2019. Április 16.
Háromezer gyerek nem fért be a bölcsibe

Mint tudjuk, Orbán Viktor évértékelőjében hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be februárban. Ebben sok minden szerepelt, a CSOK-tól az autóvásárlási támogatásig és az is, hogy 2022-re teljes lesz a bölcsődei ellátás, amihez 21 ezer új férőhelyet hoznak létre 3 év alatt.

A KSH múlt héten megjelent 2018-as adatai szerint az országban tavaly mindössze 47 169 bölcsődei férőhely volt. Ez pedig csak 694 hellyel több, mint 2017-ben – írja a 444.hu.

A kormány kilenc éve kampányol a bölcsődei férőhelyek bővítésének tervével, hiszen a gyed extra lehetővé teszi, hogy akár már fél évvel a szülés után az anya visszamenjen dolgozni. Ha szeretne és ha van hova. Ehhez azonban az is kell, hogy legyenek bölcsődék.

2018-ban 281 ezer 3 éven aluli gyerekből mindössze 44 577 járt valamilyen típusú bölcsődébe Papíron tavaly majd 2600-zal több férőhely volt elérhető, mint ahányan ténylegesen bölcsődébe jártak. Mégis volt 3698 gyerek, akiket férőhely hiányában utasítottak el. Ennek a területi egyenlőtlenség az oka. Az ország nagy részén egyszerűen nincs elérhető távolságra bölcsőde. 2017-ben még 2610 településen nem volt helyben elérhető napközbeni ellátás, azóta 46 településen lett bölcsődei szolgáltatás. A bölcsődei férőhelyek száma nagyon lassan emelkedik.

Novák Katalin tavaly még előszeretettel dicsekedett azzal, hogy 2010-hez képest másfélszeresére – 32 ezerről 48 ezerre – emelkedett a bölcsődei helyek száma, azaz nyolc év alatt 16 ezerrel bővültek a férőhelyek. Ez azonban így ebben a formában nem teljesen igaz, valójában alig tízezerrel van csak több hely a kisgyerekek napközbeni ellátásában, mint 2010-ben – írja a 444.hu. Ennek az az oka, hogy 2017 óta a családi napköziket átnevezték családi bölcsődékké, ezzel ugyan semmi nem változott, ténylegesen nem nőtt a férőhelyek száma, mégis szert tettek hatezer férőhelyre.

Ez azt jelenti, hogy 2010-től 2018-ig (a napköziket is számolva) mindössze 9792 férőhelyet sikerült létrehozni, a kormány pedig most azt ígéri, hogy 2020-ig létrehoz még 13 ezer férőhelyet úgy, hogy 2017-ről 2018-ra mindössze 694 férőhellyel lett több.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: 444.hu