Kisgyerek

Ez az eszköz is segíthet, hogy ne szaladjon autó elé a gyerek

Bárkivel előfordulhat, hogy a hiába fogja a gyermeke kezét az utcán, a zebránál, a kicsi gondol egyet, és kirántja a kezét a szülő szorításából. Sokszor épp csak a szerencsén múlik, hogy ebből nem lesz baleset, de sajnos gyakoriak a gázolásos esetek is.
2019. Szeptember 05.
Ez az eszköz is segíthet, hogy ne szaladjon autó elé a gyerek

Ahhoz, hogy maximális biztonságban tudják gyereküket, egyre többen használnak babapórázt, gyerekhámot külföldön, és már itthon is lehet találkozni ilyen pórázon vezetett kisgyerekekkel. Sok anyukát, aki esetleg szükségét érezné egy ilyen eszköz használatának a gyerekénél, az tart vissza tőle, hogy mit gondolnak majd mások, ha így közlekedik a gyerekével az utcán – pedig a gyerekhám tényleg életmentő lehet.

A babahámnak létezik hevederszerű, pórázhoz hasonló változata, de gyakran találkozhatunk azzal a változattal is, amely egy hátitáskához erősített hám. A hátizsák valamivel szofisztikáltabb verzió, így a pórázas megoldás helyett választhatják azok, akik tartanak attól, hogy ítélik majd meg őket. Külföldön használtak olyan bilincsre emlékeztető, csuklóra szerelhető változatot is, amely még a hátizsákos gyerekhámnál is kevésbé feltűnő, és ebből a biztonsági gyerekőrből, biztonsági karkötőből már itthon is vásárolhatunk.

Ez az eszköz is segíthet, hogy ne szaladjon autó elé a gyerek

(Forrás: xajandek.hu)

Ez az eszköz két csuklóra szerelhető pántból áll, és egy rugalmas pórázból, amely ezeket összeköti. A póráz nagyjából 2 méter távolságba nyúlik ki, és segít, hogy a gyermek keze ne csúszhasson ki a szülőéből, ha az utcán sétálnak. Akárcsak a babahám, úgy ez a pánt is adott esetben akár életet menthet, hiszen zsúfolt vagy forgalmas helyen a gyerek akár egy pillanat alatt képes eltűnni, elrohanni, így viszont anya vagy apa közelében maradhat, és nem tud elkeveredni sem.

A leggyakoribb érvek a hasonló eszközök ellen, hogy biztosan csak egy kényelmi dolog az anyukának/apukának, hogy ne kelljen fognia a gyereke kezét, hogy a gyerek nincs jól megnevelve, és azért futkozik, de egyesek úgy vélik, megsérti a gyerekek méltóságát. Akik használják, azzal érvelnek, hogy az eszköz valóban ad egy kis szabadságot, emellett nem kevés stressztől kíméli meg az anyukát, akik így sokkal nagyobb biztonságban tudhatják a gyermeküket.

Kapcsolódó írásaink: