Kisgyerek

Előnyben vannak a vidéki gyerekek

A vidéken felnövő, állatokkal körülvett gyermekek nemcsak a betegségeket gyűrik le könnyebben, de mentálisan is erősebbek lehetnek és jobban meg tudnak küzdeni a stresszel - derült ki egy kutatásból.
2018. Május 04.
Jót tesz a gyerekeknek, ha állatok közelében nőnek fel

Korábban is voltak arra vonatkozó elméletek, melyek szerint a városi környezetben felnövő gyermekek nem találkoznak elég mikrobával, ez pedig az egészségükre is komoly hatással van, például hajlamosabbak lehetnek az allergiára. A mostani vizsgálat azonban az első, mely ennek a pszichés hatásaira is felhívja a figyelmet. Az ulmi egyetem szakemberei szerint ha a gyermekek vidéki környezetben, állatok közelében nőnek fel, nemcsak sok mikrobával találkozhatnak, de azok igen változatosak is lehetnek, ez pedig hosszú távon is pozitív hatásokkal járhat.

Az úgynevezett higiénia-elmélet szerint a kórokozókkal, mikrobákkal való gyermekkori “találkozások” jótékonyan hatnak az immunrendszerre, és bizonyos krónikus betegségek, például az asztma és az allergia rizikóját is csökkentik. Az elmélet hívei szerint azért is nőhetett meg ezen betegségekben szenvedők száma az elmúlt évtizedekben, mert a gyermekek nagy része városi környezetben nő fel, vagyis elveszíti a kapcsolatot azokkal a mikrobákkal, melyek egyébként évezredeken kívül szoros kapcsolatban álltak az emberi szervezettel.

Vidéken egészségesebb élni?

Az új kutatásban 40 egészséges felnőtt férfi vett részt, akik vagy farmokon (sok állat között) nőttek fel, vagy pedig városban, háziállatok nélkül. Az önkénteseket stresszes helyzeteknek tették ki (pl. előadást kellett tartaniuk idegenek előtt vagy időre kellett nehéz matematikai feladványokat megoldaniuk), és a teszt előtt, valamint 15, 60, 90 és 120 perccel utána vér- és nyálmintát vettek tőlük. Úgy találták, hogy a városi környezetben felnőtt férfiak szervezete sokkal erőteljesebben reagál a stresszre, és a stresszel összefüggő gyulladásos immunválasz is hosszabb ideig fedezhető fel a testükben.

Meglepő módon, bár a vér- és nyálvizsgálatok mást mutattak, a városi környezetből származó férfiak kevésbé érezték magukat stresszesnek, mint azok, akik vidéken töltötték a gyermekkorukat.

Kisállatot a gyereknek!

A szakemberek szerint az egyik fontos tényező, hogy állatok mellett nő-e fel valaki. A vizsgálat eredményeinél nemcsak az számított, hogy egy vidéki farmon vagy városban töltötte-e a gyermekkorát valaki, hanem az is, hogy mennyi kapcsolata volt a különböző állatokkal.

Christopher A. Lowry és Stefan O. Reber, a tanulmány két vezető szerzője szerint mindenképpen további vizsgálatokra van szükség: szeretnék mindkét nemet bevonni a kutatásba, és azt is fontosnak tartják, hogy minél változatosabb környezetből származó emberek szervezetének reakcióit hasonlíthassák össze.

Ugyanakkor, azt tanácsolják, hogy a városban élők szerezzenek be maguknak valamilyen házi kedvencet, töltsenek minél több időt a szabadban, és egyenek olyan ételeket, melyek jótékony hatású baktériumokban gazdagok.

(via)

Ezt is érdemes elolvasnod: