Kisgyerek

“Drónszülők”, “Y” anyukák és “alfák”

A "helikopter szülőség" a legtöbb szülő számára már ismert fogalom, de úgy látszik, az már szinte a múlt, a helikopter szülőket lassan leváltják az úgynevezett "drón szülők". Mit jelent ez a kifejezés?
2018. Június 29.
"Drón szülők", "Y" anyukák és "alfák"

“Y anyukák”, “drón szülők” és “alfák”. Vajon mit jelentenek ezek az egyre elterjedtebb fogalmak a gyereknevelésben? Sok gyerek már eleve abba nő bele, hogy apa még megválaszol pár céges emailt vacsora és fürdetés között, és anya is interneten rendeli meg a család egy heti élelmiszeradagját, arról nem is beszélve, hogy lassan a mikulás és a jézuska is futárruhában érkezik. A szülők “digitális bennszülöttek” és a gyerekek is a kütyük világában nőnek fel és döntéseiket, választásaikat is más tényezők befolyásolják.

Y anyukák

Y generációnak azokat a fiatalokat nevezzük, akik 1980 és 1994 között születtek. Ennek a generációnak a tagjai mostanában alapítanak családot, válnak anyává, bizonyos leírásokban milleniumi anyáknak is nevezik őket. A gyereknevelés vonatkozásában már teljesen más irányokat, elveket követnek, mint a szüleik. Tudatosabban állnak a gyerekneveléshez, nyitottabbak, mint az előző generációk tagjai és jellemzően a baba születése sokkal kevésbé változtatja meg a korábbi életvitelüket. Ahova lehet, viszik magukkal a babáikat és ha tehetik, gyakrabban kérnek külső segítséget annak érdekében, hogy a felnőtt életüket hasonlóképpen tudják élni mint a kicsi születése előtt.

Miután az új generációs anyukáknak a vásárlási szokásaik is mások, nagyobb vásárlóerővel rendelkeznek mint a korábbi generáció tagjai, ezért a marketingcégek is többet fektetnek a szokásaik kutatásába. Ezekből a kutatási adatokból például az a meglepő tény is kiderül, hogy az új generáció tagjainak sokkal nagyobb százaléka nem él házasságban a baba születésekor és sokkal több a gyermekét egyedül nevelő szülő is.

A digitális világ számukra teljesen természetes közeg, a számítógép, az okostelefon, a különböző közösségi felületek használata teljesen természetes. A Facebook és Instagram profil alapnak számít, inspirációkat sokan a Pinterestről keresnek és nem egy Y anyuka vagy apuka blogot is vezet. Sok gyereknek két éves korára már teljes digitális története lesz, hiszen az első ultrahangfotótól kezdve dokumentálják az életét a szülei az interneten.

A milleniumi anyukák, ha tehetik, a munka és család egyensúlyában a munkát sem szorítják háttérbe, a sok digitális eszköz sokszor megkönnyíti a korábbi szakmához való kapcsolódást, de sokan kezdenek valami teljesen újba a picik mellett, aminek az időbeosztást jobban össze tudják hangolni a gyerek napirendjével.

Hiteles információ

Ha a gyerek fogzik, vagy zöld a kakija, esetleg az éjjel többször kelt, az Y anyukák szinte biztosan nem a védőnőt vagy az anyukájukat hívják reggel némi iránymutatásért, hanem előbb írják be az internet keresőjébe az adott problémá,t és ezzel párhuzamosan teszik is fel a kérdést a közösségi oldalak megfelelő csoportjaiban, ahol hasonló cipőben járó anyukáktól záporoznak a válaszok.

Ezzel alapvetően egy bizonyos szintig nincs is probléma, míg mondjuk arról van szó, hogy egy szelesebb tavaszi napon ki hogyan öltözteti a babáját a sétához. De vannak olyan helyzetek, amikor az internet biztosan nem tud személyre szabott megoldást kínálni. Ilyenkor marad a bizonytalanság, hogy vajon a rengeteg információ közül melyiket lehet hitelesnek elfogadni? Egy több napja fennálló makacs hasmenés, vagy egy csúnya, nem múló kiütés már nem valószínű, hogy megoldható a Google vagy az anyatársak segítségével.

Drón szülő – folyamatos kontroll a távolból

Az, hogy az Y anyukák szinte már beleszülettek az internet, az okostelefonok, applikációk, különböző kütyük világába, számtalan területen megfigyelhető módon változtatta meg a babás, kisgyerekes életet. Ezeknek a jelenségeknek az összeadódásából született meg a “drón-szülő” kifejezés is, mely jól összegzi ezt a szemléletmódbeli változást. Az internethasználat alapvető, a közösségi oldalakon való jelenlét és aktív részvétel mindennapos.

De például a telefonok használata is gyökeresen megváltozott még ahhoz képest is, amikor ugyan volt már mobiltelefon, de egy fél tégla húzta le a táskát, amit kizárólag telefonálásra lehetett használni. A telefonos applikációk tárháza mostanra elképesztően széleskörű. Bébiőr helyet letehetjük a baba mellé a telefonunkat és az egy program segítségével hívást kezdeményez, ha a baba felébredne.

De több olyan alkalmazás is van már, ahol lépésről lépésre akár otthon is diagnosztikai segítséget is kaphatunk a gyerekbetegségekkel kapcsolatban, mielőtt hívnánk a gyerekorvost. A baba fejlődését szintén vezethetjük egy telefonos program segítségével, sőt kicsit később még azt is ellenőrizhetjük, az iskolából hazafele vajon letért-e gyerekünk a megszokott útról?

Ezeknek a programoknak egy része valóban lehet akár megbízható és biztonságos, vagy legalábbis a biztonság érzetét nyújtó segédlet, de a túlzott használatuk egy egészen érdekes, új szülő-gyerek kapcsolatot is létrehozhat. Míg a “helikopter szülők” esetében a szülő egyértelműen jelen van, és mint a helikopter köröz a gyerek körül, behatárolva ezzel a kicsi mozgásterét, a “drón szülő” már szinte jelen sincs fizikailag, a gyerek nem is biztos, hogy tudja, éppen megfigyelik.

Ez a tendencia már egészen pici babakorban megkezdődik, és természetesen vannak nagyon hasznos találmányok a bébiőrtől kezdve a légzésfigyelőn át, amelyek valóban pozitívan tesznek hozzá a kisbabás élethez. De egyre-másra jelennek meg olyan – általában elég drága- kütyük is, amelyek már sokkal inkább a szülők túlzott aggódásának csökkentését szolgálják ki és folyamatosan monitorozzák a kicsiket. Ilyen a bodyba épített légzésfigyelő, a szobában, vagy babakocsiban elhelyezett babakamera, zokniba épített okoskütyü, mely folyamatos visszajelzést ad a baba fizikai állapotáról.

Szakértők szerint alapvetően ezzel a hozzáállással addig nincsen gond, míg a gyerek közben megkapja az odafigyelést, a törődést, az ölelést, és az érintést, amire szüksége van, ugyanakkor ez a trend egész biztos elgondolkodtató és a technika rohamos fejlődését látva itt nem is áll még meg.

A közösségi média növeli a versengést?

Egyes elméletek szerint igen. Gondoljunk csak arra, hogy naponta hány tökéletes képet láthatunk a közösségi oldalakon. Anyuka csinos szettben, mellette a totyogója hasonló ruhában, kis kosárral készülnek a piacra. Persze egy ilyen kép önmagában még ártalmatlan és helyes is, de ha éppen kinyúlt, szürke melegítőben töröljük a földről már reggel kilenckor a tizedik gyerekhányást, akkor nem érezzük magunkat éppen katalógusmamának.

Ki azok az alfák?

A jövőkutatók a 2010 után született gyerekeket hívják alfának. A jelenlegi felmérések alapján a kutatók attól tartanak, hogy a teljes digitalizációban cseperedő kicsiknek sokkal kevésbé lesznek személyes kapcsolataik, részben a szülői túlféltés miatt. Ezért a szüleik sokkal tovább lesznek hatással rájuk, mint a korábban született gyerekekre.

Miközben azt nézzük, hogy a kis totyogónk épp békésen játszik a többiekkel a homokozóban, ez az előrejelzés talán túl borúlátónak tűnik, ugyanakkor figyelemfelkeltőek egy amerikai HR specialista, Dan Schwabel felmérései, melyekből az derül ki, hogy a mai amerikai diákok úgy értékelik, erősen romlottak kommunikációs és szociális képességeik a modern technika és az internet miatt.

Ugyanakkor optimistább előrejelzések szerint az alfák lesznek majd azok, akik tudatosabban fogják használni a telekommunikáció adta lehetőségeket, és azok lehetőségeivel sokkal nagyobb hatással és sokkal gyorsabban tudnak majd hatni az őket körülvevő világra. Mark McCrindle ausztrál demográfus szerint ez a generáció lehet az, amelyik valóban meg tud majd fordítani bizonyos folyamatokat a világban és például hatékonyan tud majd tenni a globális felmelegedés ellen. Erre csak azt mondhatjuk: úgy legyen!

Generációk:

Építők: 1946 előtt születtek, 70 fölöttiek

Baby-boomerek: 1946-1964 között születtek, 60-asok és 50-esek

X generáció: 1965-1979 között születtek, korai 50-esek, 40-esek és kései 30-asok

Y generáció: 1980-1994 között születtek, 20-asok, korai 30-asok

Z generáció: 1995-2009 között születtek gyerekek és tinik

alfa generáció: 2010- csecsemőktől ovis gyerekekig

(Forrás: Mccrindle Kutatás: Word up – az Y és Z generáció lexikonja és útmutató a velük való kommunikációhoz)

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Kismama magazin