Kisgyerek

Cukkinifőzelék fasírtgolyókkal

Még kapható a cukkini, amelyet sokféleképpen felhasználhatsz. A családnak egészséges ebéd, a babának finom falat.
2012. November 22.

Hozzávalók négy felnőttnek:

1 kiló zsenge (a héja könnyen rágható, puha) cukkini

egy csokor friss kapor

egy fej hagyma

három gerezd fokhagyma

étolaj

4 deci natúr joghurt

egy evőkanál teljes kiőrlésű liszt

Fasírtgolyók:

40 deka darált pulykahús

20 deka reszelt vagy aprítógéppel aprított cukkini

öt evőkanál finom szemű zabpehely

két gerezd péppé zúzott fokhagyma

egy kis fej aprított hagyma

őrölt koriander

őrölt kömény

édes curry

sütőpapír

Így készül:

Vágd le a cukkini két végét, majd gyaluld le tökgyalun, vagy reszeld le nagylyukú reszelőn. Vágd apróra a hagymát, párold meg kis olajon, majd szórd rá a cukkinit, és párold félig puhára. Ekkor öntsd rá a liszttel csomómentesen elkevert joghurtot, forrald fel egyszer, majd nyomj bele három kisebb vagy két nagyobb gerezd fokhagymát, és keverd bele az apróra vágott kaprot.

Közben a sütőben megsütheted a fasírtgolyót. Keverd össze a hozzávalókat (tehetsz bele egy tojást is, de nem muszáj), és hagyd állni húsz percig. Utána formálj belőle kis golyókat, és sütőpapírra rakosgatva süsd ki 200 fokosra előmelegített sütőben körülbelül tizenöt perc alatt.

Mit kap a baba?

7-8 hónapos kortól: A hagymás, párolt cukkiniből vegyél ki három evőkanálnyit, és főzd sűrűre kevés víz és egy evőkanál zabpehely hozzáadásával. Ízesítheted kis kaporral is, beleturmixolhatsz egy fasírtgolyót is, ha nincs benne tojás.

10-12 hónapos kortól: Először csak keveset adj a kész főzelékből, hogy láthasd, bírja-e a tejtermékeket. Fasírtgolyócskát már kilenc hónapos kortól adhatsz a kezébe.