Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Csökken a rák kockázata, ha időnként betegeskedik

Szerző: Babaszoba.hu

2018. július 1.

Forrás: babaszoba.hu

Meglepő módon, az sem túl jó, ha egy gyerek soha nem beteg: a fiúk esetében ez túl magas tesztoszterinszinttel járhat együtt, ami növeli a prosztatarák kialakulásának rizikóját.

Egy nemrég megjelent kutatás szerzői szerint a jó körülmények között felnövő, keveset betegeskedő fiúk szervezetében a későbbiekben több tesztoszteron termelődhet, aminek előnyei és hátrányai egyaránt vannak. Ez utóbbiak közé tartozik például a prosztata-megnagyobbodás és a prosztatadaganat megnövekedett rizikója.
A betegeskedésnek előnyei is vannak
Egy nemrég publikált kutatásból kiderült, hogy ha a szervezetnek nem kell értékes erőforrásokat áldoznia arra, hogy leküzdje a betegségeket, akkor ezt arra fordítja, hogy több tesztoszteront termeljen. A magas tesztoszteronszint erősebbé teheti a férfiakat, jót tesz a libidónak is, de sajnos súlyos betegségek rizikóját is növeli. Ugyanakkor, a túlságosan alacsony tesztoszteronszint akár terméketlenséget is okozhat. 
A szakemberek szerint a felnőttkori tesztoszteronszintet sokkal jobban befolyásolja az, hogy milyen körülmények között nő fel valaki, mint azt korábban hittük, és ennek elemzése abban is segíthet, hogy pontosabban meghatározzuk, milyen betegségekre lesz hajlamos. A kutatás szerint a gyermekkori körülmények még az etnicitásnál és a felnőttkori életmódnál is meghatározóbbak.
A Durham University kutatói bangladesi származású férfiak tesztoszteronszintjét vizsgálták, de a férfiak egyik csoportja Nagy-Britanniában, míg a másik Bangladesben nőtt fel. Azok a férfiak, akik a gyermekkorukat Nagy-Britanniában (jobb körülmények között) töltötték, korábban mentek át a pubertáson, magasabbak voltak és természetesen a tesztoszteronszintjük is magasabb volt, mint az ázsiai országban felnövő társaiknak. 
A kutatás eredményeiről a Nature Ecology and Evolution című szaklapban számoltak be.
(via)
Ez is érdekelhet:

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék