Kisgyerek

Csak elutasítja az lefekvést, vagy álmatlanság gyötri?

A gyerekek olykor csak elutasítják a lefekvést, húzzák az időt, de néha valódi egészségügyi probléma áll a háttérben.
2020. November 21.
Csak elutasítja az lefekvést, vagy álmatlanság gyötri? (fotó: Getty Images)

Sosem voltam jó alvó. Ha megkérdeznék az anyámat, hogy ez mikor kezdődött, azt felelné, hogy amikor megszülettem. Életem első éveiben nem aludtam át egyetlen éjszakát sem, és később nagyon későn feküdtem le – meséli Cat Bowen, a romper.com cikkében. A gyerekeim soha nem alszanak – mondják gyakran a szülők. És valóban, vannak gyerekek, akik rosszul alszanak, nehezen alszanak el, de az is lehet, hogy álmatlanságban szenved?

Igen, gyerekeknél is előfordulhat álmatlanság, csakúgy, mint a felnőtteknél – ezt már Dr. Craig Canapari, a Yale gyermekkori alvásszakértője mondja a rompernek. Hozzáteszi, hogy minden korosztályban előfordul inszomnia, és életkortól függetlenül kétféle álmatlanság létezik. Az egyik az alvási nehézség: akár az elalvásban, magában az alvásban vagy a túl korai ébredésben jelentkezik. Erre a nehézségre az is jellemző, és leginkább a kisgyermekeknél gyakori, hogy elodázza a lefekvést, elutasítja azt és szülői jelenlétre van szüksége az elalváshoz.

A másik álmatlanság típus az, amit mindenki ismer, amikor egyszerűen nem tud a gyermek (vagy felnőtt) elaludni, és gyerekeknél ez bizony egész család életére rányomja a bélyegét, komoly problémákat okozva.

Canapari hozzáteszi, hogy sokszor a szülők elvárásai irreálisak: az igaz ugyan, hogy egy kétévesnek napközbeni alvásra is szüksége van amellett, hogy éjszaka 12 órát is alhat, de ha ugyanezt várjuk el egy 5 évestől, akkor nem járunk el helyesen.

A fiam mindennap aludt két órát aludt délután, éjszaka azonban csak tízet. A lányom szintén két órát aludt napközben, de éjjel megaludta a 13 órát is. Nem gondoltam erről annak idején különösképpen semmit, mindaddig, amíg rá nem eszméltem, hogy a lányom soha nem fog reggel 5-nél később felébredni. És tényleg: ma már 9 éves és továbbra is nagyon korán kelő típus – ezt Cat Bowen teszi hozzá. Majd azzal folytatja, hogy de egyikük sem szenvedett álmatlanságban, míg ő, gyerekként határozottan igen. Canapari azt mondja, hogy az álmatlanság első jele az alvás előtti harc.

Szerencsére ma, már sokféle módon segíthetünk a gyerekünknek, amikor problémás az alvás. Canapari azt javasolja, hogy nulladik lépésként konzultáljunk egy gyerekorvossal a gyermek alvási szokásairól, arról, hogy megfelel-e az életkorának. Ha ki tudunk zárni bármilyen egészségügyi problémát, akkor próbáljunk meg az eddigiektől eltérő stratégiát kipróbálni. Mert ugyan aludhat a gyerek az autóban, ezzel pótolva a kimaradt alvást, de ha túl gyakran, túl nagy probléma az elalvás, akkor a szülő is kimerült lesz.

A bostoni gyermekkórház rámutatott, hogy a gyerekek álmatlansága mögött milyen egyéb problémák húzódhatnak meg: ilyen lehet az alvási apnoe, a nyugtalan láb szindróma, a szorongás, a stressz, a depresszió, az autizmus spektrumzavar, az ADHD, az asztma, bizonyos gyógyszerek, sőt, a koffein is. Figyeljük meg, hogy milyen a gyerek hangulata, mit eszik, mit iszik, változtassunk néhány dolgon. Időigényes lehet, de nem reménytelen feladat az alvási szokásokon, a napi rutinon változtatni. A megfelelő alvásmennyiség és -minőség elengedhetetlenül fontos a megfelelő fejlődéshez.