Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Bajzáth Mária mesepedagógus: Soha nem érzem azt, hogy jobb lenne mást csinálni, mint mesélni

Szerző: Kempf Zita

2022. május 10.

Forrás: babaszoba.hu

Bajzáth Mária több mint harminc éve foglalkozik gyerekekkel, mesékkel és pedagógiával. Ebben a sorrendben.

"Tartottam mesefoglalkozást matematikaórán, testnevelésórán, természetismeret projektben, olvasásóra helyett és alatt, barátság témahéten, anyák napján, farsang és advent idején. Tartottam mesefoglalkozást azzal a céllal, hogy megtanulják a gyerekek a testrészek nevét, és azért, hogy értsék kamaszként, mit jelent elköteleződni és dönteni. Meséltem osztályfőnöki órán életről, halálról, fákról, számokról, csillagokról, ellenfelekről, szegényekről, gazdagokról. Mindig arról, ami a gyerekeket érdekelte.
Meséltem anya szíve alatt hordott magzatnak, bölcsődésnek és óvodásnak, kisiskolásnak, gimnazistának és egyetemistának, felnőttnek és idős embernek. Meséltem börtönben, hajlaktalanszállón, gyermekotthonban, anyaotthonban és kórházban. Meséltem születőnek és haldoklónak, jókedvűnek és boldogtalannak. Meséltem fényes palotában és "a Föld legsötétebb lyukában".
Naponta tapasztalom a népmese, a dal, a játék, a tánc felemelő és megtartó erejét. Hiszek abban, hogy segítségükkel hidat lehet építeni múlt és jelen, fönn és lenn, ember és ember között."
Fotó: Bajzáth Mária
Szebben nem is lehetne elmondani, mit is csinál Bajzáth Mária mesepedagógus, mint saját, fenti szavaival. Iskolái mellett a mindennapos gyakorlat alakította a módszert, amelyet néhány éve akkreditált képzésként és műhelymunkákon, szakmai napok keretében tanít. Vezeti a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhelyt, amely az érdeklődő pedagógusoknak, könyvtárosoknak és szülőknek  ad tanácsokat. Harminc éve szervez mesés programokat, emellett mesegyűjteményeket válogat.
- Hogy látod, mennyire maradt meg a meseolvasás a mai szülők rutinjában?
- Van egy szűk réteg, amelynek tagjai minden nap mesélnek a gyereküknek tudatosan, nagy igényességgel válogatva. Jóval szélesebb az a kör, amelynek tagjai nem, vagy csak ritkán mondanak mesét.
- Meg tudod érteni őket?
Nagyon is megértem, mert tudom, hogy sokat dolgoznak, hogy fáradtak, de legszívesebben mindegyikük mellé odaülnék, és belesuttognék a fülükbe egy rövid mesét azért, hogy megtapasztalják a mesehallgatás örömét. Azt mutatnám meg saját élményen keresztül, hogy ezzel mekkora, ráadásul felejthetetlen ajándékot adhatnak. Az osztatlan figyelem csodáját.  Elmondanám nekik azt is, hogy ez nemcsak a mesehallgatónak jó, hanem a mesélőnek is, mert ilyenkor ki tud lépni térből és időből, a mindennapokból. A mesélés regenerál, lendületet ad, "megfiatalít". Felnőttként segít abban, hogy megőrizzük az álmainkat, a hitünket abban, hogy mindig van remény.
- Ebben a mai, nehéz világban is?
- A világ sosem volt könnyebb. Igaz, volt egy fél évszázadunk, amikor nem kellett gondolni járvánnyal, háborúval, kevésbé szembesültünk a szegénységgel. Miközben ezek a jelenségek ugyanúgy léteztek, csak tőlünk távolabb.
Egyébként a hősökkel is úgy van a mesékben, hogy az elején megijednek, mint bármelyikőnk, amikor nehézséggel találkoznak. Aztán összeszedik magukat, és teszik, amit kell. Ezt nagyon szeretem a népmesékben, hogy a hős soha nem adja fel. Nemrégen Hófehérke történetével küzdöttünk egy csapat pedagógussal. Nem szeretem azt a mesét, nyugtalanító, fájdalmas. Sokáig azt gondoltam, a végén a főszereplő csak fekszik az üvegkoporsójában a hegy tetején. Aztán rájöttem, hogy gyógyul a fény felé fordulva, és addig gyűjti az erőt, míg végül úrrá lesz a tetszhalott állapoton.
- Állítólag Hófehérke - mint egy csomó Grimm-mese - nem is gyerekeknek való.
- Ez igaz. Walt Disney szirupos filmje távol áll az archaikus szövegtől. A Grimm-szövegben a vadász elengedi Hófehérkét, és az ő szíve helyett egy szarvasét viszi haza a mostohának, aki megfőzi és megeszi azt. Ez ijesztő és káros lehet, ha egy gyerek nem a megfelelő korban találkozik vele. Én például kamaszlányoknak mesélem. Mert akkor már mindenkinek érdemes megismernie. Már érti, hogy ezek szimbólumok, és azt is érzi, köze van hozzá, róla is szól. A Hófehérke mese nélkülözhetetlen beavató történet. Vegyük csak a mesekezdést: Hófehérke anyja arról ábrándozik, hogy lesz egy kislánya; haja, mint az ében, bőre, mint a fehér hó... már születése előtt kijelöli pontosan, milyen legyen a lánya. A kijelölt sorssal, a szülők által megálmodott élettel ma is sokan küzdenek, ahogyan a mostohát is sokszor látja az anyjában egy kamasz. Azért fontos megmutatni kicsi kortól ezt a szimbolikus nyelvet, hogy mire a gyerek tizenhárom éves kora körül találkozik Hófehérke történetével, amellett, hogy érzi, értse is, hogy miről szól.
- Megvan ez fordítva is: vannak történetek, amiket egy felnőtt nehezen kódol, a kicsik pedig imádják.
- Igen, ilyenek például a formulamesék, amelyekben egyre csak ismétlődnek az események ugyanabban a megfogalmazásban. A gyerek tátott szájjal hallgatja, ahogy a nyulacska meg a harangocska, meg a fejsze és a többiek megjárják százszor a maguk körét, miközben a felnőtt megőrül tőle, mert neki egyhangú. De ha kicsit mögé nézünk, kinyílik a szöveg mögötti tartalom, és csak ámulsz, hogy mennyi tudást, mennyi rejtett kódot hordoz. Ezeket maguk a gyerekek sem feltétlen tudják megfejteni, azt viszont érzik, hogy azt adja nekik, amire éppen szükségük van. Elvezeti őket a belső középpontjukhoz, rendet teremt a lelkükben.  
A korosztályos igények különbözősége miatt tartom nagyon fontosnak és hiánypótlónak a Népmesekincstár sorozatot. Korábban ilyen jellegű korosztályos gyűjtés nem sok készült. Még a hetvenes években adta ki Kovács Ágnes néprajzkutató az "Icinke-picinke" című mesegyűjteményt. Egy későbbi példa Aszódi Éva "Mackóanyó dajkát keres" című kötete, amely külföldi állatmeséket kínál. Fontos, hogy a gyerek életkori sajátosságaihoz mérjük a mesét. Egy hároméves nem tud végighallgatni egy nyolcoldalas tündérmesét, és nem is kell neki.
- Ma már tudjuk, hogy a mesélés jóval több, mint szórakoztatás. Nevelés, tudásátadás, adott esetben terápia.
- Az egyik legfontosabb tulajdonsága mindezek mellett a prevenció. Vagyis éppen azt tudja, hogy ne legyen szükség terápiára. Megoldási eszközöket adjon a kezébe arra az esetre, ha egyszer majd szükség lenne rá.
Ami szintén lényeges, az a mese megnyugtató-szorongásoldó funkciója. Amikor valaki mesél vagy mesét hallgat, és valóban bevonódik a történetbe, az testnek, léleknek, szellemnek egyaránt nyugalmi állapotot ad ebben a túlingerelt világban, amikor folyton képekkel, zajokkal, mozgással bombázzák az idegrendszerünket. Önmagában ezzel is gyógyító hatású a mesélés-mesehallgatás.
- Attól tartok, van olyan család, ahol már az kihívás, hogy leültessük a kicsiket tíz percre.
- Valóban, nehéz kérdés. Például hiperaktivitás esetén is jó eszköz lehetne a történetmondás, csak először el kell juttatni a gyereket odáig, hogy képes legyen végighallgatni azt fókuszált figyelemmel. Ilyenkor nem az a kérdés, hogy melyik mesét mondjuk, hanem az, hogy hogyan. Ez is pici korban kezdődik. Először "mesehallgatóvá" kell nevelnünk a gyerekeket, mondókázással, játékkal, dallal.
Fotó: Bajzáth Mária
- Mit fejleszt a mese?
- Például a szókincset, ami a gondolkodás alapja. Gondoljuk meg: ha egy szülő mindennap elmond egy kétoldalas, körülbelül ezer szóból álló történetet, az évente háromszázhatvanötezer szó. Emlékezetből, vagy könyvből, de mindenképp szívvel-lélekkel kell mesélni, jelen lenni a pillanatban - ezt a tévétől nem kapni meg soha. Szülők gyakran mondják, hogy nincs idejük mondókázni, ölbe venni, énekelni... de arra van, hogy később beszédfejlesztésre hordjuk és terápiába vigyük a gyereküket?
- Azt hiszem, ha mesélek neki, azzal közelebb is kerülünk egymáshoz, talán nem csak arra a kis időre.
- Hát persze, a mese univerzális szeretetnyelv. Az összes egyszerre, hiszen közben megérinted, dicséred, megajándékozod... azt az ajándékot adod neki, hogy ő lehet a királylány, ő lehet a hős. Fontos eszköz ez a családi nevelésben és a pedagógiában is. Hiszen ha van huszonöt gyerek, mindegyiküknek más a szeretetnyelve, de mesével mind kielégíthető.
- Hogy népmese vagy műmese, az mindegy?
- A gyerekek történetéhségét kielégítő varázstárgyat egy sokszálú szőttesként képzelem el, melynek egyik szála a népmese, a másik a klasszikus és kortárs műmese, vagy mondjuk inkább így: irodalmi mese. Nem tudom elképzelni, hogy valaki úgy nőjön fel, hogy csak a népmesét hallja, és kimarad neki Lázár Ervin vagy Dániel András. A harmadik szál lehetne a líra, hiszen nem érdemes felnőni Weöres Sándor vagy Szabó T. Anna nélkül sem. Ugyanez igaz a családi történetekre, amelyek nagyon is mesék, még ha sokszor nem is tekintünk úgy rájuk. Ezek nélkül gyökértelen lenne az ember. És van az énmese, ami magáról a kisgyerekről szól, sokan ezt szeretik a legjobban. Egyik típus sem értékesebb a másiknál, és mindnek megvan a maga helye és ideje.
Sokszor voltam én is fáradt estére, de tudod... egy gyerek körülbelül tizenkét éves korig fogadja nyitottan a mesét, utána más műfajok kerülnek előtérbe. Tehát körülbelül tíz éven át van lehetőségünk arra, hogy mindennap odakucorodjunk a gyerekeink mellé, és tudjuk, hogy ez az idő milyen gyorsan elrepül. Érdemes élni vele.
- Sokszor úgy érzem, a mesék tele vannak harccal, küzdelemmel. Nincs elég konfliktus a való életben?
- Azért ez így nem igaz. Kilenc nagy típusa van a meséknek. Ezek között több olyan van, amiben nincs konfliktus, nem kell megjárni a poklok legmélyebb bugyrát vagy épp a Nap pitvarát, egyszerűen csak jót lehet nevetni rajtuk. Ilyen például a tréfás mese, a hazugságmese vagy az állatmese. Én azért vagyok harminc éve népmese-rajongó, mert több mint kétezer altípusa van, százezer változata, és mindig olyat olvashatok, amilyenre épp vágyom.
- És mit kezdjünk a való világ sötét foltjaival? A rengeteg rosszal - háborútól a járványig - ami ömlik ránk a hírekből?
- Jobb, ha beszélünk róla a gyerekekkel, hiszen eltagadni előlük úgysem tudjuk. Mindig azon a szinten, azon a nyelven és akkor tegyük, ahogyan és amikor ők be tudják fogadni. Ettől is univerzális segítség a népmese: szimbólumokkal dolgozik. Mindenki azt tudja kibontani belőle, ami számára értelmezhető, és velük tabutémákhoz is tudunk úgy közelíteni, hogy a gyerek nem sérül.
- Létezik kezelhetetlen gyerek? Annak idején, tanítóként te találkoztál ilyennel?
- Nyilván ők sem földre szállt angyalként érkeztek, de egy év közös munkafolyamat után ellenségeskedés, agresszió nélkül tanultunk és meséltünk együtt. Igaz, ehhez sokszor szembe kellett mennem az akkori közoktatási rendszer kereteivel. Karácsonyig elő sem vettük a füzetet, könyvet, nem írtunk, nem számoltunk. Mégis ezer dolgot megtanultunk. Sokat voltunk a szabadban, sokat játszottunk. Amikor történetet mondok, nem vezető vagyok, hanem kísérő. Nem én tanítok, hanem egymást tanítjuk. Mesélés közben többnyire a földön ülök, én vagyok a legkisebb. Soha egy tanítványom sem hallott kiabálni, és mindegyikükben megkerestem a jót, a ragyogót, az értékeset. Csak az érzelmi kapcsolat megalapozása, a közösségépítés után kezdtem el tanítani a tananyagot, és mindig az öröm- és élményalapú tanulást helyeztem előtérbe. Ez a mesepedagógia.
- És ma? Mitől jó egy tanár?
- Rengeteg jó szakemberrel találkozom, mert a képzéseimre azok jönnek el, akik pozitívak, akik adni akarnak, akiknek fontos a gyerek. De a túlterheltség, a kényszerek nem tesznek jót a pedagógusi munkának. Csökkenteni kellene az adminisztratív nehézségeket, szabad tankönyvválasztásra lenne szükség, és nagyobb teret, nagyobb alkotói szabadságot, magasabb fizetést érdemelnének a közoktatás minden szintjén a szakemberek. Ezzel együtt még mindig rengeteg tűz, jó szándék, gyerekszeretet van a pedagógustársadalomban.
- Persze tanítani nemcsak iskolafalakon belül lehet. Sok éven át tartottál mesetáborokat, egy idő után nemcsak családban, hanem  gyermekvédelemben élő kicsiknek is.
- Ez gyönyörű munka, de komoly próbatétel volt. Hét év szép, de nehéz szolgálat. Én határozott, erős ember vagyok, de amivel ott találkoztam... elképzelni se tudtam azelőtt, hogy ilyen gyereksorsok léteznek.
- Lehet mesével gyógyítani egy traumatizált gyerekkort?
- Meggyógyítani azt hiszem, nem lehet, de reményt adni, szebbé tenni pillanatokat igen. Részben visszaépíteni a hitet abban, hogy a világ és az emberek jók attól függetlenül, ami történt. Visszaadni a bizalmat. Jó mintát mutatni, megoldási módokat tanítani.
- Sokat meséltél a fiaidnak?
- Persze. Gyakorlatilag harmincegy éve folyamatosan mesélek, és a kicsi már régóta szenvedélyes olvasó.
- Mennyire tekinted ellenségnek a különféle képernyőket?
- Csodálattal töltenek el a digitális eszközök, de emellett - a munkám egy részében - komoly ellenfélként tartom számon ezeket. Az a gyerek, aki külső képeken nő fel, az - úgymond - ellustítja a saját képzelőerejét, nehezebb neki "belső mozit vetíteni", nehezebben fogadja be a mesét. De ez nem csak emiatt veszélyes. Az a gyerek, akinek a képzelete nem működik, nem tudja nagycsoportos korában elképzelni melyik a több: az öt vagy a kettő. Vagyis a számfogalom nem tud megjelenni nála képi formában. Első osztályban nehezére esik majd felidézni az A betű képét, harmadikban pedig mondjuk egy középkori várost. A tanulási képesség egyik alapja a képzelet - ahogy nyelvünk is szépen mutatja: képes valaki vagy képtelen -, és ezt a mese, a mozgás és a játék táplálja. Kisgyermek- és kisiskoláskorban én csak minimális időkeretben javaslom a képernyőhasználatot, és csak nagyon tudatos felnőtt jelenlét mellett. Attól, hogy valaki három másodpercenként továbbpörgeti a tiktokot, még számos kompetenciája és alapkészsége hiányzik például ahhoz, hogy helyesen írjon le egy mondatot, olvasson, vagy hogy értelmezni tudjon egy szöveget. Az alapkészségeket nem a digitális eszközök fejlesztik, hanem a valóságból kell megszerezniük a gyerekeknek. Ezután a digitális kompetenciák fejlesztése is fontos pedagógiai feladat és lehetőség, de ezt is tudatos, értékközpontú, életkori sajátosságokat figyelembe vevő módszerekkel kell végezni.
- A mesélésből ideális esetben önálló olvasás lesz. És ha nem? Mit lehet kezdeni azzal, ha egy tini nem akar olvasni?
- Gyakran gyerekkorból ered az ok; lehet, hogy az illető nem kapott elég mesét kiskorában. Nem működik a képzelete, fárasztja az olvasás, nem okoz számára örömet. Hosszan folytathatnám.
- Te mindennap olvasol?
- Igen, szépirodalmat, szakirodalmat, lírát, és persze a munkám része a meseolvasás. Soha nem érzem azt, hogy jobb lenne mást csinálni, mint mesélni. A mesék szerelmese vagyok, de mégsem a mese áll a munkám középpontjában, hanem  a gyerek és mese kapcsolata, és az ebben a kapcsolatban rejlő pedagógiai lehetőségek.  A gyerekeké a jövő, remélhetőleg tudnak majd építeni egy még jobb világot. Ebben segítheti őket a népmesekincstár, amit több száz éve generációk őriznek és adnak tovább. Nagyon szeretném odaadni nekik ebből azt a 21. században is érvényes tudást, ami az alfa-vagy a Z generáció számára is befogadható.
 

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Legkeresettebb címkék