Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Az influenza könnyebben okoz szövődményt a gyerekeknél

Szerző: Babaszoba.hu

2020. március 4.

Forrás: babaszoba.hu

Az influenza a gyerekekre különösen veszélyes lehet, sok gyermek került kórházba idén influenza okozta szövődmények miatt.

Az influenza veszélyes a gyerekekre (fotó: Getty Images)
Az influenza a gyerekekre, krónikus betegekre, 65 év felettiekre a legveszélyesebb, esetükben magasabb a szövődmények gyakorisága. Az USA-ban a 2019-2020-as influenzaszezonban 18.000 ember halálát okozta az influenza, ebből 125 esetben kiskorú volt az áldozat. (Koronavírusnak gyermek halálos áldozata ezzel szemben nincs még. Sőt: az össz áldozatszám - 3200 - sem éri az influenza mortalitási szintjét.) 
Az ÁNTSZ figyelőszolgála szerint Magyarországon 2020. február 24. és március 1. között 38 000 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Nyolc megyében emelkedett (Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Nógrád, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megye), 4 területen nem változott (Budapest, Baranya, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) és nyolc megyében csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A betegek 37,5%-a 0-14 éves gyermek, 33,3%-a 15-34 éves fiatal felnőtt volt.
Az influenza jelenlegi, A típusú változata lassabb lefolyású, szövődményei miatt veszélyesebb is a B és a C típusnál - írja a HáziPatika.com.

Influenza elleni védelem

Az influenzához évente félmillió haláleset köthető világszerte. Az influenza elleni oltás nem nyújt 100 százalékos védelmet, de csökkenti a szövődményének kialakulásának kockázatát, a kórházi ápolás szükségességét, enyhébb lefolyású és rövidebb időtartamú a beoltottak gyógyulási ideje. A védelemhez az oltás után 2-3 hétre van szükség.
A 6 hónapnál idősebb gyermek esetében különösen ajánlott az oltás beadatása. A fejlődésben lévő immunrendszer védelme miatt 8 év alatt különösen ajánlott az influenza elleni védőoltás.  Aki idén kihagyta az oltást, az vegye fontolóra, hogy a következő influenzajárvány kirobbanása előtt megteszi a kellő óvintézkedéseket a család egészsége érdekében.
(via)

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák

Legkeresettebb címkék