Kisgyerek

Az élet apró örömei tesznek igazán boldoggá

Lehet, úgy tűnik, az élet apró mozzanatai nem bírnak nagy jelentőséggel, de a legújabb kutatások szerint igenis érdemes tudatosan megélni ezeket a pillanatokat.
2018. Január 05.
Az élet apró örömei tesznek igazán boldoggá

A szülőség legnagyobb paradoxona: a kutatások eredményei azt mutatják, hogy a legkisebbek nevelése, gondozása óriási stresszel jár, és komolyan próbára teszi a házasságot, ugyanakkor semmihez sem fogható érzelmi magasságok megtapasztalása és a kiteljesedés érzése jellemzi. De mégis, hogy lehetséges ez?

Egy 2015-ös Personal Relationships (Személyes kapcsolatok – a szerk.) nevű amerikai folyóiratban megjelent cikk szerint a dolog nyitja az apró, jelentéktelennek tűnő pillanatok tudatosításában és teljes megélésében rejlik. Ez ugyanis növeli az érzelmi “jólétünket” és az általános elégedettségi szintünket. És most tényleg apró dolgokra kell gondolni! Íme néhány szülő beszámolója ezekről az édes pillanatokról:

“Az esti mese és tejcsi-ivás után a kisfiam elmegy fogat mosni. Ilyenkor már rajta van a hálózsákja, és emiatt elég ügyetlenül totyogva, csoszogva jár… Ennél cukibb nincs a világon!” (Sarah N. egy 20 hónapos kisfiú anyukája)

“A kislányom mindig mielőtt elkezdene elmászni tőlem, megfordul, és egy ördögi kaján vigyorral az arcán rám néz, hogy akkor most kapjam el. Az utána következő kacagásától minden alkalommal elolvadok.” (Sari D., egy 14 hónapos kislány anyukája)

Ezért fontosak a jelentéktelennek tűnő pillanatok

“Ezek az ismétlődő apró pillanatok erősítik a szülő-gyerek közötti kapcsolatot és közelséget, nem csak és kizárólag a nagy emlékezetes események” – mondja dr. Maryam Abdullah a Kaliforniai Egyetem szülői programjának vezetője. “Ha megállunk, és valóban észrevesszük ezeket, feltöltődhetünk és újult erővel folytathatjuk a napunkat” – magyarázza dr. Daniela Montalto pszichológus. “Ezek segítenek kitartani az általunk kitűzött úton, hogy valóban boldog, egészséges gyerekeket neveljünk.”

Így éld meg tudatosabban őket

“Ezek az apró csodálatos pillanatok szinte észrevétlen részei az életünknek. A gyerekek időről időre vicces dolgokat kérdeznek, vagy éppen meglepően okos megjegyzéseket tesznek” – mondja dr. Gayle Schrier Smith gyermekorvos, aki a több évtizedes pályafutása során azt tapasztalta, hogy azok a szülők képesek ezeket a jelentéktelennek tűnő mindennapi pillanatokat észrevenni és megélni, akik tudatosan ügyelnek rá, hogy ne szervezzék túl magukat.

“Ezért, amikor egy családba újabb gyermek érkezik, mindig megkérdezem a szülőket: Mikről kell majd lemondanotok ezután? Ha ugyanis nem hagyunk időt tudatosan dolgokra, akkor egyszerűen nem marad kapacitásunk elvinni a nagyobbik gyereket mondjuk egy 20 perces sétára.

Lehet, hogy nem lesz időnk minden egyes nap vacsorát főzni vagy párszor kihagyjuk a babaúszást. “Azonban, ha nem olyan feszített a tempó, nincs betáblázva minden egyes percünk, kevésbé leszünk stresszesek és lesz időnk észrevenni az apró örömöket is.”

Segíthet, ha a nap végén megállunk 2 percre, és összegezzük magunkban a napot. “Hányszor tudtuk megélni a jelen pillanatot? Lehet, hogy ekkor döbbenünk rá, hogy milyen cuki volt a gyerekünk, ahogy ovi után odaszaladt hozzánk, és megölelt minket. Adjunk hálát ezekért a pillanatokért” – mondja dr. Smith. “Ahogy ezeket gyakoroljuk, és felismerjük, úgy válik egyre inkább szokásunkká, hogy az adott percben is észrevegyük, és megéljük ezeket az örömteli pillanatokat. Ezektől lesz összességében is boldogabb az életünk.”

További cikkek anyaság, boldogság témában: