Kisgyerek

Az alacsony gluténbevitel növelheti a cukorbetegség kockázatát

Szakemberek szerint a glutén védelmet nyújt a kettes típusú cukorbetegség ellen, így akik többet fogyasztanak belőle, elkerülhetik ennek a betegségnek a kialakulását.
2017. Május 17.

A glutén a búzában, rozsban és árpában található fehérje, ettől lesz a kenyér és az egyéb pékáru kellően rugalmas. A lakosság egy kis százaléka érzékeny erre az összetevőre, ám az utóbbi időben egyre nagyobb divat lett azok körében is a gluténmentes étrend, akiknél ez orvosilag egyáltalán nem indokolt.

A mostani kutatás során a Harvard Egyetem Táplálkozástudományi Tanszékének szakembere, Geng Zong közel 200 000 személy adatait vizsgálta meg (pontosabban összesítette 3 tanulmányból). A vizsgálatba bevont személyek többsége napi 12 grammnál kevesebb glutént fogyasztott, ám közülük, akik a legtöbbet ették, azoknál kisebb valószínűséggel alakult ki kettes típusú cukorbetegség. Ennek oka az lehet, hogy akik kevesebb glutént ettek, azok általában gabonarostból is kevesebbet fogyasztottak, ami pedig pont az előbb említett krónikus betegség ellen nyújt védelmet.

A kutatási eredményeket az Amerikai Szív Társaság konferenciáján tették közzé.

Ezek is érdekelhetnek:

Nagy liszt- és gabonakalauz

Glutén bevezetése: változott az ajánlás

Lisztérzékenység tünetei és kezelése gyerekeknél

Forrás: Medipress