Kisgyerek

Az 55 éves nagymama szülte meg a saját unokáját, mert a lányának nem lehetett gyereke

Nem gyakran fordul elő, hogy egy nagymama hozza világra az unokáját. Ebben az esetben azonban ez történt.
2021. November 08.
Az 55 éves nagymama szülte meg az unokáját (Fotó: Getty Images)

Az, hogy valaki 55 évesen ad életet egy kisbabának, már önmagában is ritkaságnak számít, ebben a történetben azonban az igazi csavar az, hogy a picit a saját nagymamája szülte meg, az anyukájának ugyanis egy egészségügyi probléma miatt azt mondták az orvosok, hogy semmi esélye a gyermekvállalásra. Az anya-lánya páros erre alaposan rácáfolt!

A Walesben élő Emma Miles egy tévéműsorban vendégeskedett lányával, a 31 éves Traceyvel, aki egy olyan ritka rendellenességgel jött a világra, aminek következtében kizárt, hogy gyereke szülessen. Bár 16 évesen több nőgyógyászati műtéten is átesett, ezek mind sikertelenek lettek. A hír, hogy az élete folyamán nem hordhatja ki saját gyermekét, annyira megviselte a kamaszlányt, hogy hosszabb ideig pszichológushoz járt, így sikerült feldolgoznia a traumát.

Ma mégis karjában tarthatja kislányát, az idén január 16-án született babát, aki az Evie Sian Emma Smith nevet kapta. 

Tracey és férje nagyon vágytak arra, hogy szülők legyenek, ezért a férfi javaslatára béranya után kezdtek kutatni, tisztában voltak azonban azzal, hogy anyagilag rendkívül megterhelő lenne számukra, ha ezt az utat választanák. A lány édesanyja, az akkor 53 éves Emma boldogan vállalta a nem mindennapi feladatot, vagyis ő hordta ki és adott életet a kisunokájának. 

Amikor Emmától megkérdezik, belevágna-e újra ebbe a nem mindennapi megmérettetésbe, mindig habozás nélkül válaszol, mégpedig igennel. “Nem Evie anyukájaként tekintek magamra, hanem teljes mértékben a nagymamájának érzem magam”- mondta a büszke nagymama.

“Többen javasolták nekünk, hogy a családtagjaink között is próbáljunk béranyát keresni, így merült fel, hogy megkérdezzem az anyukámat is. Ő azt mondta, bármit megtesz a boldogságomért, így erre is igent mondott” – számolt be a történtekről a büszke anyuka, akinek kislánya mesterséges megtermékenyítéssel fogant, és a biológiai nagymama méhében kezdett növekedni. Emmának a nem mindennapi szívesség teljesítése előtt komoly feladata volt: 38 kilót kellett fogynia, hogy gond nélkül kihordhassa a babát, a várandósság alatt így is szoros orvosi kontrollra volt szükség. 

Néhány reggeli rosszullétet leszámítva szerencsére minden rendben zajlott a terhesség alatt, Emma jól viselte a fizikai változásokat és a baba is szépen gyarapodott. A kicsi császármetszéssel, teljesen egészségesen és normális súllyal született, családja pedig igazi csodának tekinti az érkezését.