Kisgyerek

A testvéreknek ugyanakkora a hatása, mint a szülőknek

Egy kutatás szerint a testvérek ugyanolyan hatással lehetnek egymás életére, mint a szülők. A kisebb testvérek például empátiára tanítják a nagyobbat.
2019. Február 26.
Hogy alakítják egymás életét a testvérek?

A testvérek szerepe sokkal fontosabb, mint ahogy korábban hittük, legalább annyira meghatározó, mint a szülőkkel való kapcsolat. Ők egymás első játszópajtásai és felnőttként a legrégebbi barátjaik is lehetnek egymásnak, bár nehéz kiszámítani, hogy miként alakul a kapcsolatuk.

A testvér segít a konfliktuskezelés megtanulásában, a szociális készségek fejlesztésében, de ha nem jól működik, akkor élethosszig tartó szociális zavarokat is okozhat. Egy új kutatás arra mutat rá, hogy meglehetősen vegyes képet mutat a testvérekkel való kapcsolat. Ennél is érdekesebb eredmény, hogy a kora gyerekkori testvérkapcsolat az egész további életünkre komoly hatással van.

“A testvérkapcsolatok ugyanúgy befolyásolják a gyerekek alkalmazkodását és fejlődését, mint a szülővel való kapcsolat” – mondja Mark Feinberg, a Penn State University tanára.

A testvérhatások az emberi psziché meglepően széles spektrumát befolyásolják. Kutatások számos pozitív és negatív hatását kimutatták a testvérkapcsolatok minőségének, mindez pedig lehetővé teszi, hogy megértsük ezt az egyedülálló köteléket.

Laurie Kramer, klinikai pszichológus szerint a testvérkapcsolatok hatással vannak a kognitív funkciókra, a szociális- és érzelmi életünkre is. Számtalan kutatásból tudjuk például azt, hogy a kisebb testvérek empátiára tanítják a nagyobb testvért.

Még azok a tanulmányok is, amelyek kiemelkedő szerepet tulajdonítanak a testvérhatásoknak, azt emelik ki, hogy felnőttkorunkra annyi egyéb, a családon kívüli tapasztalatot szerzünk a világról, hogy elenyésző lesz a különbség az egyedüli gyerekek és a testvérekkel rendelkezők között. “A testvérek hiánya formálhatja az életedet, de ez csak egy befolyásoló tényező a sok közül”- mondja Susan Doughty, pszichológus.

Visszatérve a testvérkapcsolatokra, és azok hatására: bár igaz, hogy a testvérek közötti kapcsolat csak egy befolyásoló tényező, de mély, tartós hatásai lehetnek egész életünkre pozitív és negatív irányba is.

A testvérkapcsolatok pozitív hatásai

“A testvérek gyakran az első játszópartnerei egymásnak” – mondta Nina Howe, a Concordia Egyetem korai gyermekkori fejlődés kutatója. Hozzáteszi, hogy a kora gyermekkori testvérkapcsolat a más emberekkel való kapcsolat kialakítását segít megtanítani.Mivel a testvérek gyakran az első társaink, a testvérek közötti kapcsolatok általában meglehetősen kiszámítható mintákat követnek. A fiatalabb testvéreket lenyűgözik az idősebb testvérek, és szívesen tanulják meg a játékokat és a szokásaikat; az idősebb testvérek tesztelik vezetői készségeiket és a konfliktusok megoldását a fiatalabb testvéreiken.Ezek az interakciók nagyrészt pozitívak. Az idősebb testvér-fiatalabb testvérerő dinamika eltűnik az idő múlásával. Amikor például egy fiatalabb testvér megüti az idősebbet kamaszkorukban, akkor eltűnik az alá-fölé rendeltségi viszony és mindenki egyenlővé válik.

Természetesen a testvér kapcsolatok pozitív hatása idővel változik. A kisgyermekkorban a testvér “érdekes partner”. “Segítenek egymásnak a nyelvi fejlődésben, a társadalmi interakciókban, hogyan kell kiállni magadért, hogyan kell osztozkodni“- mondja Howe. Ahogy a gyerekek nőnek, a testvérek több gyakorlati felelősséget vállalnak, segítik egymást az iskolai munkában, vagy a családon kívüli barátságok tekintetében.”Nagyon gyakran megfigyelhető, hogy idősebb korban, ahogy az életük vége felé közelednek, újra egymásra találnak a testvérek” – mondja Howe. “A testvérünk az a személy, akit a leghosszabb ideje ismerünk és akivel sok közös történetünk van.”

A testvérkapcsolatok negatív hatásai

A jó testvér kapcsolat a társadalmi norma, de természetesen jellemző az is, hogy nincsenek jó, szoros viszonyban egymással a testvérek. Ennek erős negatív hatásai lehetnek. “Nehéz, konfliktusos akár még erőszakos testvér kapcsolatok a fejlődést hátráltatják” – mondja Feinberg.Különösen azoknál a testvéreknél komoly probléma az agresszió, ahol nagy a korkülönbség. Ilyenkor minden esetben komolyan kell venni a problémát. A testvér-megfélemlítés valódi probléma, néhány tanulmány szerint a gyerekek 80 százaléka azt mondja, hogy a bátyjaik vagy a nővéreik megfélemlítik őket. Ez a megfélemlítés vagy kényszerítés számos negatív következménnyel járhat, esélyesebb a depresszió kialakulása, a szerhasználat és alacsonyabb iskolai végzettség is.

Az egyik legjobb módja annak, hogy megkülönböztessük a normális testvér konfliktust a problémástól, ha figyelemmel kísérjük a konfliktus ívét. A legtöbb esetben ugyanis a testvérkonfliktus a gyermekkorban és a serdülőkor kezdetén emelkedik, de a serdülőkor közepétől csökken. Ha továbbra is fennáll, akkor az egy figyelmeztető jel.Az, hogy mitől alakul rossz irányba a testvérek közötti kapcsolat több mindenen is múlik, de az egyik oka, ha a szülők az egyik gyereküket favorizálják a másikkal szemben. “Amikor a szülők másképp kezelik a gyerekeket, a gyerekek úgy érzik, hogy ez tisztességtelen, ez pedig rosszabb testvérkapcsolathoz és rosszabb énképhez vezet” – mondja Kramer.

A testvérkapcsolat előrejelzése

Fontos tényező az életkori különbség annak megjóslásában, hogy mennyire lesz jó vagy sem a testvérkapcsolat. “Ha a testvérek több mint 6 vagy 7 év korkülönbséggel születnek, lényegében két egyedüli gyereknek tekinthetők, annyira különböző fejlődési fázisokban vannak és annyira nem tudnak kapcsolódni egymáshoz” – mondja Doughty.A nemeknek is fontos szerepe van. Tanulmányok szerint azoknak, akiknek ellenkező nemű testvére van magasabbak a romantikus kompetenciájuk. Azok a fiúk, akiknek nővérük van, hajlamosabbak arra, hogy támogassák a nemek közötti egyenlőséget.Korlátozott bizonyítékok vannak arra, hogy a hányattatott sors vagy a traumatikus helyzetek segítenek a testvéreknek közel kerülniük egymáshoz.”Válás után, ami mindenki számára rendkívül stresszes időszak, a testvérek egyes esetekben valóban közelebb kerülnek egymáshoz” – mondja Howe. “Mivel ők egy csapat, különösen akkor, ha a szülők között oda-vissza járnak.” A szegénység hasonló következményekkel járhat. “Van olyan szakirodalom, amely szerint, hogy a testvérek segítik egymást az iskolai munkában, amikor a szülők alacsonyan képzettek, vagy nem tudnak segíteni nekik más okok miatt (pl. mert nem beszélik az adott ország a nyelvét).”Annak előrejelzésében, hogy vajon jó testvér válik-e valakiből meglehetősen beszédes az, hogy a kortárs csoportban miként van együtt a többiekkel. Az, hogy hogyan kezeli a konfliktusokat az óvodában, milyen barát, milyen játékokat és hogyan játszanak együtt, sokkal beszédesebb ebből szempontból, mint az, hogy milyen a kapcsolata a szüleivel.

A szülők sokat segíthetnek abban, hogy a testvérek jól legyenek egymással

A legfontosabb az, hogy tanítsuk meg a gyerekeknek, hogy a másik nézőpontjából is lássanak rá egy helyzetre. Segítsük megtanítani azt, hogy különböző szempontok léteznek, amelyek egyformán érvényesek.Másfelől a szülők járjanak elő jó példával a konfliktuskezelésben is, mutassák meg, hogy békésen oldják meg a nézeteltéréseiket. Tegyük világossá, hogy a fizikai és verbális agresszió elfogadhatatlan.Fontos, hogy megtanítsuk a testvéreket arra, hogy a problémáikat önállóan, egymás között oldják meg, hogy képesek legyenek közös döntést hozni, megállapodni a megoldásról. Ez lesz az a minta ugyanis, amit egész életében követni fog másokkal, más kapcsolataiban is.(Cikk forrása: fatherly.com)Kapcsolódó cikkeink testvérek témában: