Ha nálatok is bevett szokás ez, jól ismered a forgatókönyvet: elalvás előtt a kicsi keze vándorútra indul, és meg sem áll addig, amíg rá nem talál az anyuka tincseire, amit kedvére csavargathat, simogathat, morzsolgathat, vagy rosszabb esetben ráncigálhat. Jó, ha tudod, hogy a gyerekkori hajpiszkálás felnőtt korban is megmaradhat, igaz, akkor már nem mások hajával babrálnak az érintettek.
Akiknél ez a rituálé a mindennapok részévé válik, különösen kíváncsiak arra, mi állhat a jelenség hátterében: nos, az elején leszögezhetjük, hogy aggodalomra semmi ok! A hajpiszkálás évszázadok óta bevett szokás a gyerekek körében, és az egyik legjobb módja annak, hogy szavak nélkül fejezzék ki a ragaszkodásukat az anyukájukhoz. A hajpiszkálás megnyugtatja őket, sok esetben alváshoz, altatáshoz is kapcsolódhat, és a rituálé részévé válhat.
A gyerekeknek, akik sokszor piszkálják az anyukájuk haját, egy kis bátorításra vagy megnyugvásra van szükségük – például azért, mert félnek a sötétségtől, az egyedülléttől vagy attól, hogy rosszat fognak álmodni. A legjobb, amit ebben a helyzetben tehetsz, ha hagyod a gyereknek, hogy babráljon a hajaddal, nem fog örökké tartani ez a szokás. Amint kicsit magabiztosabbá válik és kevésbé tart majd az esti elválástól, fokozatosan elhagyja.
Hasonló stresszoldó gesztusok egyébként a felnőttekre is jellemzők lehetnek, azok felett viszont hajlamosak vagyunk szemet hunyni. Mind a gyerekek, mind a felnőttek önnyugtató szokásai ahhoz járulnak hozzá, hogy könnyebb legyen megbirkózni egy olyan helyzettel, ami félelmet, szorongást kelt az illetőben. Felnőttként azonban nem az anyukánk haját csavargatjuk, hanem a következőkkel próbálhatjuk oldani a felgyülemlett belső feszültséget:
1) A saját hajunkat csavargatjuk.
2) Szinte észre sem vesszük, mégis gyakran megérintjük a beszélgetőpartnerünket.
3) Folyton babrálunk valamilyen kisebb tárggyal, például kulccsal, tollal, aprópénzzel (vagy ha tudatosabbak vagyunk, stresszlabdával).
Kapcsolódó cikkek
