A szülő a minta

Címkék:

példakép fejlődés anyaság pszichológia szülők apaság szülői példa anyai minták példamutatás

Szerző: Tauzin Tibor Miklós, pszichológus

2008. szeptember 18. | Frissítve: 2020. március 4.

A kisgyermekek rohamos tempójú fejlődése mindenkit lenyűgöz, ám csak kevesen teszik fel kérdést: honnan szerzik gyermekeink azt a rengeteg tudást? Nagyrészt természetesen szüleiktől, s az alábbiakban azt is bemutatjuk, hogy miként.

Varázslatos gének

A kisgyermekek fejlődésének kulcsa a biológiai örökségükben, vagyis génjeikben rejtőzik. A gének szabályozzák testünk minden egyes porcikájának fejlődési ütemét, meghatározzák, hogy mi, mikor és hogyan alakuljon ki bennünk. Ez különösen az emberi élet első részében látványos, a magzati és gyermekkorban. A gének által megadott ritmus azonban önmagában kevés lenne a gyermek felnőtté válásához.

Ha a fejlődést egy jól megkomponált dalhoz hasonlítjuk, akkor mondhatjuk, hogy szükség van még dallamra is, hogy a dal teljes legyen, vagyis megfelelő környezeti hatásokra. E hatások részben fizikaiak - látványok, hangok, szagok, ízek, testérzetek -, részben a társas környezet létrehozta hatások, olyan minták melyekből a gyermek tanul.

A ritmusból, vagyis a genetikai háttérből szinte végtelen számú dallam, s így szinte végtelen számú dal származhat, vagyis rengeteg különböző személyiségű és élményanyagú ember. Ám ahogy a dalok esetén a ritmus, a gének azt is meghatározzák, hogy kiből mi nem lehet, vagyis hogy mi az, amit környezet semmiféleképp nem hozhat ki belőlük.

A szülők szerepe

A kisgyermek számára eleinte szülei jelentik a többi embert, ők azok, akiket érzelmi kötődése miatt is mintának tekint. Emellett természetesen a szülők nagy hatással vannak arra is, hogy gyermeküket milyen fizikai ingerek érik, azon keresztül, hogy például mivel játszik, milyen környezetben van a kicsi, és nem akaratlagos módon ők határozzák meg gyermekük genetikai állományát is. Vagyis a szülő minden tekintetben minta gyermeke számára, de amiben ez mégis legszembetűnőbben látszik, az a pici viselkedése, az általa elsajátított szokások és szabályok rendszere.

Gondolatolvasók

A pici viselkedése a környezettel való kölcsönhatásban formálódik. Köztudott, hogy nem mindegy, hogy a szülők miként nevelik, miként reagálnak gyermekük megnyilvánulásaira. Az azonban kevésbé ismert, hogy a még beszédet sem értő csecsemő milyen képességekkel rendelkezik. Miután először derítette mosolyra a mama látványa - vagyis nagyjából két hónapos kor környékén -, a gyermek jobb híján a helyzetből, szülei hanglejtéséből és mimikájából, vagyis a nem szóbeli jegyekből igyekszik megérteni környezete szándékát. Éppen ezért jóval apróbb jeleket is észrevesz, mint azt gondolnánk, ami sokszor meglepő lehet.

A szülőket érő stresszt, vagy akár a szülők közti vitákból fakadó rosszkedvet a gyermek jobban észleli, mint a legtöbb felnőtt, persze csak akkor, ha a gyermekkel való foglalkozás közben is jelen van. A kicsi figyelme ugyanis a vele kapcsolatos, őt is közvetlen érintő eseményekre érzékeny. Az életkor előrehaladtával azonban már mások egymással folytatott viselkedését is megfigyeli, ám még ezt is énközpontú módon teszi. Szülei vitáját a kisgyermekek, ha nem is tudatosan, de saját rosszaságukból fakadónak élik meg.

Úgy vélik, hogy a veszekedés csak miattuk lehet, vagyis a gyermekek előtt folytatott gyakori vita nincs rájuk jó hatással. A fentiekből azonban következik az is, hogy ennek hatásait titkolni sem lehet előttük, ez ugyanúgy nem megfelelő. A legjobb ilyenkor, ha a gyermek számára is világossá teszik a szülők, hogy vitájuk mi miatt robbant ki, s hogy abban nem a gyermek a hibás.

Viselkedési szabályok

A gyerekek természetesen nem csak a rosszat, vagy a másik ember érzéseit ismerik meg ezen a módon, hanem viselkedését is. Az ember az egyetlen olyan faj, amely képes arra, hogy társai viselkedését pontosan lemásolja. Még a fejlett főemlősök sem képesek arra, hogy például egy dobozba bezárt nyalánksághoz a társuktól ellesett módszerrel férjenek hozzá. Bár megpróbálják a dobozt valahogy kinyitni, vagyis jól láthatóan tudják, mit találhatnának benne, de nem a megfelelő módon teszik, akkor sem, ha azt előtte megmutatták nekik. Nem úgy az embernél.

Esetünkben teljesen egyértelmű, hogy lemásoljunk, vagyis imitáljunk jutalommal kecsegtető viselkedésmódokat. Így válik érthetővé, hogy miért utánozzák a gyermekek szüleiket, hiszen mi lehetne nagyobb jutalom egy gyermek számára, mint szülei dicsérete és elismerése? Éppen emiatt érdemes odafigyelni arra szülőként, hogy mit és hogyan teszünk. Ha cselekedeteink a gyermeknek szóban elmondottakat nem erősítik meg, akkor a gyermek hajlamosabb lesz tetteink követésére.

Olyan hétköznapi dolgokban is megjelenik mindez, mint a rendrakás. Az a szülő, aki maga után sem rámol el, gyakran hiába várja csemetéjétől, hogy ő ezt magától megtegye. De ugyanígy igaz ez összetettebb viselkedésekre is.

A kisgyermek más emberek felé mutatott megbecsülése, és a szabályok betartására mutatkozó igénye nagy részben előrelátható abból, hogy szülei miként viszonyulnak ezekhez a kérdésekhez. Természetesen ilyen kérdésekben már nem csak a családnak, hanem a tágabb környezetnek, a kortárscsoportnak, a példaképeknek, a társadalomnak is van hatása, de a szülői minta itt is e viselkedések alapja.

Összegzésként

A szülő tehát gyermekének sok tekintetben mintát nyújt. Nyújthat példát rosszra és jóra egyaránt, lehet kiszámíthatatlan vagy következetes. A kisgyermeknek azonban így vagy úgy, ezek meghatározó élmények, ezért érdemes nem csak rá, hanem a vele való foglalkozás közben önmagunkra is odafigyelnünk.

Érdekességek a témában: