Kisgyerek

A szobatisztaság zavarai

Mikor válik szobatisztává egy kisgyerek? Mit és hány éves korban sorolunk a szobatisztaság zavarai közé?
2021. November 22.
A szobatisztaság zavarai (fotó: Getty Images)

Teljesen egyéni érettség függvénye, hogy egy kisgyerek mikor válik szobatisztává. Ma már tudjuk, hogy nem szabad erőltetni a folyamatot, felesleges is, hiszen érettség kérdése, hogy mikor válik képessé egy kisgyerek arra, hogy lekerüljön róla a pelenka. Az idegrendszeri érettség mellett fontos tényező az is, hogy a kisgyermek önmagától érdeklődjön a pelenka nélküli lét iránt, hogy a záróizmok megerősödjenek vagy, hogy növekedjen a hólyag kapacitása.

Az óvodaérettség egyik jele és elvárása a szobatisztaság, ez gyakran nyomást gyakorol a szülőkre. Ráadásul a szülők gyermekkorában általában más trendek érvényesültek: arra ösztönözték a gyerekeket, hogy minél korábban szobatisztává váljanak.

A szobatisztaság nem azt jelenti, hogy néha sikerül a bilibe/vécébe pisilni, máskor azonban nem. A szobatisztaság általában 4-5 éves korra válik stabillá, azaz ennél korábban, ha balesetek, visszaesések jelentkeznek, az egyáltalán nem tekinthető kórosnak. Négy-öt éves kor fölött azonban a bepisilést, bekakilást és a székletvisszatartást is a szobatisztaság zavarai közé sorolják.

A kontrollálás nehézségei mögött több minden is állhat. Nehéz élethelyzetek (válás, haláleset, kistestvér születése) szorongást válthatnak ki a gyermekből, ami átmeneti visszaesést okozhat a már kialakult szobatisztaság esetében. Ha erre gyanakszunk, akkor érdemes türelemmel figyelnünk, ha a probléma 3 hónapnál tovább fenn marad, akkor szakemberhez érdemes fordulni.

A pszichés problémákon túl azonban szervi okok is lehetnek a háttérben. Fontos, hogy ha tartósan jelentkezik valamilyen probléma, akkor kizárják a szervi okokat.

A teljesség igénye nélkül a bepisilés, ágybavizelés szervi oka lehet a vese működése, a húgyutak anatómiai eltérése, a húgyhólyag mérete, illetve az is, hogy nem termelődik-e túl sok vizelet. Ébredési zavar illetve hormonális okok is állhatnak a szobatisztaság zavarainak hátterében. Ezeket a szervi okokat vérvétellel, hasi ultrahanggal lehet vizsgálni és kizárni vagy megerősíteni. Sok esetben a naplózás is rávilágít a problémára.

Ha nem derül fény szervi okra, akkor máshol keresendő a probléma és annak megoldása. Ilyen esetben lehet szükség pszichológus segítségére, gyakran az alapos anamnézis egyéb problémákat is feltár, ami összefüggésben lehet a szobatisztaság zavarával. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a szobatisztává válás egyéni ütemben zajlik, nem verseny sem mással, sem az idővel és 4-5 éves kor előtt teljesen elfogadható, ha időnként történnek balesetek.

(Cikk forrása: rmc.hu, gyogyhirek.hu, Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat)