Kisgyerek

A sikeres esti altatás 6 titka

A férjem esti műszakban dolgozik a nagyobbik gyerekünk 19 hónapos kora óta, így az esti rutin és az éjszakázás többnyire az én feladatom. A nagyobbik gyermekem most 4, a kicsi pedig 1 éves, megtanultam, hogy az esti rutint nagyon komolyan kell venni.
2016. December 13.

Legyen egy esti rutinotok

Még egy alkalmazást is letöltöttem a telefonomra, ami arra emlékeztet, hogy ideje hozzákezdeni az esti altatáshoz. Amikor meghallom a telefonom lágy harangjátékát, tudom, eljött a nap végének a kezdete – osztja meg titkait egy anyuka a blogjában.

Miután megtapasztaltam, milyen, amikor túlfáradnak a gyerekeim és harcolni kezdenek az esti lefekvés ellen, megtanultam néhány dolgot. Az alábbi 6 tipp neked is segíthet, ahogy nekem is segített.

1. Találd meg a neked való módszert

Annyi könyvet, cikket lehet olvasni a gyerekek altatásával kapcsolatban. Biztos te is megtaláltad már közöttük azt a módszert, ami egyezik a te filozófiáddal. Amikor a lányom született, nem értettem, hogyan tud olyan hirtelen megváltozni az alvási szokása egyik napról a másikra. Valahányszor megváltozott a korábbi igénye, fellapoztam a kedvenc könyvem, hogy lássam, normális-e, ami történik és hogyan módosítsam a menetrendet, hogy mindenkinek jó legyen.

2. Idejében kezdd el az esti rutint

A cél, hogy este 7-kor ágyban legyenek a lányaim. Ehhez már délután 5-kor, a vacsorával megkezdem az esti rutint. Elég időt adok nekik az étkezésre. Nagyjából fél órát, közben nem sürgetem őket, hagyom, hogy nyugodtan egyenek. Ha brokkoli van vacsorára, az óvodás lányom képes akár egy órán keresztül is enni. Ha te ennél később szeretnéd fektetni a gyerkőcöket, értelemszerűen ennyivel később kezdj hozzá. Ha 8 óra a kitűzött cél, akkor az altatás rutinja kezdődjön 6-kor, azaz vacsizzatok akkor.

3. Vacsora után nincs helye a hangoskodásnak

Vacsora után nem sokkal következik a fürdés. Mindketten imádnak a habok között játszani, ezért hagyom, hadd élvezzék a pancsolást, ameddig csak lehet. Levendulás pezsgőfürdőt használunk, ez nyugtató hatású, és imádnak a lányok a buborékokkal játszani fürdés közben.

4. Készítsd elő a terepet az alvásra

Mielőtt a lányok megérkeznének a szobába, lejjebb veszem a világítást, nem megy sem tévé, sem számítógép, bekapcsolom a párásítót (amióta megfázással küzdünk). A pizsamák és a pelenka már ott várja a lányaimat az ágyon, fogmosás és törülközés után gyorsan bele is bújtatom őket.

5. Jó pelenkát adj rá éjszakára

Találd meg a megfelelő pelenkát, ami nem ázik át éjszaka, hogy erre biztosan ne ébredjen fel a gyermeked (és te sem). Ha a mostani nem vált be, keress tovább. Ha már nincs pelus, akkor szerencsés ember vagy. Ennyivel kevesebb dologra kel figyelni.

6. Ne térj el az esti rutintól

Legyen egy esti szokásotok, amit mindennap betartotok. Mi mesélünk lefekvés előtt, de ti imádkozhattok, énekelhettek is, ami jól esik. Nálunk esténként menetrendszerűen mindkét lányom választ egy mesét, amit elolvasok nekik, aztán kapnak egy jó éjt puszit és jön a lámpaoltás. Mire a mese végére érek, a 4 éves lányom sokszor már alszik is. A kisebbik néha igényel még extra ringatást, simogatást, de többnyire követi a nővére példáját.

Az alvási ciklus megismerése és az éjszakai alvás előkészítése nagyon fontos. Én nagyon határozottan ragaszkodok ahhoz, hogy este 7-7:30 körül ágyba kerüljenek, mert ha elszalasztom ezt az időpontot, várhatok a következő alvási ciklusig. Persze sokszor nehéz a gyerekeket ágyba parancsolni, de a következetesség kulcsfontosságú. Olvass könyveket, cikkeket és találd meg azt a módszert, ami működik a számotokra.

Kapcsolódó cikkeink esti altatás témában: