Kisgyerek

A kisgyerekek is arc alapján ítélnek

A kutatások szerint a felnőttekhez hasonlóan a hároméves gyerekek is az arcberendezés alapján ítélik meg az emberek alaptulajdonságait, például a megbízhatóságukat és a rátermettségüket.
2014. Március 16.

A Harvard Egyetem pszichológiatudományi munkatársának, Emily Cogsdillnek a vizsgálatai szerint az a tulajdonság, hogy a fizikai jegyek alapján ítélünk meg másokat, már kora gyermekkorban kialakul, és egyáltalán nincs szükség szociális tapasztalatra a kifejlődéséhez.

A korábbi tanulmányok már bizonyították, hogy a felnőttek rendszeresen az arckifejezés alapján ítélik meg mások személyiségjegyeit, az azonban eddig nem volt világos, hogy ez a képesség az élettapasztalat alapján, lassan alakul ki, vagy pedig olyan alapvető tulajdonság, ami már gyerekkorban jelen van.

Hogy a tudósok választ találjanak erre a kérdésre, 99 felnőttet és 141, három és tíz év közti gyereket vizsgáltak meg. A résztvevőknek számítógép-generált arcokat kellett megítélniük három szempontból: megbízhatóság, dominancia, kompetencia.

Az arcok bemutatásakor a résztvevőket megkérték, hogy mondják el a véleményüket az adott személyről, mondjuk, hogy mennyire tűnik kedvesnek van megbízhatónak. Érdekes módon szinte minden esetben megegyező ítéletek születtek, felnőttek és gyerekek esetében egyaránt. A legfurcsább azonban az volt, hogy már a 3-4 éves gyerekek is remekül teljesítettek a teszten, alig elmaradva a hétévesektől. Az idősebb gyerekek ítéletei azonban szinte teljesen megegyeztek a felnőttekével, így valószínű, hogy szociális tényezők is szerepet játszanak a képesség fejlődésében.

Összességében elmondható, hogy a gyerekek leginkább a megbízhatóság megítélésében voltak következetesek. Ezek alapján úgy tűnik, a gyerekek általában külön figyelmet fordítanak az arc minőségi megítélésére, vagyis arra, hogy az illető személy mennyire kelt pozitív vagy negatív benyomást. A kutatás részletes leírása a Psychological Science című tudományos szaklapban olvasható.

A kisgyerekek is arc alapján ítélnek

Forrás: Medipress