Kisgyerek

A dohányzás miatt veszítette el gyerekei felügyeleti jogát

A dohányzás miatt veszítette el két gyerekének felügyeleti jogát egy spanyol férfi, mert felelőtlen módon veszélybe sodorta gyerekei egészségét.
2019. Február 06.
A dohányzás miatt veszítette el gyerekei felügyeleti jogát

Az El Mundo spanyol napilap birtokába került ítélet szerint az apa “teljesen felelőtlen módon veszélybe sodorja a kiskorúak egészségét azzal, hogy nincs tekintettel másra saját függőségén kívül”.

A córdobai bíróság a dokumentumban kifejtette: az eljárás során a gyerekek is kifejezték aggodalmukat, amiért el kell viselniük a füstöt, az idősebbik, 13 éves gyerek pedig elmondta, hogy apja még az ő szobájában is rágyújt.

Az ítélet szerint a “kóros dohányos” apa kevés érdeklődést tanúsít az iránt, hogy megóvja gyerekeit a füstös környezet “objektív kockázataitól”.

“Nem lenne logikus, ha a gyerekeket otthonukban nem védenék épp úgy, ahogy nyilvános helyeken, oktatási intézményekben, munkahelyeken, egészségügyi intézményekben minden állampolgárt, akár kiskorú, akár felnőtt – mutatott rá a bíróság.

A peres eljárást a gyerekek édesanyja kezdeményezte. Kérte, hogy a válás után megállapított közös felügyeleti jogot kizárólag ő gyakorolhassa.

Eddig heti váltásban nevelték a gyerekeket, akikkel az apa a jövőben két hétköznapot tölthet hetente – írta az újság.

Kapcsolódó cikkeink dohányzás témában:

Forrás: MTI