Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A bölcsődék egyelőre nyitva maradnak

Szerző: Babaszoba.hu

2021. március 5.

Forrás: babaszoba.hu

Megvizsgálták a helyzetet, és egyelőre úgy találják, hogy a bölcsik nyitva maradhatnak, de ez változhat - nyilatkozta a rádióban péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök.

Ahogy azt a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, zárnak az óvodák és iskolák, s a középiskolák és egyetemek továbbra is zárva maradnak. Az ovik és általános iskolákra vonatkozó zárás április 7-ig tart, addig digitális oktatás lesz az intézményekben.
Március 8-án zárnak (és március 22-éig ez így is marad) a boltok is, kivéve a patikák, élelmiszerboltok, drogériák, valamint a kerti munkákkal kapcsolatos üzletek. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy szakemberek véleménye megoszlik, milyen időintervallumra érdemes zárni annak érdekében, hogy biztonságosan nyitni lehessen. Van olyan, aki szerint 10-12 nap elegendő, de olyan is akad, aki 14 nap zárás után is fokozott óvatosságra int a negyedik hullám veszélye miatt.
"Ahhoz, hogy nyithassunk, először zárni kell. A második hullám erősebb volt, mint az első, és a harmadik erősebb lesz, mint a második" - vázolta a helyzetet Orbán Viktor.
A napi adatokat is ismertette a miniszterelnök: 6369 újabb fertőzött van, 143 a halottak száma, 677 fő van lélegeztetőgépen és összesen 6867-en vannak kórházban a koronavírus miatt. A fokozott terhelés miatt a rezidenseket és a végzős medikusokat is be kell vonni a kórházi munkába.
Még nem zárnak a bölcsik

Hozzászólások

Mit játsszak a gyerekkel? Kalkulátor

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések

Kapcsolódó fórum témák

Legkeresettebb címkék