Kisgyerek

A 7 leggyakoribb probléma odalent

A húgyúti fertőzésektől kezdve a végbélgilisztáig számos oka lehet annak, hogy a kisgyermeked rosszul érzi magát ott lent. Ezek a leggyakoribb problémák, jó, ha tisztában vagy velük.
2016. Július 08.

“Amikor az 5 éves gyermekem arra panaszkodott, hogy fáj neki, ha pisil, rögtön arra gondoltam, húgyúti fertőzése van, és azonnal hívtam az orvost. Aztán kiderült, azért fáj neki odalent, mert pisilés után nem törli meg magát rendesen” – meséli egy anyuka.

A szülők nem sokszor beszélnek egymás között a lenti problémákról, mert úgy gondolják, ez magánügy, és nem akarják, hogy a többi szülő azt higgye, nem figyelnek eléggé gyermekük popójára. “Ne legyen bűntudatod” – mondja Michelle Ponti londoni gyermekorvos. A nem megfelelő higiénia is okoz alsó tájékon fájdalmakat, de néha a legnagyobb odafigyelés ellenére is gond adódhat. Ezek a leggyakoribb betegségek, melyek irritálhatják a kisgyermeked fenekét vagy nemi szervét.

1. Végbélrepedés

Ha a gyermeked minden alkalommal sír székelés közben, ráadásul a székletében véres csíkokat is felfedezel, akkor jó eséllyel kis repedések vannak a végbele környékén. Ez akkor alakulhat ki, ha kemény a széklete, ami a nyomás során megsérti a végbél környékét. Nézd meg a kisgyermeked popóját, észre fogod venni a kis repedéseket.

Henry Ukpeh gyermekgyógyász szerint a legjobb mód, ha kezeled a székrekedést. Ezt sok folyadék (elsősorban víz)- és rostbevitellel teheted meg.

Ha pisilés vagy kakilás közben sír a kisgyereked, akkor valami nincs rendben

2. Makkgyulladás

A pénisz fejének és a fitymának a gyulladása nagyon gyakori probléma a körülmetélt fiatal fiúk körében. Makkgyulladás esetén a kisfiad fájdalomra, viszketésre, kellemetlen érzésre panaszkodhat, péniszén enyhe duzzanat és bőrpír jelentkezik. Oka, hogy nem mossa meg elég alaposan a fej és a fityma környékét a kisfiad.

Alapos higiéniára, antibiotikumos és/vagy gombaölő kezelésre van szüksége ahhoz, hogy meggyógyuljon. “A fitymát vissza kell húzni, környékét gyöngéden, egyszerű szappanos vízzel kell megtisztítani. Az 5-6 éves kisfiúknak már meg lehet tanítani, hogyan húzzák vissza a fitymájukat és hogyan tisztítsák meg ott is a bőrüket heti egy alkalommal” – tanácsolja Michael Weinstein, a torontói gyermekkórház igazgatója.

3. Ajkak összenövése

Ne ess kétségbe, ha észreveszed, hogy összenőtt a kislányod bőre a szeméremajkainál. 3 hónapos és 6 éves koruk között ez nagyon gyakori probléma a lányoknál, ritkán okoz problémát. A szeméremajkak gyulladását okozhatja a vizelet, a széklet, de pelenkakiütés, és egyéb más irritáló tényező is. Baj csak akkor van, ha az összenövés miatt nem tud a kislányod pisilni.

Soha nem próbáld meg erővel szétszedni az összetapadt ajkakat. Ha az összenövés megakadályozza a vizelet áramlását, fordulj orvoshoz, aki valószínűleg egy krémet fog felírni a kislányodnak. Kerüld az illatosított habfürdőket, öblítőket, szappanokat, és hagyd csupaszon szellőzni a kislányod bőrét amilyen gyakran csak tudod.

4. Végbélgiliszta

Ezek az apró, fonalszerű férgek a szülőknek borzongást, a gyereknek viszketést okoznak. A végbélgiliszta nagyon könnyen terjed a gyerekek között, elég, ha egy fertőzött gyerek picit megkarmolja a tiédet – a körméről vagy a körme alól máris átkerülnek a végbélgiliszta tojásai a te gyerekedre. Össze lehet szedni a homokozóban, de közös ágynemű vagy játékhasználat során is.

Ha viszketésre panaszkodik a gyermeked, este, miután elment aludni, egy zseblámpával vizsgáld meg a fenekét, nem látsz-e kijönni belőle valamit. Paraziták elleni gyógyszert kell szedni, ha végbélgilisztás fertőzése van a gyermekednek – ezért orvoshoz kell fordulni -, néha az egész családot kezelni kell. A megelőzéshez fontos az alapos kézmosás, a körmök röviden tartása, a ruhák és az ágyneműk gyakori mosása.

5. Húgyúti fertőzések

Kétszer gyakoribb probléma a lányok között, mint a fiúknál. Ennek anatómiai okai vannak. Többféle tünete is lehet: fájdalmas, égető pisilés, gyakori vizelési inger, csöpögő vizelet, bűzös vagy zavaros vizelet, láz. Kisgyerekkorban nehéz diagnosztizálni, mert a kicsik még nem panaszkodnak, ha fáj nekik a pisilés, van, hogy a láz az egyetlen tünet.

A vesék károsodásának elkerülése érdekében ha bármilyen tünetet észlelsz a gyermekeden, azonnal fordulj orvoshoz. Gyermeked gyógyszert kap majd, emellett sokat kell innia (a víz és az áfonyalé jó választás). Hogy megakadályozd a további fertőzést, ösztönözd arra, hogy gyakran menjen pisilni, ne tartsa vissza a vizeletét.

6. Hüvely-szeméremrés gyulladás

Bőrpír, égető érzés a hüvely külső részén – gyakori probléma a lányoknál. Elsősorban a nem megfelelő higiénia okozza a gyulladást. A 4-5 éves kislányokra jellemző, hogy sietve tisztálkodnak, nem törlik meg alaposan magukat alul, mert rohannának tovább játszani. Tanítsd meg neki, hogy mindig elölről hátrafelé törölje meg magát kakilás után, hogy a székletet ne kenje rá a hüvely területére.

A nedved törlőkendő használata megkönnyíti a dolgát. Ami még fontos: kerülni kell az irritáló habfürdők, erős illatú szappanok használatát, illetve nyáron ne hagyd rajta a nedves fürdőalsót fürdés után.

7. Gombás fertőzések

Ha nem múlik a pelenkakiütés, akkor gombás fertőzésről van szó. Fiúkat, lányokat egyaránt érinti. Élénk, piros, kissé kiemelkedő kiütéseket látsz ilyenkor a gyermeked fenekén, de pikkelyessé is válhat a bőre. A kezeletlen pelenkakiütésből könnyen lesz gombás fertőzés. Fogékonyabbak a gombás fertőzésre azok, akik antibiotikumot szednek vagy nemrég szájpenésszel küzdöttek.

Mit tegyél? Az egyszerű popsikrémek nem használnak, gombaellenes készítményre van szükségetek. Gyakran cseréld a pelusát, ne hagyd sokáig nedvesen a popóját, amikor csak teheted, vedd le róla a pelust, hadd szellőzzön a kis érzékeny bőre.

Az eredeti cikk itt olvasható.

Ezek is hasznosak lesznek: