Kisgyerek

7 tipp a gyerek szociális érzékenységének fejlesztésére

Minden szülő azt szeretné, hogy egyszer majd gyermekéből empatikus felnőtt váljon. Megbízható barát legyen az iskolában, együttérző társ a párkapcsolatban, emberséges munkatárs vagy vezető a munkahelyen. Hogyan lehet segíteni a folyamatot?
2016. Október 30.

Segítsd empatikussá válni

A szociális tudatosság nem alakul ki magától. A környezeten rengeteg múlik: a szeretetteljes családi légkör, az empatikus baráti társaság sokat segíthet a társasági készségek megfelelő irányú fejlődésében.

1. Sziklaszilárd kapcsolat szülő és gyerek között

Michael Ungar The We Generation című könyvében a jelenlegi kultúra ezzel kapcsolatos problémáját taglalja. Túl kevés kapcsolat a környezettel és túlzott éncentrikusság, a technológia elburjánzása a családi életben is – ebben keresendő a probléma forrása Ungar szerint. Amit meg kell érteni, hogy a technológiai vívmányok nem pótolják az emberi kapcsolatokat. Sokkal erősebb kapcsolatra van szükség szülő és gyerek között. Biztosítani kell a gyermek számára a szeretetteljes, bátorító légkört.Az erős érzelmi kötelék nagyon sokat jelent. Ungar több évnyi munka során azt tapasztalta, hogy azokban a családokban, ahol legalább egy gondoskodó szülő volt, a gyermek sokkal rugalmasabb és empatikusabb lett. Légy a gyerekkel figyelmes, együttérző!

2. Segíts a gyereknek megvalósítani önmagát!

Létezik lelki ujjlenyomat is, egy olyan rész a gyermekedben, ami egyedi, s nem változik. A gyerekeknek saját egyéniségük van, és ennek megfelelően meg kell találniuk az utat az önkifejezés, önmegvalósítás felé. Te is sokat segíthetsz abban, hogy felfedezze saját magát. Teremts lehetőségeket számára az önmegvalósításhoz, figyelembe véve az érdeklődését és tehetségét.

3. Légy nagylelkű!

A gyerekek rendszerint a szülői példát követik. Ha azt látják, hogy önkéntesként segítesz valahol (oviban, időseknek, kutyamenhelyen), vagy pénzt, élelmet adsz hajléktalanoknak, akkor nagy valószínűséggel ő is ilyen felnőtt lesz – segítő attitűddel fogja élni életét. Ezáltal megtanulja azt is, hogy a gondoskodás, a cselekedet fontosabb, mint a pénz. S azt is, hogy az igazi érték, a kincs a szívben lakik, nem a pénztárcában.

4. Tanítsd felelősségvállalásra!

Mindenkinek szüksége van arra, hogy azt érezze: szükség van rá. A gyereknek is. Legyen ő is felelős valamiért a családban! Járuljon hozzá ő is a családi élet működéséhez, vegye ki a részét a házimunkákból. Keress neki olyan feladatot, ami a korához illő. Ha még kisebb, akkor legyen a feladata a zoknipárosítás vagy a ruhák leszedése a teregetőről, esetleg az ágynemű elrakása, vagy a háziállat etetése. Ha már nagyobb, akkor rábízhatod heti egyszer a reggeli- vagy vacsorakészítést.

5. Tanítsd meg kiállni a jogaiért!

Nagyon fontos megtanítanod arra a gyermekedet, hogy kiálljon a jogaiért, és ha szükség van rá, akkor mást is megvédjen. Ami legalább ilyen fontos: mindezt úgy tegye, hogy higgadt marad, megadja a tiszteletet a másiknak, a vita, “csata” maradjon tisztességes. Ha a gyerek képes és hajlandó “beleállni” az ilyen konfliktusokba, akkor megerősödik, megedződik. Nemcsak elszenvedője lesz a szociális folyamatoknak, hanem aktív szereplője is.

6. Tanítsd út közben!

Ha találkoztok egy mozgáskorlátozottal, és rákérdez a gyerek, ne hallgass róla, ne tereld el a szót. Beszélj róla: miért és miben más ő, milyen kihívásokkal kell szembenéznie. Hívd fel a figyelmét arra, hogy sosem szabad gúnyolni, kineveti, ujjal mutogatni rá, mondd el neki, mi a helyes viszonyulás. Ha láttok olyan embert, akinek minősíthetetlen a viselkedése, akkor mindig beszéljétek át, hogy ez a magatartás rossz.

7. Ne dicsérd túl!

Tény, hogy a gyereknek szüksége van a dicséretre, elismerésre, de sajnos manapság ezt sokan túlzásba viszik – véli Polly Young-Eisendrath, a The Self-Esteem Trap című könyv szerzője. Ha a legkisebb dolgokért is megdicsérik a gyereket a szülők, a dicsérés automatikus és kiüresedett szavak halmazává silányul egy idő után. Semmilyen hatással nincs a gyerekre, és egyáltalán nem motiválja. A szociális érzékenységhez, empátiához arra is szükség van, hogy az ego ne váljon irreálisan uralkodóvá, ugyanakkor kialakuljon egy egészséges önbecsülés.A legjobb tehát, ha próbálod megtalálni a helyes középutat. Fontos: a dicséretek legyenek őszinték, és ne a mennyiségre, inkább a minőségre menj rá, ezen felül ne az eredményt, hanem az erőfeszítést díjazd! Legyen kevesebb az “ügyes vagy” típusú általános dicséret, és több a részletekre kitérő vállveregetés.A cikk a Creativechild portál cikke alapján készült.Kapcsolódó cikkeink gyermeknevelés témában: