Kisgyerek

6 ok, amiért unokatesókkal felnőni jó dolog

Igazi áldás, ha az embernek vannak unokatesói. Már-már olyan, mint a testvéri viszony, ezért érdemes megbecsülni. Íme 6 ok, amiért szuper dolog unokatesókkal felnőni.
2018. Január 29.
6 ok, amiért unokatesókkal felnőni jó dolog

1. Az unokatesók legjobb barátok is egyben

Persze, a testvérek is, de az “unokatestvérség”, az egy egészen más szint. Az unokatestvérek kevésbé froclizzák egymást a mindennapokban. Jó esetben az első pillanattól fogva mély barátság születik közöttük, a számtalan közös élmény pedig egy nap mókás és egyben csodálatos emlékké alakul.

2. Az unokatesók megvédik egymást

Természetesen ugyanúgy megvannak a viták és bunyók, mint a testvérek között, de emellett, ha a helyzet úgy hozza, teljes mellszélességgel védik és támogatják is egymást. Tudják, hogy életük végéig számíthatnak egymásra.

3. Családi összejöveteleken mindig ott vannak egymásnak

Családi összejöveteleken, nyaralásokon a testvérek mellett ott vannak az unokatesók, akikkel lehet játszani, beszélgetni. Ráadásul ez a szülőknek is nagy előny, hiszen amíg a gyerekek elszórakoztatják egymást, addig ők is kicsit relaxálhatnak. Ez sem utolsó, valljuk be!

4. Az ottalvós bulik egyszerűbben megoldhatók

A szülők kevésbé izgulnak, ha csak az unokatesóknál szerveződik ottalvós buli. Előtte a szülők (testvérek) is éjszakába nyúlóan élvezhetik egymás társaságát, miközben a gyerekek is jól elvannak, és még hazasietni sem kell senkinek.

5. A nagyobb unokatesók vigyáznak a kisebbekre

Nekik izgalmas, a szülőknek pedig óriási segítség, ha a nagyobb unokatesók időnként felügyelnek a kisebbekre. Nem beszélve a megunt, kinőtt holmik körforgásáról, amit egymástól megörökölnek a gyerekek.

6. Hűségesek

Az unokatestvérek között szövődött barátság általában egy életre szól. Ugyanaz a család, ugyanazok a gyökerek, amiért egészen máshogy “értik meg” egymást, mint a szimpla barátok. Mindenki szerencsésnek érezheti magát, akinek vannak unokatestvérei – ez az egyik legfantasztikusabb és legkülönlegesebb szövetség!(Cikk forrása itt.)Kapcsolódó cikkeink család témában: