Kisgyerek

5 viselkedési probléma a gyerekeknél, ami miatt nem kell aggódnod

Van olyan, hogy elkeseredsz a gyermeked viselkedésén, pedig fejlődési szempontból nincs semmi baj. Nézd meg, hogy cselekedetei tipikusak-e és mikor van itt az ideje segítséget kérni!
2022. Február 14.
Nem rossz, csak életkorának megfelelően viselkedik (Fotó: Getty Images)

Megtudtuk, hogy 5 éves gyermekünk azzal volt elfoglalva, hogy kipróbálja virágzó íráskészségét a terepjárónk harmadik sorának bőrülésén, amikor a férjem visszamászott oda egy porszívóval az autómosóba. Természetesen tollal firkált fel egy segélykérő üzenetet “Egyél vacsorát.” Azt hiszem, éhes volt.

Amikor elmondtuk, hogy az autóra való írás nem oké, az óvodásom teljesen összeomlott. Voltak könnyek. Sikoltozás, tombolás hallatszott, majd elkezdte a saját fejét ütni. Ezek után már nem a bőrülés miatt aggódtam, hanem a lányom miatt.

Egy gyors Google keresés a “miért üti meg magát egy gyerek, ha ideges?” megnyugtató eredményeket hozott. Kiderült, hogy a gyerekek gyakran bántják magukat, ha frusztráltak vagy amikor az érzéseik elviszik őket. “Szégyellik magukat vagy dühösek önmagukra. Ha ütik magukat, azzal a stresszt és önmaguk hibáztatását fejezik ki” – írja a parents.com.

Még mindig szeretünk, édesem – nyugtattam meg most a lányomat, hozzátéve:  Mindannyian követünk el hibákat. Például, amikor feltételezzük, hogy a gyerekeink nagyon riasztó viselkedést tanúsítanak, miközben valójában valami fejlődési szempontból megfelelőt tesznek – tettem hozzá magamban.

Tapasztalataink alapján elgondolkodtam, milyen más ijesztő viselkedés miatt aggódhatnak a szülők, ez teljesen jellemző. Tehát beszéltem gyermekfejlesztési szakértőkkel, és rájöttem, hogy sok olyan viselkedés, amely elriasztja a szülőket, valójában megfelel a tipikus fejlődésnek. 

Felkavaró szavak használata

Mondta már a gyereked, hogy utál? Kegyetlen tud lenni, de Ari Goldstein oktatáspszichológus megnyugtat: “7 éves koruk előtt a gyerekeknek nincs erős szűrőjük. ” Mivel hiányoznak a szociális készségeik, a fiatalabb gyerekek nem értik, milyen hatással lesznek szavaik egy másik emberre. Tehát ha gyermeked bántó megjegyzéseket tesz, az általában nem ad okot aggodalomra.

Megpróbálhatod elmondani nekik, hogy a megjegyzés nem kedves, és milyen érzéseket kelt benned.

Kapcsolódás a kortársakkal

3-4 éves koruk előtt nem mindig szabályozzák a mozdulataikat, dr. Goldstein szerint a kisebb gyerekek egyszerűen nem tanultak meg még bizonyos önszabályozási készségeket, így néha gátlástalanul ragadják el a másik gyerek játékát.

Az a gyerek, aki a játszótéren lökdösődik, vagy nem hajlandó visszarakni a játékokat a bölcsődében a polcra, legtöbbször csak a viselkedés határait teszteli. Ha gyermeked iskolás koráig a fegyelmezési kísérleteid nem javítottak a viselkedésén, vagy ha a gyermek zavaróvá válik az órán, forduljatok szakemberhez.

Saját fejét üti

A szülők gyakran aggódnak emiatt az önkárosító magatartás miatt, mondja Lourdes Quintana, az Orlando-i Arnold Palmer Gyermekkórház csecsemők-kisgyermekek fejlesztésére szakosodott szakembere. A jó hír az, hogy ha a fejverés ritkán történik, akkor valószínűleg semmi ok az aggodalomra. Odafigyelni főleg akkor kell, ha nehezen tudjátok csak leállítani vagy rendszeresen csinálja a gyereketek.

Harapás

Van, hogy a nyelvvel való kommunikáció képtelensége miatt frusztrált kisgyerekek megharapják magukat, egy szülőt, esetleg egy másik gyereket. Nyugodj meg, ez általában teljesen tipikus fejlődési viselkedés. Vannak azonban olyan esetek, amikor ez nagyobb aggodalomra ad okot. “Ha azt látja, hogy nem reagál a rászólásra, akkor mélyebbre kell ásnotok, és segítséget kell kérnetek” – teszi hozzá Quintana.

Étkezési problémák

A válogatós evés elég gyakori kora gyermekkorban. Ha a kisiskolásod csak három ételt eszik, arra azért már figyelni kell. A kisgyermekek és az óvodások azonban új ízekkel és textúrákkal kísérleteznek. Amikor egy idősebb gyermek táplálkozását kezdik befolyásolni az étkezési problémák, akkor ezt komolyan kell venni.

A szakemberek szerint aggódni azért minden viselkedési furcsaságnál csak akkor kell, ha fejlődési szempontból nem megfelelő időben teszik a gyerekek, illetve, ha a viselkedés már akadályozza a gyerek társasági életét.