Kisgyerek

3 új ötlet az esti altatási szertartáshoz

Az altatás sikere javarészt azon múlik, hogy van-e egy alvásra hangoló szertartás, ami következetesen ismétlődik estéről estére. Pár ötlet, ami segíthet a kicsinek az alvásra hangolódni.
2015. Július 02.

Az altatás kulcsa a megfelelő szertartás

Nem kell ragaszkodnod a korai lefekvéshez, ha a család napirendjébe beleilleszkedik a későbbi fektetés, és reggel kialudhatja magát a kicsi. Ha apa csak vacsorára érkezik haza, időt kell szánnod a közös játékra, beszélgetésre, mesére – ezzel kitolódik a lefekvés ideje.

Jó ötlet, ha apa viszi ágyba a gyerkőcöt, és így fejezik be a közös játékot. Ameddig azonban együtt töltitek az estét, a tévét ne kapcsold be, az ugyanis garantálja a zaklatott éjszakát.

Ha reggel ovi, bölcsi miatt időben fel kell kelnetek, este is korábban kell lefektetned a gyerkőcöt. Kezdd korán és észrevétlenül a ráhangolódást, ugyanis annál jobban ragaszkodik az ébrenléthez és hozzád, minél inkább ágyba akarod dugni.

A közös játékot, mesét, beszélgetést, rajzolgatást akár vacsora, fürdés után is folytathatjátok egyre nyugisabban, az ágyba terelve. Elköszönés, puszi után pici fény mellett még egyedül is folytathatja a játékot az ágyában a macijával vagy a kisautóival, míg belealszik végül. Kicsit hagyd nyitva az ajtaját, nyugodtabban elvan a szobájában, ha nem érzi kizárva magát valami érdekesből.

3 új ötlet az esti altatáshoz

1. Esti mozi

Amíg az időjárás engedi a hosszas öltözködés nélküli kimozdulást, tegyetek rövid sétát a ház körül. Ha már nem lehet kimenni, nézzetek ki az ablakon, és mesélj közben a gyerkőcnek: sötétedik, mindenki hazamegy, lekapcsolják a lámpákat, lefeküdt a szemben lévő házban lakó néni…

2. Játék a sötéttel

Húzd be a függönyt, vagy ereszd le a rolót, és fokozatosan kapcsold le a lámpákat: a szobait, az állólámpát, végül az éjjeli fény mellett üldögéljetek még az ágyában. Hunyjátok be a szemeteket, majd nyissátok ki, ez jó játék a búcsúzkodásra, elveszi a félelmet a sötétségtől. Énekelj egy-egy rövidet, amíg be van hunyva a szemetek, csak a végén szabad egymásra nézni – kis leskelődés és nagy nevetés meg még jó beszélgetés is lehet belőle.

3. Meglepetés az ágyban

Egy kispárnahuzatból varázsolj mesezacskót: a meglévők közül mindig más babát vagy plüssállatot dugj el benne estére, és tedd be a takaró alá. Ma vajon ki vár az ágyban? Aznap azzal a játékkal találj ki egy kis történetet, az a maci lesz a gyerek éjjeli vendége. Ne vegyél újakat, inkább az elfelejtett régiek közül vegyél elő időnként, vagy papírból vágj ki kutyust, párját vesztett kesztyűből alakíts nyuszit. Ezek az ismerős apróságok meghittséget, nyugalmat, biztonságot jelentenek.

Kapcsolódó cikkeink altatás témában:

Forrás: Kismama magazin