Kisgyerek

3 mondat, amit naponta mondj el a gyermekednek

A gyerekek nagyon sokat tudnak tanulni abból, amit rendszeresen hallanak.
2020. December 01.
3 mondat, amit naponta mondj el a gyermekednek (Fotó: Getty Images)

Ariane de Bonvoisin szerző, előadó, és személyes fejlődési szakember a Psychologytoday.com portálon megjelent cikkben írja, hogy munkája során coachként az élet minden területéről vannak felnőtt kliensei – a szakember tapasztalata, hogy függetlenül a hátterüktől, szakmájuktól, stb., minden ügyfele (önmagát is beleértve) valami olyasmit szeretne “meggyógyítani, kezelni” önmagában, amit nem hallott, látott, érzett gyermekkorában. Szerinte mind az alábbiak közül szeretnénk megszerezni egyet vagy többet életünk során: szeretet/elismerés vagy biztonság/irányítás. Van, aki ezt a munkáján keresztül, mások a kapcsolataik, gyermekeik által, esetleg külsőségekkel érné el ezt, de olyan is akad, aki mindent megtesz azért, hogy ismert legyen.

Függetlenül az alkalmazott stratégiától, de Bonvoisin szerint a gyerekeknek a következőket kell hallaniuk a szüleiktől ahhoz, hogy érzelemtelien léphessenek a világba, ahelyett, hogy a világnak kellene megmondania azt, hogy kik ők. A gyerekek vizuális, hallott és kinesztetikus jelek (amit éreznek) segítségével tanulnak. A hallott jel a szerző szerint gyakran hiányzik, sok felnőtt és gyermek mondja neki azt, hogy “Soha nem hallottam, hogy a szüleim azt mondták volna, hogy…”.

Ők maguk otthon, fia születése óta a következő 3 mondatot mondják el neki napi rendszerességgel: “Szeretve vagy. “, “Biztonságban vagy.”, és “Elég jó vagy.”

A “Szeretve vagy.” különbözik egy kicsit attól, hogy “Szeretlek.” A “Szeretlek.” azt jelenti, hogy a szeretet csak tőled, a szülőtől való, és a szeretet eltűnhet, ha valami történik. A “Szeretve vagy.” viszont azt jelenti, hogy a szeretet több forrásból érkezhet.

“Biztonságban vagy.” Sok gyermek nem érzi magát biztonságban. Hallják a híreket, felveszik a szüleik félelmét, és feltételezésekbe bocsátkozhatnak úgy, hogy közben a legrosszabbat képzelik el a fejükben. Éppen ezért fontos emlékeztetni a gyermeket, hogy biztonságban van, és bármi baj van, gondoskodsz róla, erősítve a belső biztonságérzetet.

“Elég jó vagy.” A világban sokszor az elég jó nem tűnik elfogadhatónak, és közvetett vagy közvetlen módon a gyerekek felé is sugározhatják azt, hogy “többnek” kell lenniük, többet kell tenniük – többet tanulni, többet tenni, egy kicsit többet változtatni (hogy beilleszkedjenek), és hasonlók. Ez pedig kimerítő. A szerző szerint sok felnőtt is ebben a “több” mentalitásban él, és kiégnek.

Elmondani a gyermeknek, hogy ő elég jó, hatalmas megkönnyebbülés a számára – nem kell kiállnia, egy soha véget nem érő létrán másznia, hogy észrevegyék, hogy szeressék. Nem kell nyernie, elsőnek lennie, kielégítenie a másoktól származó, a jövőjére vonatkozó elvárásokat, előrejelzéseket.  Elég és méltó, most is, ebben a pillanatban.

Még ha a szülő úgy is gondolja, hogy a gyermeke érzi ezeket, akkor is érdemes rendszeresen elmondani neki, hiszen ő folyamatosan figyel.