Kisgyerek

10 mérföldkő, ami az anyai szívnek fontos

Vannak olyan mérföldkövek a kisgyerekek életében, amelyek nem a tankönyvekben elvárt nagy lépések, mint az átfordulás, mászás, járás és a többi, viszont az anyai szívnek mégis könnyfakasztó események.
2019. Október 19.
10 mérföldkő, ami nem az orvosoknak fontos, hanem az anyai szívnek Forrás: iStock

Az első mondatok

Habár a szakemberek számon tartják, hogy bizonyos életkorban körülbelül hány szavas szókinccsel kell rendelkeznie a piciknek, egy anya számára nemcsak az első szavak különlegesek, hanem amikor először mondatot formál a gyermek, akár csak két rövidke szóval is.

A testvéri szeretet első megnyilvánulásai

A testvéri kapcsolat rendkívül fontos. A testvér olyan személy, akire egész életében számíthat az ember. Mivel szülőként éppen erre a mély összetartozásra akarjuk nevelni őket, óriási öröm, amikor először azt látja egy anya, hogy mennyire szeretik, segítik egymást a gyerekei.

A ritmus első felismerése

A picik általában nagyon szeretik a zenét. Külön élmény, amikor először kezdik el egész testükben élvezni a ritmust, amikor örömükben megmozdulnak a zenére. Lehet, hogy még állni sem igazán tudnak, de már ülve ringatózva is ráéreznek a dallamra.

Az első éttermi fejadag

Az első éttermi étkezés nagyobbacska gyerekekkel nem csak azért izgalmas, mert közös családi program, hanem mert kész kis felnőttnek érzik magukat attól, hogy már ők is külön adagot kapnak – bármilyen pici is legyen – az asztalhoz érkező pincérektől.

Az első séta babakocsi nélkül

Az elején minden édesanya élvezi, hogy órákon át babakocsiban tologathatja, ringathatja a kisbabáját. Aztán idővel elkezdenek totyogni, majd járni, és már rövidebb útra – akár csak a szomszédba, vendégségbe – szívesen mennek önállóan, a saját lábukon. Sokan ekkor érzik először, hogy a kisbabájukból kisgyermek lett. Megható pillanat, igaz?

A személyiség első megnyilvánulásai

Rendkívül izgalmas látni, ahogy a csemeték apró emberekké formálódnak azáltal, hogy kifejlődik, megmutatkozik saját, önálló egyéniségük. Jó figyelni őket, ahogy egy-egy helyzetben reagálnak, ahogy egyre inkább tudják, mi és hogyan jó nekik. Kész kis személyiségek bontakoznak ki a szemeink előtt. 

Az első (kis) sérülések

Természetesen nem a legboldogabb mérföldkövek közé tartozik de túl kell esni rajta. Ahogy a picik egyre mobilabbá, szabadabbá válnak mozgásukban, úgy jönnek a remélhetőleg csak apróbb balesetek, amelyek persze nem örömteliek, de anyaként biztonságot nyújtani és megnyugtatni a gyermekedet mégis jó érzés.

Az első dühroham

Az első igazi hiszti sem a legtündéribb mérföldkő, de valahogy ez is arra figyelmezteti az anyákat, hogy gyermekük egyre nő és önállósodik – azaz rohan az idő. A csemeték egyre inkább saját egyéniségük, és saját igényeik szerint akarják intézni apró-cseprő dolgaikat, ezért nem tudnak, és nem is fognak minden esetben úgy cselekedni, ahogy azt a szülők akarják.

A kreativitás első megmutatkozása

Manapság különösen sok játéka van a gyerekeknek, pedig jóval izgalmasabb, amikor ők maguk teremtik meg a játékot. Például, amikor kitalálják, hogy kartondobozból lehet házat alkotni, és ajtót vágnak ki hozzá, ablakot rajzolnak rá, de még esetleg be is rendezik a maguk módján. A gyermeki kreativitást figyelni igazi öröm egy anyának. 

Az első igazi puszi

Ezt a pontot valószínűleg nem kell sokáig magyarázni… Amikor a picik már nemcsak odarakják a szájukat az arcodhoz, hanem igazi puszit is nyomnak rá, az maga a csoda, amitől minden szülői szív megolvad.(Cikk forrása: parents.com)