Gyermekbetegségek

Veleszületett ferdenyak a babánál: tünetek és kezelés

A veleszületett ferdenyak-tartás a csípőficam és a dongaláb után a harmadik leggyakoribb születési rendellenesség. Leggyakoribb kiváltó oka, hogy születés közben sérül a fejbiccentő izom.
2018. Január 18.
Veleszületett ferdenyak a babánál: tünetek és kezelés

Ez általában akkor fordul elő, ha nagy a baba, és nehezebben halad át a szülőcsatornán. Ritkábban, de állhat a hátterében csigolyafejlődési rendellenesség, illetve olyan elváltozás a nyaki gerincen, amely kiválthatja a ferdenyakra jellemző tüneteket.

Ferdenyak: tünetek

A veleszületett ferdenyak általában már születéskor látszik, ezért könnyen észrevehető: fő tünete az, hogy a baba nyaka egyik oldalra dől. Az elváltozást gyakran kíséri fájdalom is, az izom bevérzik, és kisebb vérömleny keletkezik rajta – ez szép lassan felszívódik, de egy ideig fájdalmas csomóként van jelen. A vérömleny feszíti, rövidítheti az izmot, maga az izomfeszülés pedig ki is tapintható. Jellemző tünet az is, hogy az áll kissé az ellenkező irányba néz, sőt előfordul az is, hogy egy kicsit a váll is megemelkedik.

Ferdenyak diagnózis és kezelés

A veleszületett ferdenyak diagnózisát fizikális vizsgálattal állítják fel az orvosok. Kezeléséhez mindenképpen szükség van tornagyakorlatokra, amelyeket ideális esetben szakember végez; olyan nyújtó gyakorlatokról van szó, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a megrövidült izom ne zsugorodjon nagyon. Emellett nem mindegy, hogy fekteted a babát: úgy kell elhelyezni, hogy a fény- és hangingerek, figyelemfelkeltő játékok rákényszerítsék a fejmozgatásra; ha ugyanis a baba emiatt mozgatja a fejét, az segíti az izom nyúlását.

A rendellenesség jól gyógyul, nagyon ritkán fordul elő, hogy a torna nem elegendő – az esetek 90 százalékában pár hét, maximum néhány hónap torna elegendő a teljes gyógyuláshoz. Ha mégsem, akkor a későbbiekben műtétre is sor kerülhet; ilyen jellegű sebészi beavatkozásra jellemzően akkor lehet szükség, ha az izom tartósan rövid, és úgy hegesedik. Maga a műtét azt jelenti, hogy a fejbiccentő izmot a kulcscsont közelében átmetszik, ezt követően a nyakat kötéssel és gallérral megfelelő helyzetbe hozzák, és megvárják, amíg a fejbiccentő izom meggyógyul.

Megelőzhető a ferdenyak-tartás?

A veleszületett ferdenyak nem előzhető meg, hiszen nem lehet előre tudni, milyen lesz a szülés lefolyása, sérülhet-e közben a baba. Ha az újszülött nagyon nagy, akkor eleve nagyobb eséllyel születik császármetszéssel, ami értelemszerűen kizárja a szülőcsatornában való sérülés lehetőségét.

Tipp anyának

Ritkán, de előfordul – amikor a tünet és a bevérzés nem olyan mértékű, a szülő pedig hazaviszi a gyereket -, hogy a rendellenességet csak egy-két héttel a kicsi megszületése után veszik észre. Ilyenkor az tűnhet fel, hogy a baba nem nagyon mozgatja a fejét, akkor is inkább csak egy irányban – erre figyelj te is!

Szaklektor: dr. Kovács Jolán ortopéd főorvos

Kapcsolódó cikkeink születési rendellenesség témában: