Gyerek

Várhatóan júniustól lehet oltani a 12-15 éves korosztályban

Várhatóan júniustól lehet oltani az Európai Unióban a 12-15 éves korosztályban a Pfizer/BioNTech-vakcinával.
2021. Április 29.
Várhatóan júniustól lehet oltani a 12-15 éves korosztályban (Fotó: Getty Images)

Várhatóan június elejétől lehet majd használni az Európai Unióban a 12-15 éves korosztályban az új típusú koronavírus ellen (SARS-CoV-2) a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcinát – mondta a német cég vezérigazgatója, Ugur Sahin egy csütörtökön ismertetett nyilatkozatában.

Ugur Sahin a Der Spiegel című német hírmagazinnak elmondta, hogy az európai uniós engedélyezési kérelem benyújtását megelőző munka utolsó szakaszánál tartanak, és terveik szerint május 5-én hivatalosan megkérik a közösség gyógyszerészeti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökséget (EMA), hogy készítményük alkalmazási engedélyét terjesszék ki a 12-15 éves korosztályra – írja az MTI.

Az EMA vizsgálata rendszerint néhány hétig tart, így a német cég vezérigazgatója szerint már június elején beadhatják az első oltásokat.

A Pfizer és a BioNTech március végén jelentette be, hogy készítményük az úgynevezett harmadik fázisú klinikai vizsgálat alapján százszázalékos hatékonysággal véd a SARS-CoV-2 okozta betegségtől (Covid-19) a 12-15 éves korosztályban. Azt is megfigyelték, hogy az oltás nagyon erőteljes immunválaszt vált ki a korcsoportba tartozóknál.

Az oltóanyag biztonságosságát és hatékonyságát vizsgálják a kisgyermekeknél és a legalább 6 hónapos csecsemőknél is. Ugur Sahin a Der Spiegelnek elmondta, hogy az első vizsgálati eredmények az 5-12 éves korosztályról júliusban lehetnek meg, szeptemberben pedig a még kisebb gyerekekről.

A szakember kiemelte, hogy bizakodó, mert a 12-15 éves korcsoportban folytatott vizsgálatok “bátorító eredményei” arra utalnak, hogy “a gyerekeket különösen jól védi az oltás” a Covid-19-től.

Forrás: MTI