Gyerek

Újult erővel folytatódhat a védőnői méhnyakszűrés

Az elmúlt másfél évben csak akadozva működött, de július elsejétől ismét folytathat a védőnői méhnyakszűrés.
2019. Június 17.
Újult erővel folytatódhat a védőnői méhnyakszűrés

A méhnyakszűrést 2013-ban sorolták a területi védőnők feladatai közé. 2017 novembere és 2018 márciusa között a kormányhivatalok az addigi tapasztalatokat vizsgálták ez idő alatt szünetelt a védőnői méhnyakszűréses meghívólevelek postai kézbesítése, és a védőnők sem kapták meg a szűrendők listáját. Így drasztikusan visszaesett a védőnői méhnyakszűrések száma, annak ellenére, hogy az ehhez szükséges anyagi forrás rendelkezésre állt.

Júliusban azonban ismét kézhez kapják a védőnők azokat a listákat, amelyeken azoknak az ellátási területükön élő nőknek a neve szerepel, akik a megelőző három évben nem vettek részt méhnyakszűrésen közfinanszírozott ellátónál – írja a medicalonline.hu. A 25-65 éves nők nyáron, illetve októberben immár újból központilag kapnak meghívót a szűrésre.

Kellő gyakorlat nélkül nem lehet felelősséggel vállalni ezt a feladatot – mondta a lapnak Varga Andrea védőnő, az Autonóm Területi Szakszervezet (ATSZ) elnöke, aki szerint ezért is fontos lenne, hogy erre specializálódott védőnők vegyék le a mintákat. Az aggályokat több szakmai szervezet több ízben jelezte a döntéshozóknak, ám egyelőre a feladat elvégzése ellátási területhez kötött. Jelenleg mintegy 400 védőnő rendelkezik a tevékenységre vonatkozó működési engedéllyel és szerződéssel.

Csősz Katalin, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) védőnői tagozatának elnöke elmondta, hogy míg egy nőgyógyászati magánrendelésen 15 ezer forintot is elkérnek egy szűrésért, a védőnői szolgálatoknak mindössze 2000 forintból kell kigazdálkodniuk a mintavételhez szükséges eszközök árát és az egyéb költségeket, ami azt jelenti, hogy a védőnők alig kapnak pénzt a munkájukért.

A védőnői méhnyakszűrésre van igény – összegezte az Nemzeti Népegészségügyi Központ a felmérés eredményét. A lakosság örömmel fogadta a védőnői szűrés lehetőségét és sok olyan nőt is megnyertek a részvételre, akik akár tíz éve nem voltak szűrésen.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MedicalOnline