Gyerek

Újra itt a szocpol!

Ha gyerekeket nevelsz, vagy éppen családalapítás előtt állsz, január elsejétől ismét igényelhettek állami támogatást új lakás építésére vagy vásárlására. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
2012. Január 30.

A szocpol igénylésének feltételei több elemmel is kibővültek a korábbi szabályokhoz képest. Akkor vághatsz bele, ha még sem neked, sem párodnak nincs saját lakása, és legalább az egyikőtök tud igazolni minimum féléves munkaviszonyt. Új feltétel az is, hogy nem lehet köztartozásotok, erről adóhatósági igazolást kell bemutatnotok, az építési, illetve vásárlási költségeket pedig számlával kell igazolnotok. Az életkor is számít: akkor igényelhettek támogatást, ha egyikőtök sem töltötte még be a negyvenedik életévét.

Mekkora összeg jár?

Ha két gyermeked van, vagy annyit tervezel, a lakás méretétől függően 800 ezertől 1,3 millió forintig terjed a támogatás, három gyermekre 1,2-2 millió forintot kaphatsz, négy vagy több gyermeknél pedig 1,6-2,5 millió forintot igényelhetsz. A támogatás összegénél azonban nemcsak a gyermekek számát veszik figyelembe, hanem a lakás hasznos alapterületét is. Két gyermek esetén minimum 60 négyzetméteres lakást kell vásárolni ahhoz, hogy szocpolt lehessen hozzá igényelni. Három gyermeknél már 70, négy vagy több gyermek esetén pedig minimum 80 négyzetméter az elvárás. Ugyanakkor 160 négyzetméternél nagyobb lakáshoz nem igényelhetsz támogatást, függetlenül attól, hány gyermeket nevelsz.

A határidők most is szigorúak

A korábbi szabályokkal ellentétben, ha a házaspárnak már van egy gyermeke, és vállalnak még egyet, akkor már most megkaphatják a két gyermek után járó támogatást. A rendelet alapján maximum két gyereket lehet vállalni. Ha egy gyermeket vállaltok, akkor 4 éves határidőt kaptok, ha pedig kettőt, akkor 8 évetek van arra, hogy a gyerkőcök megszülessenek. Az időpont az adásvételi szerződés megkötésétől, építés esetén a használatbavételi engedély kiadásától indul. Ha kifuttok az időből, a kapott összeget késedelmi kamattal együtt 60 napon belül vissza kell fizetnetek.

Kevesebb energia, több pénz

A támogatást csak olyan lakás építésére vagy vásárlására veheted igénybe, amely 2010. január elseje után kapta meg az építési, illetve használatbavételi engedélyt. A vételár azonban nem haladhatja meg négyzetméterenként a 300 ezer forintot, alacsony energiafogyasztású lakás esetében pedig a 350 ezer forintot. Ezenfelül csak olyan lakás esetén igényelhetsz szocpolt, amely megfelel bizonyos energetikai besorolásnak. A rendelet szerint az ingatlannak legalább „B” energetikai kategóriájúnak kell lennie, és minél energiatakarékosabb a lakás, annál nagyobb összeget kapsz rá. Az „A” kategória 10, az „A+” kategória 20, a passzívház besorolás pedig 30 százalékkal emeli meg a támogatás összegét.