Gyerek

Több nyomozás is folyik az egyik hazai gyermekotthonban

A 24.hu még augusztusban írta meg, hogy a kalocsai gyermekotthonban súlyos bántalmazások vannak. A rendőrség több nyomozást is indított erőszakos bűncselekmények miatt, egyik esetben sem a nevelők ellen.
2021. Február 01.
Erőszakos bűncselekmények miatt nyomozások folynak a gyermekotthonban (fotó: Farkas Norbert/24.hu)

A 24. hu augusztusi cikkének megjelenése után a bántalmazók meghúzták magukat, állítja a lap forrásaikra hivatkozva. A rendőrség több nyomozást is indított a cikk megjelenése után, de az ombudsman nem indított vizsgálatot, személyi következmények nincsenek, a gyerekotthon vezetőit pedig az érdekli, hogy ki szivárogtatott a lapnak.

Az augusztusi 24.hu-s cikkben a kalocsai speciális gyermekotthon dolgozói és volt növendékei súlyos bántalmazásokról számoltak. Elmondásuk szerint a zárt, bentlakásos intézményben megtörtént, hogy

  • a vezetőség tagjai airsoft (nem életveszélyes, legfeljebb enyhe sérüléseket okozó) fegyverekkel futóvadlövészetet rendeztek a sportpályán gyerekekre;
  • azzal alázták őket, hogy négykézláb, kutya módra kellett körbejárniuk és közben nyüszíteniük;
  • bottal ütöttek, csípőfogóval kínoztak gyerekeket, volt, akinek a heréit rugdalta egy vezető pozícióban levő nevelő;
  • a pofon, koki, tockos és verbális megszégyenítés hétköznapi volt

A 24.hu tudomására jutott, hogy a gyermekotthonban az a Mészáros István pap folytat hittanoktatást, akivel szemben korábban egy fiatal fiú molesztálása kapcsán indult egyházi eljárás. Ezt Bábel Balázs kalocsai érsek is megerősítette a lapnak. A 24. hu az otthonban dolgozó forrásai arról számoltak be, hogy a “fiataloknak különféle ürügyekkel át kell járniuk a paphoz a plébániára, és némelyikük zavartan, alkoholszagúan érkezik vissza.” A lelkész nem válaszolt a 24.hu kérdéseire. Ahogy az otthon igazgatója, Juhász Gábor sem válaszolt a lap kérdéseire. Az Emmi annyit reagált a lap megkeresésére, hogy példa értékű munka folyik a nevelőotthonban.

Már egy 2016-os ombudsmani jelentés feltárta, hogy a gyerekotthonban vannak olyan nevelők, akik pofozzák, kulcscsomóval verik a gyerekeket, cigarettával jutalmazzák, illetve annak megvonásával büntetik őket. Az öt évvel ezelőtti vizsgálatnak nem lett semmilyen jogi vagy személyi következménye.

A 24.hu nyáron megjelent cikke után az Állampolgári Jogok Biztosi Hivatala azt közölte a lappal, hogy újabb vizsgálatot fontolgatnak, de azóta sem indítottak semmilyen vizsgálatot.

Az intézményben dolgozó egyik forrás a lapnak elmondta: az otthonban nagy felzúdulás lett a cikk közzététele után, és belső vizsgálatok indultak, ám ezek csupán arra irányultak, hogy vajon kik adtak ki információkat a médiának. Pozitív fejlemény a neve elhallgatását kérő gyermekvédelmi szakember szerint, hogy a bántalmazók “meghúzták magukat”, az alázások, verések megszűntek.

A lap megkeresésére a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy három esetben indult (és tart jelenleg is) újabb nyomozás, mindegyikben kiskorúak a feljelentett és a sértettként megjelölt személyek is. Az eljárásokat a gyermekek vagy gyámjaik kezdeményezték testi sértések gyanúja miatt. A folyamatban lévő ügyekben történt kihallgatások során olyan gyanú nem merült fel, hogy a nevelők bántalmazták a gyermekeket.

Korábban az otthon jelenlegi és volt munkatársai, és egykori növendékek arról számoltak be a 24.hu-nak, hogy a speciális nevelési igényű fiatalkorúak közti erőszakot a nevelők nem akadályozzák meg, sőt, a gyerekek közötti hierarchiát kihasználva sok esetben az agresszióra hajlamos, erősebb, nagyobb fiúkat gyakran azzal bízzák meg, hogy kemény kézzel “tartsanak rendet” a kisebbek között.

Forrás: 24.hu