Gyerek

Több millió életet lehetne megmenteni megfelelő táplálással

A következő hat évben 3,7 millió emberéletet lehetne megmenteni a helyes táplálkozás biztosításával - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentéséből.
2019. Szeptember 09.

A WHO szerint az egészségügyi szolgáltatások egyik alapköve kellene, hogy legyen az egyes életszakaszokban szükséges megfelelő táplálás biztosítása.

A mutatók szerint világszerte csökken – a testmagasság és az életkor aránya alapján – alultápláltnak számító gyerekek aránya: 1990 és 2018 között 39,2 százalékról 21,9 százalékra csökkent az öt évnél aluli gyerekek körében az alultápláltság, ami számokban kifejezve 252,5 millióról 149 millióra való csökkenést jelent. A világszervezet statisztikai adati szerint Afrikában és Délkelet-Ázsiában jóval lassabb a változás üteme.

A gyerekkori elhízás ugyanakkor növekszik: 1990 és 2018 között a túlsúlyosnak számító gyerekek aránya 4,8-ról 5,9 százalékra emelkedett, ami több mint kilenc millió gyereket jelent.

A felnőttkori túlsúly és elhízás csaknem minden régióban és országban növekedést mutat. 2016-ban 1,3 milliárd ember volt túlsúlyos és ebből 650 millió, vagyis a világ népességének 13 százaléka számított elhízottnak. Az elhízás fokozza a diabétesz, a szív-és érrendszeri betegségek, az izomzat és a csontrendszer rendellenességei, valamint bizonyos ráktípusok kockázatát.

Jamamoto Naoko, a WHO munkatársa szerint a minőségi szolgáltatások biztosítása és az univerzális egészségügyi ellátás megvalósítása érdekében a megfelelő élelmezésnek az alapvető egészségügyi szolgáltatások egyik alapkövének kellene lennie.

“Emellett jobb élelmiszer-környezetre van szükség, amelyek mindenki számára lehetővé teszik az egészséges táplálkozást” – tette hozzá a szakember.

Jelentésében a világszervezet a saját egészségügyi irányelveiket leginkább követő intézkedések bevezetésére buzdítja az országokat, emellett néhány ajánlást is megfogalmaz, például a vas és folsav étrend-kiegészítők alkalmazását a várandósság alatt időszakban, valamint a késleltetett köldökzsinór-elvágást, amely biztosítja, hogy a csecsemő fontos tápanyagokhoz jusson hozzá.

Forrás: MTI