Gyerek

Tippek gyermekeink nyári biztonságáért

Egy amerikai felmérés szerint a gyermekek szempontjából a nyár a legveszélyesebb időszak. Ezt a hazai gyermek-egészségügyben dolgozók is meg tudják erősíteni, hiszen nagyon sok gyermekbaleset történik a nyári szünet idején.
2014. Június 18.

Hogyan előzzük meg, kerüljük el azt, hogy a nyár egy részét kórházban töltse a gyermekünk, és így mi is?

“Az óvoda és az iskola egy viszonylag védett környezet a gyerek számára, kötött szabályokkal és szakszerű felügyelettel. A nyári szünet alatt azonban a szabályok és a korlátok is lazulnak, ami gyakran vezet balesethez” – mondja Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

“Nekünk szülőknek, felnőtteknek kell odafigyelni, hogy megóvjuk gyermekeinket a rájuk leselkedő veszélyektől. A gyermek betegsége, kórházi tartózkodásra ugyanis számunkra is kényszerpihenőt jelent, így nemcsak a munkából eshetünk ki, de akár az egész évben várt szabadság is odaveszhet”.

Íme néhány tipp, amellyel a nyári gyermekbalesetek nagy része megelőzhető.

A nyár legalapvetőbb veszélyei az erős napsütéssel és a nagy hőséggel függnek össze:

  • a hőártalmak elkerülése érdekében ne engedjük a gyereket kint játszani 11 és 15 óra között
  • szabadidős tevékenység esetén mindig adjunk rá fejfedőt
  • kenjük be alaposan napozó krémmel, és ezt időről időre ismételjük meg
  • gyakran itassuk meg folyadékkal
  • nyáron soha ne hagyjuk a gyermeket a kocsiban – még csak néhány percre sem
  • Ha a hőség elől a vízpartra, vagy akár csak az udvari medencéig menekülünk, ismét számos veszély leselkedik a gyermekre. Víz közelében a szülőnek folyamatosan ébernek kell lennie.

  • ha az udvari medence használaton kívül van, fedjük le azt, és lehetőleg vegyük el a felmászásra, beszállásra szolgáló létrát
  • lehetőség szerint minél korábban – 4-5 éves kor táján – tanítsuk meg a gyereket úszni
  • ugyanakkor soha ne hagyjuk a vízben felügyelet nélkül – még akkor sem, ha már tud úszni
  • az úszni még nem tudó gyermekekre mindig adjunk karúszót, úszógumit vagy felfújható mellényt
  • A közlekedés egy újabb kritikus pont – legyen szó akár autóról, akár bicikliről, akár rollerről:

  • szoktassuk rá a gyereket, hogy amint beül az autóba, kösse be a biztonsági övét – bármilyen rövid útra indulunk is, és nyomatékosítsuk, hogy menet közben nem szabad azt kikötni
  • tanítsuk meg, hogy parkolás után ne vágja ki az ajtót és ne ugorjon ki azonnal az autóból
  • nyomatékosan hívjuk fel a figyelmét, hogy az útra soha ne lépjen vagy fusson ki anélkül, hogy szétnézne
  • játékos formában, akár már egész kicsi kortól kezdve, kezdjük el megismertetni a főbb közlekedési szabályokkal, hogy biciklivel, rollerrel közlekedve is betartsa ezeket
  • mindig adjunk a gyerekre megfelelő védőfelszerelést (sisak, térvédő, láthatósági mellény stb.)
  • A fentiek mellett persze számos egyéb veszély is leselkedik nyáron csemetéinkre:

  • A nyár egyik legveszélyesebb – ugyanakkor a gyermekek számára legizgalmasabb – kerti eszköze a fűnyíró. A kisebb gyerekeket a fűnyírás idején lehetőleg ne engedjük ki az udvarra, és ügyeljünk, hogy a nagyobbak is mindig megfelelő távolságban legyenek az eszköztől.
  • A játszótéren veszélyesek lehetnek a fém játékok – különösen a csúszdák – amelyek a nyári hőségben könnyen felforrósodnak. Mindig ellenőrizzük ezek hőmérsékletét, mielőtt a gyerek kipróbálná.
  • A családi, baráti grillezés kedvelt nyári időtöltés, ugyanakkor a tűz számos veszélyforrást rejt a gyerekek számára. Tartsunk be néhány alapszabályt a balesetek elkerülése végett: soha ne engedjük a gyerekeket a tűz közelébe, biztonság esetére mindig legyen előkészítve egy vödör hideg víz, és magyarázzuk el nekik, hogy a gyufával, gyújtó anyagokkal, illetve a tűzzel nem szabad játszani.
  • A nyári időszak kellemetlen velejárói a szúnyogok, kullancsok és egyéb rovarok. Szabadtéri, vízparti programok esetén, erdei kirándulások előtt mindig kenjük be a gyermeket szúnyog- és kullancsriasztó szerekkel, és ilyen esetekben legyen mindig nálunk olyan krém is, amely az esetleges csípéseken tud enyhíteni. A kalcium pezsgőtabletta praktikus megoldás lehet még ilyen esetben.
  • A kórházak infektológiai részlegei sajnos minden nyáron megtelnek. Annak érdekében, hogy elkerüljük, hogy gyermekünk is a kórházban töltsön néhány napot, figyeljünk oda, hogy ne egyen meg semmilyen olyan ételt, ami egy óránál hosszabb ideje kint volt a hőségben. Ha piknikezni vagy strandra megyünk, lehetőleg ne vigyünk magunkkal könnyen romlandó ételeket!
  • Kapcsolódó cikkeink:

  • Előzd meg a nyári gyerekbaleseteket!
  • Azonnal az orvoshoz?
  • Nyári balesetek
  • Forrás: K&H