Gyerek

Tavaly egy kisvárosnyi gyerek tűnt el

Ma van az Eltűnt Gyermekek Világnapja, ehhez kapcsolódóan vasárnap hatodik alkalommal rendezik meg az Ezer Lámpás Éjszakája programsorozatot.
2016. Május 25.

Tavaly egy kisvárosnyi gyerek eltűnését jelentették a rendőrségnek – hívták fel a figyelmet közleményükben az Eltűnt Gyermekek Világnapjához kapcsolódó Ezer Lámpás Éjszakája programot létrehozó civil szervezők.

Az Országos Rendőr-főkapitányság körözési nyilvántartási rendszere szerint 16 429 14-18 éves fiatal eltűnésével összefüggésben rendeltek el nyomozást, míg a 14 év alattiaknál 2850 esetben kellett mozgósítani a nyomozó hatóságot. Jelenleg több mint 4 ezer kiskorút nem találnak a szülők és a hozzátartozók.

Az eltűnt gyermekek világnapja május 25-e, ehhez kapcsolódóan vasárnap hatodik alkalommal rendezik meg az Ezer Lámpás Éjszakája programsorozatot. A kampányban 13 város vesz részt, minden helyszínen jótékonysági koncertekkel, családi és gyerekprogramokkal, valamint bűnmegelőzési tanácsadással hívják fel a figyelmet a csellengés veszélyeire.

A vasárnapi programokon több mint hatvan együttes és énekes vállal szerepet, a társadalmi célú rendezvényen többek közt olyan fellépők állnak majd színpadra, mint Curtis, Radics Gigi, a Holdviola, Nagy Feró és a Beatrice, a Sugarloaf, a Ladánybene 27, a Belmondo, ByeAlex és a Slepp.

Az eseményen 12 ezer világító lufit engednek a magasba, így szeretnék jelezni, hogy minden gyereket hazavárnak.

Forrás: MTI